Falling in love with Spiderman

Part 2

Ezt nem hiszem el! A Bosszúállók tornyában vagyok! ÉN! Jézusom!
-Kicsim, most lesz egy megbeszélésem Furyval, majd jövök, jó?
-Oksi!-adtam puszit az arcára és elindultam felfedezni a tornyot. Nem sokat változott. Kivéve egy dolgot. Beköltöztek a Bosszúállók. A gondolatmenetemből az rángatott ki, hogy megbotlottam az egyik szekrény lábában, már fel voltam készülve arra, hogy elesek, amikor valaki elkapott.
-Szia!-mondta a velem kb. egykorú nagyon jóképű srác miközben stabilan tartott a karjában.
-Sz-Szia!-válaszoltam halkan. Jézusom Stephanie egy Stark vagy! Hol marad az önbizalom, a nagyképűség? Őszintén? Fogalmam sincs, hogy hová tettem a Starkságomat, csak úgy eltünt, viszont jött valami más; legalább egymillió pillangó a gyomromba. A sármos idegennek pedig természetesen akkor kell beszélgetést kezdeményezni, amikor én egy árva szót nem tudok konyögni. Észre sem vettem, de miközben én ámuldozva végigmértem, ő addig elengedett és már egymással szemben álltunk. Ő látszólag nagyon élvezte a helyzetet. De jó neki!
-Peter Parker vagyok! És te?
-Stephanie Stark-mondtam magabiztosan. Végre visszajött a nagy szám!
-Te vagy Mr.Stark lánya?-kérdezte a fiú csodálkozva
-Igen! Te pedig ezek szerint csak Pókember lehetsz! Nagyon örülök!-mondtam, majd nyújtottam a kezem egy kézfogásra, de ő helyette inkább megfogta a kezemet és adott rá egy csókot. Az arcom színe szerintem egy paradicsom színével vetekedhetett. Ez után Peter próbálta terelni a témát:
-Van kedved körbenézni velem a toronyban?
-Persze! Hol kezdjük?
-A szobáknál?
-Okké! Menjünk! Verseny?-kérdeztem ravasz vigyorral, mire Peter bólintott és elkezdett futni. Én csak sóhajtottam egyet és a szobák emeletére teleportálram magam. Már kb. 5 perce várhattam, amikor megérkezett a lihegő Peter.
-Ezt... mégis... hogyan?-kérdezte lihegve én pedig csak nevettem.
-Kíváncsi vagy rá?-kérdeztem, mire bólintott én pedig mögé teleportáltam. A srác a döbbenettől 10 percig bambult maga elé. Nekem ez az idő tökéletes volt arra, hogy jobban megnézzem a még rejtélyes idegent. Kócos, bàr pontosan beállított barna haj, barna szemek... basszus, megint jönnek a pillangóim.
-Ezt hogy?-Na, tud beszélni...
-Teleportálás.
-Wow! Ez nagyon király! És bárhova el tudsz teleportálni?
-Nem, sajnos csak 10km-es körzetben működik.-mondtam-bár apu úgy gondolja, hogy a távolság az életkorommal egyenesen arányos.
-Hűha...
-És a te képességeid? Valami miatt apám nagyon bír téged, Pókica!-mintha erre a mondatra várt volna, hirtelen átkarolta a derekamat (nekem persze egyből életre keltek a lepkéim, akik közül abban a pillanatban szerintem három életét vesztette szívrohamban) majd a hálóvetőjével (ami karkötőnek volt álcázva, apu csinálta neki) kilőtt egy hálót a közeli épületre és onnan a bosszúállók torony tetejére repültünk.
Mikor landoltunk Póki megszólalt:
-Te vagy az első, akinek ezt a csapaton kívül megmutattam-ahogy ezt kimondta kicsit piros lett az arca
-Szeretek első lenni-mondtam bíztató mosollyal amire ő is elmosolyodott. Pár perc csend állt be köztünk. Nem kínos, inkább nyugtató csend, amit végül én törtem meg-akkor... megmutatod a szobámat?-kérdeztem
-Persze!-ezzel megint megragadta a derekam, majd visszarepített a szobák emeletére
-Meg tudnám szokni.-mondtam Peternek
-Ha nem cseszek el semmit, akkor meg is fogod.-mondta Peter halkan. Nem tudom, hogy hogy érthette, bár gondolom azt hitte nem hallom. A kis naív... még nem tudja, hogy egy Starknak mindenhol van füle- Ez itt a te szobád-mondta hirtelen-az én szobám és Wanda szobája között.
-Ki az a Wanda?-kérdeztem hirtelen
-Majd megismered. Hé, Soph! Hívhatlak így?
-Persze!-a név hallatára megdobbant a szívem. Még senki nem hívott így. Mindenki Sophy-nak hív.
-Csak azt szeretném megkérdezni, hogy... van valakid?-Egyből vörös lett amikor feltette a kérdést, én pedig biztos voltam benne, hogy az én fejem ugyan így néz ki. Mi történt velem? Amikor ez a srác a közelben van elveszik az önbizalmam. Ezt még soha senki mellett nem tapasztaltam...
-Nem, nincs senki.-mondtam, majd mintha Peter arcán megkönnyebbülést láttam volna.
-Akkor veszem a bátorságot és megkérdezem, hogy lenne-e kedved ma este randizni velem? Nem normális randi, mert Mr.Stark még azt is megtiltotta, hogy a konyhába lemenjek 6 után, hanem ilyen filmnézős, ismerkedős randi. Na?
-Nagyon sokat tudsz beszélni, ha zavarban vagy.
-Én? Zavarban? Nem vagyok zavarban!-mondta durcás fejjel.
-Igen
-Mi igen?-kérdezte meglepetten
-Igen, randizom veled, Peter Parker!-mondtam, majd adtam egy puszit az arcára és beteleportáltam a szobámba. Leültem az ágyra és csak néztem magam elé. Valaki randira hívott. És az a valaki nem más, mint Peter Parker, a pókember.