A „halandók birodalma", így emlegetik a földet ahol az emberek élnek és halnak, habár ez az elnevezés érvényét vesztette amikor öröklétűek jelentek meg ott. A Bukottak megállás nélkül özönlöttek oda, és emberi alakot öltve bújtak el az Égi Sereg tagjai elől, akik őket üldözték, hogy büntetésüknek eleget téve a Pokolba menjenek.
Volt aki megmenekült, és volt aki nem... De akik megúszták a pokolba való száműzetést, azok erejüket rejtegetve kezdtek el élni, mely szintén hasonlóan hatott rájuk mint a pokolban való lét. Akadtak akik családot alapítva új életet kezdtek, és olyanok is akik maguk járták a világot...
1934. December 25. estéje;
Egy újabb Bukott "születik".
A hópelyhek sűrűjében egy villámcsapás ad fényt egy másodperce. Az emberek akik az utcákat járják, kicsit megijednek a váratlan természeti tényezőtől, s míg tovább folytatják eddigi dolgukat, egy angyal hull alá az Égi Kapuból, meg nem állva egészen a pokol határáig: a Földig.
„Mit tehet az ember, vagy akár más lény, ha minden veszni látszik? Egyszerűen kétségbe esik és vagy veszni hagyja a dolgokat, vagy kapálózva igyekszik felkapaszkodni egy hirtelen ötleten, vagy lehetőségen, ami akár egy kis reményt is adhat . Mit tehet egy angyal, aki elvesztette az atyja általi kegyet és szeretetet? Menekül, bujkál, küzd a túlélésért... Vagy bosszút áll."
Ezek a gondolatok futottak át az éjszakán keresztül vágó angyal fejében, miközben a sűrű hó esés közepén vánszorgott valami védett helyet keresve, de csak reménykedni tudott, hogy a segítség rá talál ebben az ítélet időben. A sűrű erdőből kiérve egy országúthoz ért, majd a közepén vonszolta magát tovább. A hideg szél egyre jobban felrepesztette fehér bőrét, ami a hó tiszta színével volt szinte egyenlő, szőke hajába bele fagytak a csapongó pelyhek, kék szemeiben pedig egyre halványodott az élet. Az éjszaka sötétjében egyre közeledő és erősödő fény világította meg, valami számára ismeretlen zúgás kíséretében. Hátra fordult, de mielőtt bármit is kiszűrhetett volna összeesve eszméletét vesztette. Ekkor a mögötte érkező autó megállt, az azt vezető ember gyorsan kiszállva sietett oda hozzá. Aggódva nézett végig az ájult férfin, majd felszenvedte a vállára, hogy az autóba tegye.
Fél órával később beértek a legközelebbi város kórházához, viszont mikor a jó tevő idegen menni akart segítséget kérni, az "angyalunk" felült a hátsó ülésen és visszatartotta. Erőtlen markaival megszorította a vállát, majd megszólalt.
-Hol vagyok, és ki vagy te?
-Hogy érzi magát? Várjon itt és hívok gyorsan segítséget! —próbált volna kiszálni, de ismét visszaesett az Ülésbe. —Mit csinál?
-Nem kell segítség. Vigyen innen.
-De...
-Gyerünk! —Hangja ellenkezést nem tűrő volt, amivel rá is ijesztett a sofőrre, aki emiatt újra beindította a kocsit és tovább is hajtott. A város fényei színesen és tompán világítottak be az autóba, ezzel elnyomva a hátsó ülésen ülő utast.—Menj hazáig.
-Mi?– Emberünk nem tudta mit gondoljon ezen kijelentés hallatán. felmerült benne az is, hogy egyenesen a rendőrségre menjen, viszont úgy érezte hogy ebben az esetben nem éli meg a holnapot.
- Csak menj!
A határozott parancsot hallva útnak indult és egészen hazáig meg sem állt.
