A Padlóról Az Égbe || ✔️

21.

-Suttogtam magamban majd a kezemmel mutogatva be-ki lélegeztem...

Heni szemszöge

-Szia Heni! - Jött be Aaliyah félénken.

-Szia! - Eléggé furcsa látványt nyújtottam miközben próbáltam bele passzírozni minden cuccomat a bőröndbe. Egyszóval: A bőröndön feküdtem.

-Segítsek? - Mosolyodott el a szemöldökeit ráncolva.

-Légyszíves! - Álltam fel majd elkezdtük a harcot.

***

-Kész! - Mondtam lihegve és pacsirta nyújtottam a kezemet.

-Jók vagyunk! - Csapott bele majd felállította a bőröndöt és a kezembe adta a fogoját.

-Mehetünk! - Indultam le a lépcsőn.

-Karen.. Manuel! - Szólítottam meg őket. - Úgy gondolom megérdemeltek hogy tisztességesen elköszönjek tőletek. - Eresztettem meg egy ártatlan mosolyt. - Nagyon fogtok hiányozni és amint lesz alkalmam visszajövök hiszen úgy bántatok velem ezen a pár napon mintha én is egy lennék a gyerekeitek közül. Csodálatosak vagytok és megérdemlitek azt hogy szülők legyetek. Ez volt életem egyik legboldogabb időszaka és ha akarnám sem tudnám elfelejteni ezeket a napokat nem csak Shawn miatt hanem miattatok is. És Aaliyah.. - Fordultam felé. - Köszönöm hogy úgy bántál velem mintha a nővéred lennék. Tényleg felelősséget éreztem irántad. Köszönöm hogy egy kis időre megtapasztalhattam milyen is lennék nővérnek. - Gyűltek könnyek a szemembe.

-Istenem Heni! - Mosolygott a szeme és sírt is. - Én köszönöm! - Ölelt meg de én eltoltam és egy drága könnycseppet letöröltem az arcáról majd óvatosan vissza húztam magamhoz és utoljára frissítettem a memóriámat hogy milyen is Ali illata.

-Heni.. - Tárta ki Manuel és Karen egyszerre a karjait mire a könny fátylam mögül nevetve indultam feléjük.

-Ti is hiányozni fogtok! - Mondtam mikor a karjaikba zárta. Erre már Karen is felsírt.

-Ne búsuljatok mert elmúlt hanem örüljetek mert megtörtént! - Mondtam majd felnéztem rájuk miközben elhúzódtam.

-Támogatom az ötletet! - Állt fel Shawn a fotelből. Eddig végig hallgatta csak pont háttal volt. Láttam hogy megcsillan egy könnycsepp a szemében majd mint egy folyó a hegyről lefolyik. Oda sétáltam majd letöröltem.

-Szerintem ez a könnycsepp eltévedt! - Mosolyogtam majd megpusziltam az arcát közben ő megfogta a derekam és megölelt, beszívta az illatomat. Én is így tettem hiszen utoljára látom..Nagy valószínűséggel. Kintről már hallottam ahogy a taxisofőr ráfeküdt a dudára úgyhogy..

-Ideje indulnom! - Engedtem el de ő az utolsó pillanatig érezni akarta a tapintásomat úgyhogy míg az utolsó ujjpercünk el nem vált addig nyúlt felém majd beletörődve leengedte a karját és felsétált a lépcsőn a fejét lehorgasztva.

-Nem feledlek Shawn Mendes! - Mondtam miközben az utolsó visszafogott könnycseppem lefolyt az arcomon.

-Sziasztok! - Mosolyogtam a kis családra aki az ajtóban és integetett amíg be nem ültem a taxiba majd még vissza fordulva láttam ahogy Shawn az ablakban ül és keservesen sír. Hirtelen letért a szemem Ali-ra aki édesanyja karjaiban sírta ki magát. Ennyi fájdalmat hagynék magam után?

***

-A Magyarországi járat hamarosan indul. Kérjük utasainkat szálljanak fel! - Mondta egy unott női hang a hangosbemondóból.

-Indulás! - Suttogtam elhaló hangon majd megindultam.

***

-Indulás! - Ordítottam rá a taxisra aki egyből beletaposott a gázba. Anya most hívott apának szívrohama lett a munkában úgyhogy most a sürgősségin van.

-Köszönöm a fuvart! - Adtam pár bankót a taxis kezébe és a bőrönddel a kezemben rohantam be a kórházban. Nem érdekelt hogy megszakadok. Csak rohantam.

-Anya! - Kiabáltam végig a folyosót mikor megláttam. Odaszaladt hozzám majd segített leülni egy padra s megölelt.

-Hogy van? - Kérdeztem lehangoltan.

-Nem tudni. Körülbelül fél órája hozták be. A titkárnője hívta a mentőket amikor meglátta hogy rohama van. - Sírta el magát. Én már nem tudtam visszatartani a könnyeimet ez túl sok egy napon. Shawn és apa is!

***

Körülbelül egy óra múlva jött ki egy orvos a műtőből. Arca semmitmondó volt.

-Önök Balogh Gábor hozzátartozói? - Kérdezte.

-Igen! - Válaszolt anya majd megfogta a derekamat biztatás képen.

-Sajnálattal közlöm asszonyom.. A férje nem élte túl a szívrohamot. A titkárnője túl későn vette észre hogy rosszul van a mentők már akkor érték ki mikor kritikus állapotban volt de mire beértek nem lehetett segíteni. Mindent megpróbáltam még akkor is. - Vette le a szemüveget és anya kezébe adott egy könyvet. - Ez itt a naplója. A titkárnő adta a kezembe mondván hogy adjam oda magának. - Mondta. - Ha be szeretnének menni még be lehet de holnap kiveszik a szerveit, felajánlotta őket. - Sétált el.
 
Én ledermedve álltam majd egyszer csak elestem. Nem sírtam. Nem tudtam. Elfogytak a könnyeim.

-Kislányom! - Kapart anya fel a földről. - Mit mondott apa mindig? - Emlékeztetett.

-Azért van a család mert ha sírhatnékod van otthon sírod ki magad! Ne add meg az embereknek hogy sírni lássanak! - Mosolygtam majd megöleltem de még mindig szipogtam.

-Ha be szeretnél menni menj nyugodtan! -Engedett el.

-Nem! Majd a temetésen rendesen elköszönök tőle! - Mondtam majd megfogtam, kivettem a könyvet a kezéből és kézen fogva mentünk ki a kórházból. Már csak ketten vagyunk de nem érdekel apa emléke örökké velünk marad!

Sziasztok! Képzeljétek ez az utolsó előtti rész :( de ne aggódjatok! Dolgozok egy másik sztorin. Nem pont ilyen jellegű lesz de remélem ez is tetszeni fog! 💕