Herceg Audival /Beniipowa ff./ BEFEJEZETT

Kilencedik fejezet

Anna:

-Beni....én ma vissza megyek.-néztem fel rá.

-Mi? Hova?-kérdezett.

-Fehérvárra.-mondtam a földet szugerálva.

-Mert?-kérdezte idegesen.

-Minek maradjak itt?-néztem szemébe higgadtan.

-Mert...mert...-habogott.

-Látod?-nevettem.-Semmi sem tart itt. Minek maradjak? Egy indokot mondj. Egyetlen egyet és maradok.-néztem rá.

Gondolkodni kezdett aztán egy pillanat alatt....megcsókolt. Mivan?! Miért?

-Ez...ezt miért?-kérdeztem. Nem valaszolt csak bámult. -Jesszusom! Komolyan képes voltal lesmárolni azért, hogy itt maradjak? Ennyire nem érdekel, hogy szenvedek a közeledben?-akadtam ki.-Beni! Ha a közelemben vagy alig kapok levegőt, a szívem majd' kiugrik a helyéről. Nem tudok melletted lenni....barátként.-a végét már suttogom. Nem akartam, hogy hallja. De hallotta.

-Én...nem tudtam.-reagált.

-Dehogynem! Csak játszadozol velem. Velem mindneki játszadozik! Még az is akiben feltétel nélkül bízom és az életemet adnám az Ővéért.-utaltam rá.-Nem kérem, hogy legyél velem, ha nem szeretsz. Márpedig nem szeretsz.-hajtottam le fejem.

Beni:

-Anna...-kezdtem. Fogalmam sincs mit mondjak.

-Ne...kérlek! Hagyj elmenni. Kiszállok az életedből. Nem bírom. Fuldoklom a közelséged miatt. Egyszer elfelejtelek és nem zavarok több vizet.-nézett rám miközben felállt az ágyról.-Talalkozunk még....a tesód az én testvéremmel jár.-mosolygott keserűen.

-De...-kezdtem. Mutató ujját feltartva hallgattatott el.

-Hadd mondjam végig. Szóval. Mielőtt kisétálok azon az ajtón-bökött az említett tárgy felé.- tudnod kell...vagyis ki kell  mondanom. Nagy Benedek! A véleményem rólad az volt, hogy egy egóista, nagyképű megjátszós ember vagy, aztán megismertelek. A teljes ellentéte vagy mindennek amit gondoltam rólad. Eljutottam oda, hogy a 'nem kedvellek'-ből 'szerelmes vagyok beléd' lett. Mert szerelmes vagyok beléd. Menthetetlenül vissza vonhatatlanul. -nézett rám.

-Anna!-szólaltam meg.

-Ne! Ne mondj semmit!-kérlelt én pedig bólintottam.

Rá bólintottam, hogy itt hagyjon...egyedül, mert nem tudom mi ez az érzés, de nélküle elveszett vagyok. Nem tudom ki vagyok. Kinek kell lennem. Ki akarok lenni. Csak azt, hogy vele akarok lenni. De már késő. Ő el akar menni. El akar felejteni.

Anna:

Rettentően fájt azt mondani neki, hogy el akarok menni, mert nem akarok, de muszáj. Nem tudok a közelében lenni. Fulldoklom. Annak a hiányában, hogy nem ölel, csókol nem suttog butaságokat mikor épp nem szabadna nevetnünk.

-Ég veled....-adtam puszit arcára.

Beni:

Mit csináljak? Mit tegyek, hogy itt maradjon? Velem.

-Akkor...mi nem vagyunk...-félbe szakított.

-Mi csak két gyerekfelnőtt akiknek a testvéreik szerelmesek.-mondta keserűen.
Azzal kisétált az ajtón. Az életemből. Megint. Most nem szándékozik vissza jönni...soha. Soha az életben.

*egy hónap múlva (karácsony dec.24) *

Anna:

-Rami...Ő is jött?-néztem rá köszönés nélkül. Azt hittem könnyebb lesz tovább lépni.

-Majd később, de igen, jön.-bólintott Dani.