Fénytörés

5. fejezet

*****

Puha felületen sétálok. Millió kis fénylő gömb. London. Zongoradallam, csengő, gyerekkacaj, kesztyűbe bújtatott fagyos kezek. Elkápráztat a jelenet. Érzem valaki jelenlétét, nem egyedül vagyok. Keze kezemben melegséget sugároz. Az egyre sűrűbben hulló hópelyhek okozta homályban egy arcot fedezek fel. Csillogó, mosolygó szempár, kipirult arc. Ismerős, a személy is, az érzés is. Minden erőmet megragadva próbálok összpontosítani, mégsem tudatosul bennem, ki áll előttem. 

*****

Kevert érzésekkel ébredek. A szívem a torkomban dobod,  közben mégis egész nyugodtnak érzem magam. Új nap, új lehetőség az újrakezdésre... vagy folytatásra.

Egy bakancslista szerű valami állt össze a fejemben már korra reggel, aminek a pontjait még pedig teljesíteni is fogom. Talán ha apró lépésekkel haladok, és nem "bele a legmélyébe" módon, egyszerűbb lesz a világomba való visszatérés. 

Első képzeletbeli pontként minél többet szeretnék megtudni magamról. Csak magamról, nem feltétlen a családomról, környezetemről, bár erősen gyanítom, hogy ők nagyban hozzátesznek ahhoz, aki vagyok. Zach említette, hogy közgáz előkészítőre járok az egyetem miatt, talán nem lenne butaság itt kezdenem. 

Gondolataimból kopogás zökkent ki. Niall áll az ajtóban, enyhén mosolyogva köszön. 

- Jó reggelt. Ha netán kedved támadna kimászni az ágyból, anyud palacsintát süt reggelire. 

Zúzódásaimhoz képest olyan energiával ugrok le a párnák közül, hogy még én is meglepődöm. Szökdécselésem közben eszembe jut, hogy valakit szépen faképnél hagytam. 

- Neked is jó reggelt - fordulok hátra a szőkéhez, aki közben szintén elindult lefelé. 

- Valaki jó kedvében van ma reggel. Hogy aludtál? - szögezi felém anya kérdését. 

- Egész jól, azt hiszem. Bár még mindig csöppnyit elveszve érzem magam - füllentek. Nem kicsit érzem magam elveszve, de tény, hogy javult a helyzetem a tegnapi naphoz képest. Most már csak olyan, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna, annyi előnnyel, hogy vannak egész normális emberek körülöttem. 

Reggeli közben anya nem győz faggatni a terveimről a napra, én pedig nem győzöm elégszer elmondani, hogy nincs konkrét tervem, csak szeretnék minél hamarabb "én" lenni. Amint szabadulok, az emelet felé veszem az irányt. Alaposan körbenézek a szobámban, hol kezdjem? Az összes szekrényajtót kinyitva, fiókokat kihúzogatva, előszedve minden apróságot, életem millió kis részlete tárul elém. Családi fotók végtelen sorozata, középiskolás érmeim, bizonyítványaim, firkák kockás papíron, jegyzetfüzetek, naplók. Naplók! Honnan ismerhetném meg jobban önmagamat, mint a saját kézzel írt naplóimból?

*****

2008. 09. 02. 

Kedves naplóm.

A mai nap jobb nem is lehetett volna. Az eddigi legmenőbb szülinapom. Anyuék a teljes délutánra befizettek a városi nagy vidámparkba, Niall-el ott töltöttük szinte az egész napot. Annyira jóóó játékok voltak. Mindent kipróbáltunk, de a hullámvasút volt a kedvencem. Csak Zach ne lett volna olyan mérges. Mindig morcos, de nekem sose mondja mi baja. Nem értem, hogy lehet valakinek rossz kedve egy vidámparkban? 

A legjobbat majdnem elfelejtettem. Mikor este hazaértünk, a nagypapiék ott vártak a nappaliban minket, az egész ház lufikkal volt díszítve, és egy lila tortát hoztak felém énekelve. A lila a kedvenc színem, és nem felejtették el, és annyira boldog voltam, talán soha nem voltam még ilyen boldog. Nem a torta miatt, amiatt, hogy az egész család együtt volt, a kedvemért. 

Szeretném, ha minden napunk ilyen vidám lenne. 

*****

2012. 09. 01.

Kedves naplóm. 

