Csak boldog akartam lenni...

Miért nem tudlak elfelejteni?....

Teltek a napok.....
Gyorsan és fájdalmasan telt a nyár, persze voltak örömteli események és nyaralások. De valahogy magamban folyton azon töprengtem, hogy mit ronthattam el..

A nyár utolsó napján, a suli első napján görcsöltem. Tudtam, hogy ha újra látom nagyon rosszul fog esni és lehet összeomlok. Nehezen aludtam el aznap este..

Másnap ünneplőbe kellett öltözni ugyanis tanévnyitó ünnepséggel indítottuk az évet.

Felkeltem, de gyomoridegem miatt nem igazán ment zökkenőmentesen az ébredés és a megreggelizés, néhány kanál műzli után elkészültem és indultam a suliba.

A suliban lepakoltam a termünkbe a táskám és indultam le az udvarra.
Mivel nem volt senki a teremben csak a cuccok így vettem egy nagy levegőt és kiléptem az udvarra.

Az udvaron mindegyik évfolyam kint tartózkodott mire kiértünk.

Szememmel egyből őt kezdtem keresni, ahogy egyre közelebb értem az osztályhoz a szívem is úgy vért egyre gyorsabban.
Majd elhaladtam mellette csak biccenteni tudtam.
Míg elnem mentem mellette tartottuk a szemkontaktust, majd lassan lesütöttem a szemem.

Fájt...
Fájt, hogy nem ölelhetem..
Fájt, hogy nem csókolhatom..
És fájt, hogy tudtam többé nem állunk szóba egymással...
Mint két idegen...

A nap fájdalmasan telt, egész nap vártam, hogy majd odajön hozzám és megbeszéljük...
De hiába vártam..
Ezzel gyötörve magam, nem tudtam elfogadni és megérteni, hogy miért....
Hogy, hogy ismerhettem valakit ennyire félre...