Lány a képen

Tüskés válaszok

Kissé szórakozottan tipegtem be a kávézóba, és rögtön az első lépésemre a tulajdonosnő felszólítására lettem figyelmes.

 - Sáros cipőben be ne merészeljen menni a konyhába, kisasszony - Rikácsolta fülsértő hangján, mire én jobban megtöröltem a talpam a lábtörlőben.

A kávézó dugig volt az eső elől menekülő emberekkel. A kabátok a fogasokon lógtak, és csöpögött belőlük a víz a sáros padlóra. Én is egy fogasra akasztottam ázott pulcsimat. Jól esett megszabadulni a nedves ruhadarabtól, és újra meleget érezni a bőrömön. A hajam is vizes tincsekben lógott a vállamra, hiába borzoltam, csak rosszabb lett az állapota. Beszélgetés nyomta el a jazz zenét, ami egy régi rádióból szólt a pulton. Nyugodt hangulat volt, az emberek békésen reggeliztek és kávéztak, az italok illata a levegőben terjengett, és csak egy-egy érkező vendég zavarta meg az ott uralkodó békességet. 

Bemasíroztam Iza mellé a mosogatóhoz, és a hajamra húztam a hajvédő hálót. Rögtön munkához láttam, mert már gyülekeztek az elmosandó edények és csészék. 

 - Nem tűnsz valami vidámnak - Állapította meg Iza. Ma aranyos mustársárga kantárosnadrágot és hozzáillő csinos blúzt viselt. Csak úgy ragyogott - Bal lábbal keltél?

 - Különös reggelem volt - Vallottam be - De nem, nem mondanám, hogy bal lábbal keltem. 

 - Miért, mi történt? - Kérdezte csillogó szemmel, mert izgalmas sztorira számított. 

Azon tűnődtem, hogy is fogalmazhatnám meg, ami valójában történt, mikor a tulajdonosnő becsörtetett a konyhába. Telt asszony volt, idétlen frizurával és ízléstelen öltözködéssel. Kerek feje mindig morcos volt, és minden szó, amit csak kiejtett a száján ostobaságnak tűnt. Borzasztó unszimpatikus személy volt számomra az első pillanattól kezdve, de mivel tőle kaptam csekély fizetésem a jó arcomat kellett mutatnom felé, ami rendkívül megerőltető volt számomra. Ahogy észrevettem Iza is hasonló problémákkal küzdött, csak ő kevésbé látványosan. Tudtam, hogy miután kimegy a nő, hangosan kezd el róla panaszkodni nekem. 

 - Az egyikőtök eredjen ki takarítani - Parancsolta, majd végignézett mindkettőnkön - Olyan disznóól van kint, hogy a vendégek sárban reggeliznek. Rajtad meg mi van? - Akadt meg rajtam a tekintete, és alaposan végig mért - Ez kávézó, nem kocsma! Legközelebb ehhez igazítsd az öltözéked, értetted?

 - Igen, asszonyom - Bólintottam, visszaszívva egy csattanós feleletet. Nem éreztem magam megaláztatottnak, amíg az öltözékem, és nem engem kritizálnak. 

 - Fogd azt a felmosót, és menjél, vagy a másik, bánom is én, csak mozogjon valaki - Sipítozta, majd kidölöngélt hájas lábain a helyiségből. 

Úgy döntöttünk, én megyek felmosni, és mivel folyamatosan újabb és újabb vendégek jöttek, alig szakadtam el onnét. Ennek köszönhetően alig láttam Izát a nap folyamán. Amikor együtt mosogattunk, nem beszéltem neki a reggeli történésekről, de nem felejtettem el, és tartottam tőle, hogy még egy ideig nem is fogom egykönnyen. Újból és újból felmerült bennem a fehér ruhás alak  képe, és a hideg vert ki a puszta gondolatától. A lány képét gondosan elrejtettem a táskámban. Nem akartam több kérdezősködést, és féltem, hogy bevonzom vele a bajt. Úgy képzeltem, valami átok ül rajta, amiért engem ez a szörnyeteg kerget. Ez csak egyike volt a fejemben születő számos teóriának. Mivel a felmosó vödör megtöltése közben többször is elkalandoztam, és hasonló történetek sokasága talált otthont az agyamban. Nem hagytak békén, állandóan felmerültek bennem, és nem hagytak lenyugodni. Egy idő után azt vettem észre, hogy folyton az órát nézem, és várom hogy végre kettő legyen. Emiatt olyan lassan teltek a percek, hogy egy emberöltőnek tűnt, mire végre végeztem. Addigra a különböző időközönként megeredő eső teljesen elállt, és a nap is kisütött a szürke felhők közül. A kávézó esőcseppekkel pettyezett ablakán csillogott aranyfénnyel.