KawaiiMaffia

~MÚLT 5.~

by: FanniIndig19

Fujiko szemszöge:

- Kisasszony, már nem tartunk igényt a munkájára... - vigyorgott rám a főnök. Komoran néztem sötét szemébe. Számítottam rá, ugyanis az elmúlt időben pénzhiány miatt sokunkat küldték el, vagy gyilkolták meg. Akik túl sokat tudtak, de nem voltak a főnök hasznára, egy szép kis fejbelövést kaptak tőle. Most az egyszer örültem, hogy bár 5 éves korom óta itt "dolgozom", soha semmit nem kötöttek az orromra.
- Rendben... - néztem továbbra is a férfi szemébe. - óhajt még valamit?
- Parancsoljon, itt a pénze! - nyújtott at egy borítekot. Kivettem a kezéből, majd elindultam a kijárat felé. Lehajtott fejjel setáltam a folyosón, a két buzogányomat húzva magam után. Nem tudtam, hogy most hogyan tovább... Igazából semmiben sem voltam jó. Meg ölni se tudtam, mióta... mióta a saját testvéremmel kellett végeznem... Erre a gondolatra könnyek szöktek a szemembe.
- Hé! - hallottam magam mögül egy ismerös hangot.
- Sakura-chan! - futottam oda hozzá.
- Hiányozni fogsz... - nyújtotta előre ökölben a kezét, azonban én a szokásos öklözéses köszönés helyett átöleltem.
- Szóval ilyen ölelkezni... - mindtam félig sírva, félig nevetve.
- Nem is olyan rossz - mondta a lány. Sakurával együtt nőttem fel. A legjobb barátnőm volt, profi bérgyilkos. Ellenben velem, őt a főnök imádta, és rendes fizetést is adott neki. Sokszor irigyeltem is őt, de nem utálhattam emiatt.
- Most már mennem kell... - engedtem el.
A kijárat felé ballagva még egyszer háranéztem, a pulcsim ujjába töröltem az ujjamat, majd kiléptem az ajtón. A szokásos romos kis sikátorban találtam magam, éppen piáló banditákkal körülvéve. Most valamiért félelmetesebnek találtam, mint általában, szóval gyorsan kifutottam a főutcára.
Ekkor döbbentem rá, hogy mostmár szabad vagyok. Azonban tényleg nem tudtam, hogyan tovább. Csak bolyongtam az utcákon, néztem a vidám diáklányokat, a bandákba verődött fiúkat, munkába igyekvő férfiakat is nőket, a játszótéren játszó kisgyerekeket, a vásárolgató nyugdíjasokat és a kéregető hajléktalanokat. Talán iskolába kéne járnom? Áh, nem hinném hogy megtudnék felelni. Akkor keressek valami normális munkát? Nem, hisz semmihez sem értek...
Eldöntöttem, hogy elöször is megpróbálok megváltozni. Ahogy sétálgattam az utcákon, bementem egy ruhaáruházba, ahol a szakadt, fekete gatyámat aranyos lila szoknyára, a ronda fekete pulcsimat ingre cseréltem. A sérült szememre egy szemfedőt vettem. Egyedül a Sakurától kapott kendőt hagytam meg, amit a nyakamba kötöttem.  Végre nem kötöttek a főnök hülye szabályai.
Ezután hazafelé vettem az irányt. Mosolyogva sétáltam. Eddig szinte sose mosolyogtam, most úgy döntöttem, megpróbálok minnél többet mosolyogni.
A nyomornegyedben, egy kis házban laktam. Mire az otthonomhoz értem,  6 hajléktalan próbált kirabolni. Kinyitottam az ajtót, és a lakásom előterében egy patkány bámult rám. Gyorsan lendítettem a buzogányom, és agyoncsaptam az állatot. Mivel éhes voltam, a hűtő felé vettem az irányt. Azonban egy romlott szendvicsen kívül semmi nem volt benne. Káromkodva rúgtam bele a hűtőszekrénybe, majd lementem a boltba kajáért. Vettem magamnak egy tonhalas szendvicset, ugyanis a főnök sose engedte hogy egyek, mert "túl drága", majd csak bolyongtam a sorok között. Az egyik polcon megláttam valamit, amit mindig is megakartam kóstolni. Csillógó szemmel vettem le a helyéről, majd az árával nem törődve mentem fizetni.
- Nutella? - nézett rám kérdőn a pultos, mire én számat megnyalva bólogattam. Ezután hazafelé vettem az irányt. Miközben az utcán ballagtam, a szendvicsemet majszolva, egy papírt fújt felém a szél.
Kiváncsían vettem fel. Egy maffiába való csatlakozást hírdető plakát volt.
Maffia? Megtetszett a gondolat, és ugyan tudtam, esélyem sincs csatlakozni, próba szerencse alapon elindultam a meghirdetett helyszín felé. Mikor odaértem, egy lányt láttam bemenni a házba, majd egy egy hangos kiabálást hallottam.
-AKOOO! UGYE NEM GONDOLOD HOGY ÉN TAKARÍTOK FEL UTÁNAD??
Egy kicsit vártam, majd félve kopogtam be az ajtón.
- Igen? - nyitott ajtót egy rövid, fekete hajú lány.
- Öhm... láttam egy hirdetést, hogy tagokat kerestek, és gondoltam megpróbálok bekerülni...
- Hogy hívnak? - lépett elő egy másik lány. Azt hiszem ő kiabált az előbb...
- Fu-Fujiko vagyok... - találtam ki hirtelen agy álnevet.
- Én Asami vagyok, ő pedig Ako. Üdvözöllek. - mutatkozott be ő is.
- Szóóvaaal, csatlakozni szeretnél... - nézett végig rajtam Ako. - Oh, Nutella! - vette ki lelkesen a kezemből az édességet.
- Te, és Hana, gyertek velem, van egy küldetésem, ahol bizonyíthattok... Asami, te meg intézd el a szüleidet! - Erre kiment az ajtón, én, és egy másik lány gyorsan utána futottunk. Hallottam Asami hangját, ahogy Ako után kiabál, valami olyasmit, hogy ki fog takarítani...

