Chat csoport - MarkJin [Fordítás] (Befejezett)

- 12

Egymás mellett sétáltak, amikor a holló-hajú hirtelen eltakarta a kezével a másik szemét. 
- Jinyoung, mit csinálsz?
- Ez meglepetés, úgyhogy muszáj vagyok eltakarni a szemed.
- Meglepetés?
- Nem tudom, szeretni fogod-e, de nagyon remélem. Kész vagy? - közelebb hajolva hozzá, súgta a fülébe az utolsó mondatot, azt is lassan, hogy tényleg csak Mark hallhassa.
Az idősebb kinyitva a szemét, egy art múzeum előtt találta magát. Kiskorától kezdve csodálta a festményeket; a rajzolt éjszakai égboltokat bámulva, mindig elgondolkodott rajta, egyesek hogy voltak képesek méltóságteljesen és lenyűgözően festeni.
- Arra gondoltam, idehozlak ma. Kedveled a művészetet?
- Igen, kedvellek - felelte Mark, miközben mosolyogva nézett a másik fiúra, aki próbálta elrejteni az elpirult arcát.
- Mit mondtál?
- Azt, hogy kedvelem a művészetet.
- Akkor menjünk be, oké?
- Oké.
A két fiú számos képet végignézett különböző festőktől, megállapítva, hogy csodásan voltak kivitelezve. A tájképek rengeteg színárnyalatban pompáztak; csillagos és napos reggelekből akadt jó pár, akárcsak sötét és világoskék égboltokból is; de napfelkeltét és naplementét is láttak bőven. Markot lenyűgözte az a sok szépség, ami elhalmozta a helyet. Majd megállt egy festmény előtt: az ábrázolt férfi az előtte lévő tájat kémlelte; körülvette a tenger, egyedül állt egy sziklán. A festményen a kék számos árnyalata feltűnt.
- Tetszik?
- Igen, a férfi rajta igazán boldognak és szabadnak tűnik.
- Szerintem is. Az egész kép esztétikája remek.
- Lenyűgöző, egy festmény mennyi különböző érzést tud közvetíteni. A művészeknek megvan ez a képességük, ami az átlagos emberekből hiányzik, és ettől annyira különlegesek. - A szőkeség ekkor a vigyorgó Jinyoungra nézett.
- Miért mosolyogsz?
- Bocsi, csak igazán boldognak tűnsz. Örülök, hogy idehoztalak.
Mark ettől egy kicsit elpirult, mire Jinyoung megragadva a kezét, elindult vele felfedezni a múzeum többi részét.
Miután az összes műalkotást végignézték,  elhagyták az épületet, majd kibeszélték, melyiküknek mi tetszett a legjobban. Miközben a közeli parkban sétáltak, élvezték a tavaszias időt, majd a Nap szépen lassan lebukott a hegy mögé.
- Mindenért szörnyen hálás vagyok, Jinyoung. Értékelem azt, amit értem tettél.
- Szóra sem érdemes. Azért tettem, mert én így akartam.
- Nem, én igenis hálás vagyok. Nélküled még most is az ágyamban sírnék. 
Hirtelen két erős kar zárta védő ölelésébe az idősebbet, akit mindez meglepett, de nem tudta megállni, és igenis boldogság árasztotta el a lényét ettől a kis testi kontaktustól.
- Ne aggódj, mindig itt leszek neked!
Mark szíve gyorsabban kezdett verni, és azt kérdezte magában: Miért?
Érezte, ahogy a holló-hajú keze felcsúszik a hátán, egyenesen a hajához, hogy megsimogassa a fejét. Mark meg mert volna esküdni rá, hogy még lélegezni is elfelejtett mindettől.
- Most már haza kéne mennünk. Kezd későre járni - mondta a fiatalabb, lassan felszabadítva az idősebbet a szorításából, és kicsit arrébb is állt tőle.
 - Akkor menj csak haza a saját lakásodba. Bocsánat, hogy egész nap magam mellett tartottalak.
- Ilyesmi miatt ne aggódj! Uhm...
- Mi az?
- Nem akarlak magadra hagyni.
- Jinyoung, nem vagyok már gyerek - jegyezte meg a másik, miközben kuncogva nézte.
- Tudom, de akkor is.
- Nem lesz gond, ne aggódj!
- Oké, de ha bármi van, azonnal hívj!
- Rendben.
- De legalább azt engedd meg, hogy hazakísérjelek.
Végül egymás mellett sétálva indultak el. Egyikük sem szólalt meg. Annyira lekötötték őket a saját gondolataik és érzéseik, hogy észre se vették, amikor megérkeztek Mark házához.
- Meg is jöttünk - mondta a szőkeség, megállva az ajtó előtt.
- Akkor ideje búcsúznunk - állapította meg szomorúan a holló-hajú, mosolyt erőltetve az arcára.
- Úgy örülök, hogy végre élőben is találkozhattam veled. - Az idősebb a földet bámulta, miközben beszélt, nem tudta, mit tegyen, amikor a fiatalabb megfogta a kezét.
- Én is - felelte, majd a szabad kezével megérintette Mark rózsaszín arcát, miközben elkezdett közelíteni felé. A holló-hajú csukott szemmel megpuszilta az arcát, és azt súgta a fülébe: "Ez volt a búcsúcsók."
Majd elengedve Mark kezét, integetve távozott, maga után hagyva a döbbent fiút, akinek az arca szinte tüzelt, az elméje pedig fel se tudta fogni, ami az előbb történt.