Chat csoport - MarkJin [Fordítás] (Befejezett)

- 10

Jinyoung már fel volt öltözve, mikor Mark megírta neki, hol lakik, így miután gyorsan bezárta az ajtót, rohant is a kocsijához. Szörnyen látni szerette volna a másikat. Akkor jött rá, mennyire is fontossá vált számára a fiú, amikor az sokáig nem válaszolt neki. Jinyoung nem tudott nem rá gondolni egész nap; rettegett tőle, hogy Mark szó nélkül magára hagyta, ahogy azt már mások többször is megtették vele. Ez a gondolat majd felőrölte. Amint úgy tűnt, elveszíti őt, rájött, hogy többre becsüli a fiút, mint bárki mást az életében. Azt is be kellett látnia, hogy talán jobban kedvelte az idősebbet, mint egy barátot; kezdett szerelmes lenni belé. Épp ezért a "kedvelés" szó már nem is volt igazán kifejező az esetében.
Lassan és óvatosan vezetett, hiszen megígérte Marknak, hogy vigyázni fog magára, bárhogy nagy volt a kísértés, hogy beletaposson a gázpedálba. Tényleg minél előbb látni szerette volna; vele akarta tölteni a napjait; megérinteni a haját és az arcát; megölelni és felvidítani, amikor szükséges volt.
Nem fizikálisan akarta szeretni a másikat, hanem mentálisan; kedves emlékeket és boldog pillanatokat akart átélni vele, mert a holló-hajú fiú mindig úgy gondolta, a szerelem elsősorban egy mentális dolog volt, valami, ami a szívünkben kezdődött, nem pedig a testünkben. Olyan szerelemre vágyott, ami tiszta volt, mint a napfény és gyönyörű, akár egy álom. Csak reménykedni tudott benne, hogy Mark is hasonlóan érzett vele kapcsolatosan, de ha nem, akkor is úgy tervezte, hogy mint barát, vele marad és támogatja.
A holló-hajú fiú annyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette, hogy megérkezett Mark házához. Érezte, miként kezdett hevesen verni a szíve és remegni a teste az izgalomtól.
Jinyoung végül úgy döntött, nem vall szerelmet aznap éjjel. Mark nehéz időszakon ment éppen keresztül, és ő jelenleg csak támogatni szerette volna, semmi többet.
Miután belépett a házba, keresni kezdte Mark szobáját, majd végre megtalálta. Az ajtaja előtt állva, a száját rágva kopogott be. Pár percig várakozott, amikor hallani kezdte, ahogy valaki közelít és kaput nyit. Ideje se volt arra, hogy megnézze a fiút, mivel Mark azonnal magához ölelte.
- Jinyoungie... - mondta a kedves hang.
Lenézett a fiúra, aki épp szorította: a szőke haja belepte az arcát, így alig látta a bőrét, amit könnyei áztattak.
- Mark, itt vagyok - viszonozta az erős ölelést, majd megsimogatta a puha haját és kedves mosollyal jutalmazva tekintett rá. 
- Menjünk be! - ajánlotta fel a szőkeség, és elhagyva a holló-hajú fiú szorítását, elindult befelé. - Én... én annyira boldog vagyok, hogy itt vagy - elhaló hangon és könnyes szemmel mondta ezt Mark.
Jinyoung szíve majd beleszakadt a látványba: annyira kicsinek, ártatlannak és tisztának tűnt a másik, miközben sírt és igyekezett eltakarni az arcát. Nem tudta visszafogni magát, így újból magához húzta és simogatni kezdte a haját, míg az egyik keze a hátán pihent.
- Semmi baj, már itt vagyok. És ha még nem tudsz mesélni arról, ami történt, az se gond, majd elmondod később. - Jinyoung érezte, ahogy Mark a mellkasának döntött fejével bólint egyet.
- Kö-köszönöm, Jinyoungie - mondta a fiú, miközben felnézett a holló-hajú szemébe, így láthatóvá téve a felpuffadt, vörös szemeit és a könnytől áztatott arcát.
A fiatalabb egyik kezével megérintette Mark arcát, az ujjával pedig felitatta a könnyeit. Az idősebb becsukta a szemeit, kiélvezve az érintés melegségét, és el is álmosodott Jinyoung nyugtató jelenlététől.
- Álmos vagy, igaz? - szúrta ki a fiatalabb, miközben a szőkeség szemét figyelte, ami azonnal kinyílt a hangját hallva.
- Nem akarok aludni, most, hogy itt vagy - mondta, és közben alább hagyott a sírása.
- Semmi baj. Aludnod kell, biztos, nagyon fáradt vagy - jegyezte meg a fiú, hagyva Marknak, hogy elhagyja az ölelést.
- Nem akarok - duzzogott a szőkeség a fiatalabbra. Neki nem alvásra, hanem Jinyoung öleléseire volt szüksége. 
- Mark, kérlek... Aggódom érted. Ha nem alszol semmit, holnap rosszul leszel - hívta fel erre a figyelmét, hátha az idősebb megérti.
- Ugyanez igaz rád is, nem? Akkor neked is aludnod kell - válaszolta a holló-hajú fiút nézve, aki láthatólag össze volt zavarodva.
- Lefekszek, hogyha te is velem alszol - jelentette ki, mire a másik fiú gyengéden elmosolyodott és el is kezdte lehámozni magáról a cipőjét.
- Akkor aludjunk! - Jinyoung szavait hallva Mark bebújt a takarója alá, helyet biztosítva a másik férfi számára.
- Gyere ide! - kérte a szőkeség, tárt karokkal várva, hogy ismét részesülhessen Jinyoung ölelésében.
A holló-hajú fiú nem hezitált, azonnal megadta Marknak, amire szüksége volt: elhelyezkedve az ágyon, karjai közé zárta az idősebbet. De ekkor hirtelen Mark csiklandozni kezdt a hátát, amitől rögtön nevetésbe kezdett, és igyekezett leállítani a másikat.
- Mark, elég! - kérte, de a fiú nem hallgatott rá, így bosszúból ő is megragadta a hátát, és szintén csiklandozásba kezdett.
Mark próbálta elkerülni az érintéseit, azáltal, hogy közelebb araszolt Jinyounghoz, észre se véve, hogy a holló-hajú fiú emiatt abbahagyta a mozgást. Lassan felemelve a fejét, véletlenül összeütközött az orra a fiatalabbéval. Ekkor megpillantotta, hogy Jinyoung arca vörössé vált; a sötét ellenére is jól látta, olyan közel voltak egymáshoz. Mindez annyira zavarba hozta, hogy a fiatalabb mellkasába rejtette a saját arcát. Ahogy lehunyta a szemét, azonnal magával ragadta a fáradtság, és érezte, hogy biztonságban van a mellette fekvő fiú védő melegségében.
- Jinyoung, szerintem mindjárt elalszok, úgyhogy jó éjszakát - mondta halkan, felnézve azt őt hallgató fiatalabbra.
- Én is. Jó éjt, Mark! - A holló-hajú fiú megsimogatta az idősebb haját, majd miután megpuszilta a homlokát, lecsukódtak a szemei, és a másikkal együtt pár percen belül álomba is merültek.