Chat csoport - MarkJin [Fordítás] (Befejezett)

-17

A fiú rögtön el kezdett vezetni Mark háza felé, és közben az előző estére visszagondolva, a szíve ismét összeszúródott a féltékenységtől. Az idősebb közölte vele, hogy ez a Jackson srác csak a barátja volt, de ennek ellenére félt, hogy elveszítheti. Rettegett, hogy egyszer csak azt látja, ahogy Mark ölelgeti és csókolgatja ezt a fiút, hiszen végső soron, az idősebb nem volt a párja. Ezért döntött úgy Jinyoung, hogy minél hamarabb szerelmet vall neki. Még ha Mark vissza is utasítja, nem lesz mit bánnia, mert legalább megpróbálta.
Miután megérkezett és csengetett, a jól ismert szőkeség ajtót nyitott neki, a nevét sikítva és szó szerint a nyakába ugorva. A lábait összekulcsolta Jinyoung derekán, és a kezét a nyaka köré fonta.
- Nyoungie! - Virító mosoly jelent meg az idősebb arcán, amint a másikra nézett, aki erősen szorította, nehogy elessenek.
- Mi vagy te, egy kisbaba? - kérdezte a fiatalabb, miközben kacagott az idősebb vidámságát látva.
- Igen, én vagyok Jinyoung kisbabája. 
- Ez esetben, mire van szüksége a kisbabámnak?
- Szeretetre.
- És mit tett ő azért, hogy ilyesmit kapjon?
- Megette az egész vacsoráját.
- Ha így van, akkor meg kell őt ajándékoznom - mondta a holló-hajú, miközben belépett Mark szobájába, bezárva maguk után az ajtót, majd óvatosan lerakta az idősebbet az ágyra, és elkezdte csiklandozni.
- Jinyoung, fejezd be! - könyörgött a szőkeség, aki nem tudta megállni a kacagást, miközben a fiatalabb fölé kerekedett.
- Ha nem hagyod abba, hívom Jacksont!
Amint kimondta a nevet, a holló-hajú megfagyott és el is tűnt az arcáról minden vidámság. Mintha a szíve apró darabokra tört volna a fájdalomtól, és el akart menekülni  a szituációtól.
- Én... én azt hiszem, most megyek. Beugrott, hogy még el kell intéznem pár dolgot otthon. - Pattant fel a fiatalabb, hogy az ajtó felé vegye az irányt, amikor Mark megragadta a kezét.
- Várj, Nyoungie! Csak vicceltem. Ne menj... - Azonnal legördült két könnycsepp a szőkeség arcán, miközben szorosan tartotta a másik kezét, nehogy magára hagyja.
Amikor a fiatalabb ránézett, azonnal bűntudat árasztotta el Jinyoung mellkasát, hiszen látta, hogy a sírás határán volt Mark.
- Sajnálom! Úgy sajnálom, Mark! Csak annyira féltékeny vagyok - vallotta be, majd megölelte a fiút, úgy, hogy közben óvatosan simogatta a fejét, majd a szőkeség ránézett azokkal a csokibarna szemeivel, és beszélni kezdett.
- Még mindig nem érted, hogy te vagy az egyetlen számomra, és nincs miért féltékenynek lenned? - Újabb könnycseppek gördültek le az idősebb arcán, amit Jinyoung gyorsan letörölt, majd puszit hintve a szemeire, próbálta megnyugtatni.
- Ha ilyen aranyos dolgokat mondasz, a végén elolvadok - szorította meg Mark kezét, és ránézve, feltűnt neki, hogy abbahagyta a sírást, így a tűzpiros arcát végre nem áztatták könnyek.
- De mondhatok neked valami ennél is aranyosabbat? - Lassan hajolt Mark felé, és ahogy közelített a szája szőkeség füléhez, úgy mélyült el a hangja. - Szeretlek. Annyira szeretlek, hogy majd belehalok, hogy mosolyogni lássalak. Te vagy a napom, és minden csillag, ami hozzátartozik. A szemeim csak téged látnak. Egyedül te vagy a fejemben és a szívemben is. Nagyon beléd estem, de szeretnék még ennél is jobban. Ez a mérhetetlenül nagy boldogság miatt mindig elakad a lélegzetem, akárhányszor megérintelek, és beleszakad a szívem, amikor el kell búcsúzunk. Ez igenis szerelem. Szeretnélek megvédeni minden rossz dologtól. Boldoggá akarlak tenni, és szeretni téged, még ha te nem is tudsz  ugyanígy szeretni engem. Ha ez egy viszonzatlan dolog is, én hálás vagyok, amiért általad megtapasztalhattam, milyen valakit szeretni. Köszönöm szépen mindezt. Minden egyes porcikámmal rajongok érted. Szeretlek, Mark. - Jinyoung végre kimondta, amit akart, de fájdalom járta át lényének egészét, amikor észrevette, hogy a szőkeség ismét sírásba kezdett. Ekkor a fiatalabb meg is bánta a vallomását. 
- Sajnálom. Kérlek, ne sírj! Már megyek is, és nem fogsz többet látni, csak könyörgöm, ne sírj!
- Ho-hova mész? Hiszen én is szeretlek, nem is kicsit. El se tudod képzelni, mennyire imádlak. Csak adj egy kis időt, hogy felfogjam, amit mondtál. Örömömben sírok.
A holló-hajú fiú arcán a legszebb és legártatlanabb mosoly foglalt helyet, amikor hallotta a másik szavait. Jinyoung keze automatikusan felvándorolt Mark nyakára, miközben közelített a rózsaszín ajkaihoz, és még egyszer utoljára rápillantott, mielőtt megszüntette a köztük lévő távolságot. Mindketten becsukták a szemüket, amikor ajkaik feltérképezték egymást, mindezt lassan és ártatlanul. Forróság öntötte el a két fiút az apró érintésektől, és tűzijátékok vették körül őket az elméjükben, ajkaik minden egyes találkozásakor. Tavasz és eperízű volt a szájuk. De egy kis idő után el kellett válniuk, hogy némi levegőhöz jussanak. Az arcuk és a szájuk is tűzvörös volt a másik érintésétől.
- Mark - szólította meg a holló-hajú, miközben a keze a másik arcára tévedt. - Kérlek, légy a párom!
- Én kérlek, hogy tégy a pároddá! - felelte a szőkeség, miközben megpuszilta a fiatalabb ajkát, majd megölelte és álomba is merült a karjaiban. Olyan szeretetet és védelmet érzet, mint még soha előtte. Egy ilyen szerelem, mely felül tudott kerekedni a nehézségeken, örökké tartott. Ez a szerelem a nap tisztaságát és egy álom szépségét rejtette magában.

VÉGE

Ui.: Ezúton is köszönöm az eredeti író nevében és a sajátoméban is mindenkinek, aki végigolvasta a fordításomat. Remélem, tetszett nektek a történet. :)