- Nos, akkor ki miben a legjobb? - nézett végig rajtunk a lány.
- Én semmiben... - vontam meg a vállam.
- Én meg nem tudom... - nevetett lehajtott fejjel a másik lány, Hana.
- Na akkor majd meglátjuk. - mondta Ako - Ki mit szeretne csinálni?
- Én szeretnék embereket ölni! - nézett fel ragyogó szemmel Hana .
- Rendben... Nos, akkor Fujiko, neked jutott a kémkedési feladat...
- Kémkedés??? - Néztem ijedten - Még sose csináltam... nem hiszem hogy menne...
- Egy kicsit több önbizalmat!!! - kiabált rám Ako.
- Re-rendben... - mondtam a lány szemébe nézve.
- Na akkor... a küldetés az lenne, hogy a közeli bűnbanda vezérét megöljük... Azonban se azt nem tudjuk, hogy hol van, se azt, hogy hogy néz ki... Annyit tudunk, hogy ő... - vett elő a zsebéből egy képet - a banda tagja. A neve Akashi. Szóval hiányos információkat ki kéne deríteni, és  a lehető legtöbb tagot, köztük a főnököt is, meg kell ölni...

Pár órán belül a küldetést sikeresen lezártuk. Kiderült, hogy egész jól megy nekem a kémkedés, és ezt Ako is elismerte. Ráadásul (ugyan véletlenül) megöltem egy ellenséget. Mondtam a többieknek, hogy nem nagyon szeretek gyilkolni, és elfogadták. Szóval ezután hivatalosan a maffia tagja lettem. Megismerkedtem a többiekkel is, és bár mindenki idősebb nálam, viszonylag hamar a családomnak éreztem őket.