Mindenhol, de mégis sehol - Pál utcai fiúk

Első gyűlés

Egyre közelebb értünk a fekete alakhoz, így lassan ki tudtam venni Áts Feri alakját. Közeledtünkre nem mozdult, csak nézett minket, bár tekintetét még nem láthattam. Ő se az enyémet, csak mikor egymással szembe kerültünk. Bátyáim tisztelegték, én mozdulatlanul álltam. Vártam, mert nem tudtam mit kéne tennem. Ezt észrevehette a vezér, bár ennek ellenére, nem könnyítette meg a dolgom.
- Magától jött?
- Magától - felelte Márk tárgyilagosan. Mi lenne ha tőlem kérdezné ha már rólam van szó és véletlenül pont jelen vagyok?
- Elmondtátok neki? 
- Nem.
- Akkor menjetek a szigetre, majd megyünk mi is - erre bátyjaim bólintottak, majd elsétáltak. Kettesben maradtam hát vele. Nem láthattam most tisztán smaragd szemeit, ami pozitívan hatott rám, mert múltkor lenézést láttam benne, tehát most is az lehet.
- Miért jöttél el? - hallgattam, ezért folytatta. - Múltkor olyan határozottan hagytál faképnél, hogy te sehova se fogsz tartozni. Mi történt?
- Gondolkoztam - nem keltett benne különösebb érdeklődést ez az indok. Mire is számítottam?
- Szeretnél Vörösinges lenni? - kérdezi komolyan, hangjában nincsen jele a viccnek. Elcsodálkozok, ijesztő helyzet, de valahogy inkább erőt ad, mint megrémít. Ilyen ajánlatra nem számítottam. Valahogy szürreális az egész. Óvatosan kell válaszolnom, nehogy csőbe huzzon.
- Hajlandó lennél bevenni? - erre elneveti magát, és kezét a vállamra teszi. Meleg, erős. Biztonságot adó. Érzek valamit, ami nekem többet jelent, mint egy baráti tett, egy olyan fiútól, aki nem szokott ilyet csinálni. Valószínűleg. Miért éreztem magam erősebbnek, most, hogy fogta a vállam?
- Egyenlőre nem lennél hivatalosan tag, de ha segítesz egy tervemben, akkor az lehetsz - nem felelek, ezért folytatja. - Kell egy kém, aki csatlakozik a Pál utcaiakhoz - nem válaszoltam egyből, mert először a kezét löktem le a vállamról. Arca rándulásán láttam, ez felér egy hadüzenettel nála. Az érzés, ami előbb volt, az meg elment. Elszállt.
- Nem leszek kém. A végén mindig a kémek szívnak. Vegül mindenhonnan kitagadják őket. Egyik hely amiatt, mert utánuk kémkedett, másik meg amiatt, mert nem bízik abban, hogy nem árulta el őket.
- És ha én, Áts Feri, - úgy ismétli a nevét, mintha nem lennék vele tisztában, - a kezemet adom, hogy amíg nincsen bizonyítékom az árulásod mellett, hiszek neked, akkor elvállalod? - izgatott a hangja. Érdekli a válaszom. Reménykedik és kiváncsi. A kezét adja? Valamit megláthatott bennem, mert nem valószínű, hogy ilyen könnyen adná ezt a gesztust.
- A kezedért, szavadért és a tagságért - szája felfelé görbül. Látom rajta, megkedvelt. Ezzel vigyáznom kell, mert könnyen válhat kétélűvé ez a kard.
- Nem fogsz cserben hagyni, mégha a testvéreiddel való kapcsolat is a tét? - kicsit haboztam, de végül nyujtottam a kezem. Ő az övét, majd kezetfogtunk. Nincs semmilyen bizonyíték erre az ,,esküre", csak a becsületen fog múlni. Nincs garancia a szavunkra, csak rajtunk fog állni. Valahogy hiszek neki. Én vele szövetkeztem igazából, nem az egész csapattal. Izgalmasan hangzik, mégha gyomrom öklömnyi is lett.

