Chat csoport - MarkJin [Fordítás] (Befejezett)

- 11

Másnap Mark arra kelt, hogy kellemes melegség vette körül, majd kinyitva a szemét, látta, hogy Jinyoung alszik az ágyában, őt ölelve, amitől végre visszajöttek az emlékei: Jinyoung érkezésének köszönhetően abbahagyta a zokogást, bárhogy ugyanúgy beleszakadt a szíve a veszteségbe, ami érte. A holló-hajú fiú még nem tudta, mi okozta Mark fájdalmát, és az idősebb el is határozta, hogy minél előbb elmondja neki; hiszen Jinyoungnak köszönhette, hogy jobban lett.
Ekkor a szőkeség elkezdte bámulni a mellette fekvő fiatalabbat, aki lassan vette a levegőt alvás közben, a csukott szemét pedig itt-ott eltakarta néhány kósza hajszál. Markot teljesen lenyűgözte a fiú szépség, emiatt nem is tudott uralkodni magán, és megérintette a puha, fekete haját, hogy arrébb toljon pár tincset a szeméből. Majd azt se tudta megállni, hogy megtapintsa és végigsimítsa a kezét Jinyoung arcán, amit összenyomott kicsit, így észrevéve, mennyire csókolgatni való volt. Mark valóban meg akarta csókolni az arcának mindkét oldalát, de mindent megtett, hogy visszafogja magát. Viszont minél tovább nézte, annál inkább meg szerette volna szüntetni a köztük lévő távolságot.
Óvatosan közelített a fiatalabb felé, azzal nyugtatva magát, hogy egy apró csókból semmi baj nem lesz. A mennyországban érezte magát Mark, amikor a fiúhoz ért az ajka, amit rögtön ezután el is kezdett harapdálni. Épp távolodni akart Jinyoungtól, amikor egy erős kéz magához húzta, majd kellemes suttogást hallott.
- Csókolj meg újra!
Mark teljesen elvörösödött a kínos helyzettől, és el akart menekülni.
- Te-te fent voltál? - kérdezte a fiatalabbat, anélkül, hogy ránézett volna.
- Igen - felelte a holló-hajú, kissé elmosolyodva, miután észrevette Mark furcsa viselkedését a szavai hallatán. - Tehát többé nem nézel rám? - ugratta, amitől Mark még inkább elpirult.
- Soha! - felelte, majd fel akart állni az ágyból, de Jinyoung megállította és egy öleléssel csapdába ejtette. 
- B-baba, ne ölelj ilyen szorosan! - kérte Mark, és ekkor a fiatalabb vörösödött el zavarában, amint meghallotta a becenevet.
- Azta, nem számítottam rá, hogy személyesen is így fogsz szólítani. - Jinyoung arca élénk vörössé vált, és még a füle is belepirult mindebbe.
- Ha te zavarba hozhatsz, akkor nekem is lehet - felelte a szőkeség, elégtételt érezve a holló-hajú reakciója miatt. De ekkor jutott eszébe, hogy volt valami, amit el kellett mondania neki.
- Jinyoungie... - szólította meg halkan, egyszerre érezve nyomást és szomorúságot, amikor megfogta a kezét.
A fiatalabb mindezt észrevette, és aggódóan nézett rá.
- Mark, mi a baj?
- El akarom mondani, miért nem válaszoltam tegnap.
- Biztos?
A szőkeség bólintott, majd egy mély levegővétel után folytatta.
- Az azt megelőző este hívott apa, hogy menjek a szöuli kórházba, mert a mamám rosszul lett, majd kómába került. - Remegett, miközben beszélt, ezért a fekete hajú fiú simogatni kezdte a kezét, és szorosabban is fogta. - A kórházba siettem, ahogy az egész családom, és ott töltöttük az éjszakát, reménykedve, hogy jobban lesz. De hajnalra... - Ekkor Mark abbahagyta a beszédet, és a száját beharapva igyekezett megállítani a könnyeit. - Meghalt. - A szőkeség ekkor ismét könnytől ázott arccal tekintett Jinyoungra. - Ahogy meghallottam, onnantól kezdve abba sem hagytam a sírást. Egész nap, majd egész éjjel csak zokogtam. Nem tudtam nem rá gondolni és megállítani a könnyeimet, de aztán te megjelentél... és a sírásom elmúlt. - Mark végre mosolygott, Jinyoung pedig ujjaikat összeszorítva simogatta a kezét, és óvatosan viszonozta a mosolyát. - Köszönöm, hogy itt vagy.
- Nincs mit köszönnöd. Mindig itt leszek melletted.
- Sajnálom, amiért olyan későn kellett idejönnöd. Biztos, van bőven elintéznivalód, úgyhogy most már nyugodtan hazamehetsz. 
- Semmiképp sem. Eldöntöttem, hogy egész nap veled leszek.
- És akkor mit csinálunk?
- Elmegyünk együtt valahova. - Jinyoung szavai újabb mosolyt csaltak Mark arcára.
- Biztos?
- Persze, készülődj, aztán menjünk!
- De hova megyünk?
- Titok - kínozta a holló-hajú Markot, hátha jobb kedvre tudja deríteni.

Némi készülődés után el is indultak, egymás mellett sétálva oda, ahova Jinyoung akart menni. Tíz perc kellett, hogy megérkezzenek egy kávézóhoz, ahol helykeresés után a fiatalabb megkérdezte, mit inna Mark.
- Megyek rendelni. Várj meg itt! - mondta, miközben mosolyával boldogította a másik fiút, majd oda is lépett a pulthoz.
Markot helyfoglalás közben lekötötte, hogy bámulja Jinyoungot, amikor valaki beszélni kezdett hozzá.
- Szia, szivi, egyedül vagy itt? - kérdezte a srác, és meg is próbálta érinteni Mark arcát.
- Nem, nincs egyedül - érkezett vissza a holló-hajú, azonnal megragadva az idegen kezét, és egy barátságtalan kifejezéssel a tudtára adta, hogy menjen el.
A srác, látva Jinyoung gyilkos tekintetét, otthagyta Markot, és az orra alatt motyogva valamit, ki is ment a kávézóból.
- Jól vagy? - kérdezte a fiatalabb, aggódva bámulva Mark arcát.
- Igen, köszönöm - felelte, elmosolyodva a másik kedvességétől.
Némi várakozás után a pincérnő is meghozta, amit rendeltek, majd amint eléjük tette, ott is hagyta őket.
- Milyen? - kérdezte Jinyoung, miután kiszúrta, hogy ízlik Marknak a cappuccinoja. 
- Nagyon jó - felelte mosolyogva, majd visszarakta az asztalra a poharat.
- Várj, van valami az arcodon! - kacagott Jinyoung, felkapva egy szalvétát, amivel megtörölte Mark száját, és csak figyelte, mennyire szégyenlőssé vált a másik arca.

Miután elhagyták a kávézót, séta közben Jinyoung erősen megragadta a szőkeség kezét, és ujjai köré fonta sajátjait.
- Ez olyan aranyos - mondta Mark az elpiruló Jinyoungra nézve.
- Nem akarom, hogy más férfiak is közel kerüljenek hozzád, de ha kényelmetlenül érzed magad, megértem, és nyugodtan elengedhetsz.
- Nem foglak - vágta rá azonnal a szőke fiú, aki kezeik látványától kifejezetten boldognak érezte magát. 
- Akkor menjünk, el akarlak vinni valahova - kérte a holló-hajú mosolyogva, kíváncsian várva, miként reagál Mark a következő helyre.