7.

23 0 0
                                    

A forgalmas, sárga taxikkal megtömött úton Skylar a füléhez szorított telefonnal sietett előre. James volt a vonalban és azt akarta megbeszélni a lánnyal, akinek éppen ebédszünetet volt, hogy mikor lesz a következő fotózás.
- Figyelj James. Te is pontosan tudod, hogy éppen ebédszünetem van és éppen várnak rám. Majd ha annak vége és visszaértem a próbára, majd megbeszéljük. - mondta, majd lerakta a telefont és átsietett a zebrán, ahol éppen zöldre váltott a lámpa.
Noah-val volt találkozója a szokásos helyükön, a Sweet Flavors-ban. Itt találkoztak először és azóta is ide járnak, ha már egy hete nem látták egymást, mert mind a ketten elfoglaltak.
Amikor először találkoztak Noah egy Sweetly Shake-t rendelt, Skylar pedig egy New York's Best-et rendelt. Egymás mellett ültek, így volt lehetőségük megismerkedni. Amíg várták az italokat minden felszínes témát megbeszélték, amikor még elkészültek az italok, egyéb témákban csapongtak. Egy óra alatt úgy érezték nagyon jól megismerték egymást. Megbeszélték, hogy nemsokára újra találkoznak, addig pedig megadták egymásnak a telefonszámukat.
Skylar belépett a forrócsokizóba és azonnal meg is látta a boxban várakozó Noah-t.
- Szia!
- Szia szívem! - állt föl a fiú és egy puszit nyomott a lány szájára.

Dostali jste se na konec publikovaných kapitol.

⏰ Poslední aktualizace: Oct 05, 2019 ⏰

Přidej si tento příběh do své knihovny, abys byl/a informován/a o nových kapitolách!

Az ajtó mögöttKde žijí příběhy. Začni objevovat