Elindul a sziget felé, én követem őt. Hallja a lépteim, de nem szól. Ezek szerint jól tettem, hogy az árnyéka lettem. A hátát nézem és a sötétséget. Határozott vonalai elvállnak az éjszakától és erőt sugaroznak. Piros pólója, nem emelei ki karcsúságát, megis látszik az alakja. Szemei biztos úgy vilagítanak, akár fent a csillagok, amiknek apró fényei nem teszik világosabbá a Földet, de az eget betölti a remény. Ha felnézek, úgy érzem én is kapok egy keveset belőle. Jól fog jönni, mert nem egy apróság amit most teszek. Lehet hülyeség, akkor meg jól jön a kitartás.

A szigeten még nincs senki a Pasztorokon kívül. Mikor érzékelik, hogy Áts lépett a területre, a lámpást meggyújtják, ami szépen megvilágítja a kis rétet. Furán sötétek maradnak mégis a környező fák, de nincs időm megfigyelni, mert mielőtt csendben leült volna mindenki a helyére, három fiú lépett be a fénybe, mindükön vörös pólóval. Kerdőn néztek vezetőjükre, aki immár engem is irányít, de csak egy bólintást kaptak. Nem értettem ezt a jelrenszert, de számukra világos volt, ülhetnek le. Mikor én is leakartam telepedni a fűbe, a bólintás helyett intést kaptam. Ezt értettem, maradjak állva. Mit tehettem volna? Nem mozdultam. Szép lassan mindenki megérkezett, senki se szólt. Halkan szalutáltak, majd engem megbámultak. Bele vörösödtem a sok tekintetbe, de nem léphettem fel ellene.

Ekkor vegre felált Áts és neki állt minden feléről beszélni. Fegyverekről, létszámról, de valahogy én nem kerültem szóba sokáig. Nem ültetett le, nem szólt hozzám. Teljesen figyelmen kívül hagyott. Igaz, szeme sarkából figyelt engem. Ellenőrizte, hogyan viselem el ezt. Elegedett lehetett, mert vegre valahára szóba kerültem.
- Ő itt Pasztor Kata. A kémünk lesz. Mától, teljes tagja a Vörösingeseknek - csodálkozó tekintetek. Egyikük, kinek nevét nem is ismertem még, félénken és akadozva kérdezett.
- Ő.. lány.. - ennyit modott ki. A sok fiú erdeklődve várta a reakciókat. Néhányan büntetésre számítottak, néhányan meg csak élvezték a műsort.
- Szebenics, remélem bízol annyira az ítélőképességemben, hogy megtudom állapítani, az embernek a nemét - röhögés. Lekezelő. Idegen ez a közeg nekem.

A Szebenicsnek nevezett fiú nem szólt erre, csak lehajtottava fejét szégyenében. Áts, meg folytatta a mondókáját.
- Viszont mégis megtiltom, hogy lánynak tekintsétek. Ugyanolyan bánásmódban fog részelülni, mint ti és biztosítok mindenkit, hogy ha bárkinek perverz gondolat jutna eszébe róla, amint megtudom, talán a csapatból is repítem - csodálkozva néztem rá. Hálás voltam, hogy ennyire a szívén viseli a sorsom, de meg is ijedtem. Eddig eszembe se jutott, az ilyen eshetőség. Minek gondolkodok annyit, ha valamit fontos úgyis kimarad?

Ezután Áts feloszlatta a gyűlést és haza küldött mindenkit. Nekem annyit mondott, hogy kezdjek nyitni az osztályomban a Pál utcaiakra, meg, hogy a többit holnap kitaláljuk. Akkor még nem tudtam, milyen idióta tervet eszelt ki a vezér, amivel biztosan megbíznának bennem a másik csapat tagjai.