[A/N]

298 8 0
                                    

Jó két évvel a regény megírása után szükségét érzem ennek a... Figyelmeztetésnek?

Majdnem az első elkezdett sztorim volt az Összjáték (és az első, amit befejeztem). Noha gondoltam rá, hogy levegyem, mégis fennhagytam, hogy látszódjon a fejlődésem, meg amúgy is, az ötlet most is tetszik :D Jó látni azt is, hogy ennyien olvassák ezt a valamit. Köszönöm<3

Viszont, ha a kedves olvasó most készül belemerülni eme csodás iromány fejezeteibe, hadd figyelmeztessem, hogy az összes – főleg az első két-három – rész nagyon amatőr, nagyon cringe, és nagyon rosszul van megírva :'D Az ötleteim is összeszedetlenek, és telis tele van plot hole-al. Egyszer, talán, ha lesz egy évnyi szabadidőm, nyerek a lottón, és azzal fenyegetnek, ha mással foglalkozok, kibeleznek, újraírom.
Vagy nem.
Ki tudja.

Szóval csak szeretném megkérni a kedves idetévedőt, hogy minden következőt annak tudatában olvasson, hogy egy tizen-kevés éves, tapasztalatlan kislány írta, akinek eleinte arról sem volt fogalma, hogyan jelölje Wattpadon a párbeszédet :D

Köszönöm, és jó olvasást!

Lala
2021/08/27

Összjáték avagy a végső elszámolásDove le storie prendono vita. Scoprilo ora