Szomorúan írok ma. Borzalmas első napom volt az iskolában. Minden évben reménykedek, hogy valami változik, de soha semmi, és már kezdem elveszteni a reményt. Miért kell ennyit bántsanak? Kinek ártottam? Mivel vagyok más, mint ők? Mit csinálok rosszul? 

Anyuék mindig azt mondják, ne magamban keressem a hibát, mert nem ott van, de nehezen tudom ezt elhinni. 

Niall megbetegedett, még ma is elég rosszul érzi magát, így még ő sem volt ott, hogy szebbé tegye ezt a szörnyű napot. 

Nem akarok visszamenni. 

*****

2015. 12. 21.

Nemsokára anya szülinapja, és még mindig nem tudom pontosan, mivel lepjem meg. Nagyon rossz vagyok ajándékozásban, vagy túl sok ötletem van, vagy egy sincs. 

Terveim közt szerepelt egy új karóra, de van neki négy, vagy egy csokicsokor, de kerüli az édességeket, ruhát nem tudok neki venni, mert sosem találom el a stílusát. Egyszer próbálkoztam be vele, legalább lett egy új törlőrongyunk. Talán apával kellene egyeztetnem. 

Na mindegy. A mai nap nagy részét Niall-ék garázsában töltöttem, gőzerővel gyakorolnak az első nagyobb közönségű fellépésükre. Hát mit ne mondjak, annyira nem rosszak. Igazából tökre drukkolok, hogy befussanak. 

*****

Órákat tölthettem a naplóim olvasgatásával, néhol nevetve, néhol sírva, közben emlékképek váltották egymást lelki szemeim előtt, mint egy régi filmtekercs kockái. Kamaszkoromból már nem találtam írást. Azonban megtudtam, hogy szorgalmas tanuló voltam, de az osztálytársaim sosem szerettek, sőt, kiközösítettek, ezzel pokollá téve néhány évemet. Többször jöttem haza sírva az iskolából. Felsőben már nem igazán volt ilyen gondom, vagy csak minimálisan. Több jelenet is eszembe jutott a családommal, köztük a nyaralásos sztori, amit Zach olyan lelkesen mesélt. Ami a felszínre került emlékeimből legjobban meglepett az az, hogy bár erről nem olvastam, de valamilyen különleges szál fűzött Zayn-hez, a sráchoz, aki kilépett az együttesből, és már nem tartjuk vele a kapcsolatot. Emlékszem, egyik fellépésük előtt annyit hülyültünk, hogy elmaradt a többiektől,  és majd lekéste a kezdést. Titokzatos pillantások és szoros ölelések képei lebegnek még előttem. 

A telefonom hangos pittyegése kis híján a frászt hozza rám. A képernyőn Amy neve villog. Bizonytalanul, de elhúzom a zöld ikont, nem hagyhatom csak úgy. 

- Sziaaaa - semmivel sem tűnik kevésbé izgatottnak, mint tegnap. 

- Szia. Mi a helyzet? 

- Ha nem vagy túl elfoglalt, gondoltam, járhatnánk egyet a városban. Pláza? Park? Kávé? Fagyi? Uhh, nyílt ez az új hely a London Eye-tól nem messze, még nem próbáltuk, szerintem... 

- Oké, mehetünk - vágok közbe, nem hagy szóhoz jutni. - Csak egy kicsit később, estére. 

- Nem mintha lenne programom. 6 környékén átmegyek. Addig is adiós! 

Totál lökött. De szinte érzem a zsigereimben, hogy szeretem. Ha nem érezném, akkor is szeretném. 

Visszatérve a cuccaim hurrikánsöpréshez hasonló szétdobálásához, a közgáz témát továbbra is halogatva, a gardgrób a következő célpont. Alaposan megnézegetek minden ruhadarabot. Bézs, fehér, szürke, fekete, néhány kék és zöld darab. Mintát nem igazán találni itt. A szemem megakad egy krémszínű szőrmés kabáton. Ismerős érzést kelt bennem, bár kezdek lassan hozzászokni. Tudom, hogy miért ismerős! Az álom, a karácsonyi hangulat, az ismeretlen srác mellettem. Ezt a kabátot viseltem. Lehet, hogy nem egyszerű álom volt, hanem emlék? 

A bejárati ajtó csengője zökkent ki elmélkedésemből. A lépcsőn majdnem elhasalva, de még élve leérek a földszintre, az ajtót kinyitva pedig a lélegzetem eláll. Az nem lehet...