Összjáték avagy a végső elszámolás

Gyűrű és poszáta

-Hol... Hol vagyok?- kérdezem tökéletesen kábán, ám mire kimondom, eszembe jut, ami történt. Az írók, a világok, a többi főszereplő... 'Én ezt nem veszem be! Csak egy csel lehetett'- de miután körülnézek, egyre kevésbé leszek biztos benne.

Egy csodálatos helyen állok. Zöld dombok, pár fácska, egy falu, ami első pillantásra elhagyatottnak tűnik. A nap magasra hágott már, de sárga korongja most mintha máshogyan nézne ki. Mintha... Nagyobb lenne, mint kéne.

Ámulva körbefordulok, és rájövök, hogy mögöttem egy kerek, zöld ajtó van, viszont valami nem stimmel. Az ajtó nem egy házba vagy egyáltalán épületbe nyílik, hanem egy dombba, ami mögötte magasodik. Nem tudom mire vélni -mintha csak nekitámasztottak volna egy falapot a meredek domboldalnak. De nem. Ajtónak kell lennie. Rajta van a kilincs, szép, fényes, sárga rézből. De furcsa- nagyon alacsony.

Jobban szemügyre veszem a falucskát. Minden ajtó ekkora, és minden háznak is maximum másfél méter lehet a belmagassága.

'Itt valamiféle törpék laknak?'- gondolom hitetlenkedve, de ekkor kivágódik egy kapu.

-Segíthetek– kérdezi gorombán egy... Nos, egy lény, nem találok rá jobb szót. Göndör, hosszú barna haja van, ami kiengedve omlik a vállára. Virágokkal díszített, sárga ruhát visel. Szépen is nézne ki, ha nem lenne még nálam is vagy negyven centivel kisebb. Pedig én kifejezetten alacsonynak számítok.

-Öhm... Azt... Ismeri Frodót?– bököm ki az első nevet, ami eszembe jut. A fiatalos férfira gondolok, ő volt egy kicsit hasonlatos ehhez a jelenéshez.

-Zsákos Frodót? Drogó fiát? Bilbó unokaöccsét? Már hogy ne ismerném! Hiszen ő a leghíresebb hobbit kerek e világon! De mi dolga lenne vele egy Nagynak? De nem tudsz vele találkozni. Elutazott örökre, azokhoz a furcsa tündéknek a szigetére, vagy tudom is én, hova!– legyint bosszúsan. Elég zsémbes teremtésnek tűnik.

-Akkor van itt valaki...

-Itt lakik a kertésze, ott a! Pont mögötted– mutat rá a zöld ajtóra–  Nem is kertésze volt az, inkább csak barátja! Vele ment -mármint Frodóval- arra a kalandra. Ahol magadfajta Nagyok, tündék, mágusok, és tündék meg tudni sem akarom, miféle fajzatok között járkáltak! Jó fiú volt az a Samu, de mindig túl sokat adott az ura szavára! Nem tudott megülni a hátsóján, ahogy azt a jóravaló hobbitok teszik- morog, de ezt már inkább csak magának. Megfordulok és anélkül, hogy végiggondolom azt, hogy mit is kéne mondanom, hogy mire fogok hivatkozni, bekopogok az ajtón.

Pár pillanat elteltével egy ugyanolyan apró lény nyit ajtót. Ő is nőnemű -bár ezt jobbára hosszú hajából lehet csak észrevenni- de jóval fiatalabb, mint az előbbi asszonyság. Kicsit félénken pislog rám, majd megkérdezi, mi járatban vagyok itt.

-Frodó... Volt kertészével kéne beszélnem. Itt lakik?

-Igen, ő a férjem. Mi ügyben?

-Frodóval és valami gyűrűvel kapcsolatban –emlékezek vissza arra a versre.

-Samu! Látogatód érkezett!– kiált hátra a válla fölött. Én is belesek az ajtón. Nem, nem csal a szemem. Egy hegybe vájt ház -hosszú , gömbölyű folyosóval, aminek mélyéből egy újabb egyed tűnik fel. Ő férfi, halvány, szinte szőke haja van. Jámbor tekintetével kérdőn néz rám és feleségére.

-Frodó úrral és a Gyűrűvel kapcsolatos– mondja a nő.

-Jöjjön beljebb!– invitál -ezek szerint Samu- a házba.

📖

Odabent kellemes légkör fogad. Faburkolat, puha karosszékek, kandallók, vastag szőnyegek minden szobában. Ablakok csak az egyik oldalon vannak, de a nagy, kerek nyílások sok fényt adnak a másik oldalnak is. A férfi elvezet egy beljebb lévő helyiségbe, útközben be- belesek az ajtókon. Megszámlálhatatlan mennyiségű hálószoba, kamra és pince, minden ugyanazon a folyosón, és mindegyik ugyanazzal az elegáns kényelmet sugárzó bútorzattal felszerelve. A célunk egy nappali szerű hely. Középen asztalka, körbe kanapé- szerű ülőalkalmatosságok. Samu int, hogy üljek le.