Gyilkosság a sulimban

A kicsi, piros, Suzuki

- De anya! - órdítottam mérgemben.

- Nincs anya indulnotok kell, mert elkéstek! - válaszolt.

- De nem akarok suliba menni! Bendinek sem kell menni. Ez nem ér így én sem akarok!

- Igen, igazad van, de Bendi beteg, te meg nem.

- Ez akkor is igazságtalanság! - nagyon, nagyon igazságtalan, nagyon gondoltam.

- Nem érdekel! Most már nyomás a kocsiba vagy nagy baj lesz!-  szólt anya már nagyon haragosan.

Én csak egy undok, vérig sértődött tekintettel búcsúztam aznap reggel. Apa már a kocsiban várt és ő is mérges volt.  - De jó egy reggel! - gondoltam.

- Mit szarakodtok már annyit! El fogunk késni! - szólt apa megemelt hangon.

- Ha te viszed őket mindig elkésnek!-  szólt utánnunk anya, bár szerencsére apa ezt már nem hallotta.

Én - mint mindig - egész úton aludtam. - Még egy unalmas nap- gondoltam. Egész úton a suliba azon agyaltam, hogy tudnám megbosszulni azt, hogy nekem ma megint itt kell poshadnom ebben az iskolának nevezett börtönben. Persze igazából semmit sem tudtam pihenni az autóban, mivel egész végig azok az idióta rádió műsorosok beszéltek a rádióban és nehogy apa lehalkítsa, dehogy! Hadd szóljon egész úton. Néha azt hiszem csak azért csinálja, hogy az őrületbe kergethessen.

Megérkeztünk a sulihoz, apa leparkolt satöbbi satöbbi. Elbúcsúztunk és már mentünk is mindannyian a magunk dolgára. Nagyon álmos voltam. Rá néztem az órámra:  

7:06

Jézusom! - gondoltam. Nincs még egy ilyenidióta mint én aki ilyen korán itt lenne. Bementem. Hát kinek lett igaza? Csak nem nekem? Deee! Juhiii. Megyek végig a folyosón, a lépcsőházon. Végig mehetnék az egész sulin kb 10 ember lenne össz vissz de úgy, hogy velem és a takarító nőkkel együtt is max 13, ha nem kevesebb. Na mindegy. Bementem a terembe. Álltalában egyedül szoktam lenni még úgy 10 percig de most ott volt Kata.

- Szia! - köszöntem - Hahó? KAATA!!?!

- Jaj, bocsi nem hallottalak. - húzta ki a füléből a fülhalgatót - Szia. Bocs csak épp Tom egyik intejúját néztem.

( Azt azért tudni kell Katáról hogy nem hordott magán a Föld még egy akkora Tom Holland fant mint ő )

- Gondoltam. Végül is mi mást csinálhatnál hétfő reggel 7:10-kor.

- Hahaha nagyon vicces.

Felállt, én gyorsan ledoptam a padomra a cuccaimat és megcsináltuk a pacsinkat:

- Ez a nap tök szar lesz. Érzem. - mondta Kata.

- Miből gondolod? - kérdem.

- Kepzeld, anyáék elmentek nyaralni... Akarom mondani telelni, valami meleg helyre... de már nem emlékszem a nevére. Nem mintha nagyon érdekelne. A lényeg az, hogy itthagytak minket. Jobban mondva végül is csak engem, mert Danikát lerakták a mamáéknál!! - háborgott.

- Oh hogy az a..! - döbbentem meg.

- Mi az? Mi a baj?

- Mekkora egy véletlen. Képzeld ma velem is hasonló történt! - szólalok meg.

- Mi? Egynap hagy ott az anyád, az apád és az öcséd is és még suliba is kellet menned?!!?? - mondta jogos felháborodással.

- Őőőő...   Nem.  Csak az öcsikés része. - válaszolok, egy kicsit megszeppenve. Bár tudom hogy csal túlzutt, de azért a lényegre rámutatott.

- Oh.  Az más. Hogy történt? -  kérdezte immáron lenyugodva.

- Á, csak szimplán beteg és ezért otthon marad anyával, de mivel apának munkába kellett mennie, ezért nekem is kellett jönnöm.

- Oh. Háat az szívás.

- Ja tudom.

Ezután kivittük a kábátunkat a szekrényekbe, majd beszédbe elegyedtünk. Bár ez az információ továbbítás nem sokáig tarott mivel megjött a barinőnk: Réka.

- Szia Réka. -  mondtuk Katával kórusba.

- Hello.

Nem vittük túlzásba a köszönést. Miután mind ketten lehadartuk Rékának a nagy gondjainkat, mit sem törődve azzal a ténnyel hogy már neki is nagyon böki a csőrét valami.

Egy pillanatra csönd lett, mivel, hogy mi is emberek vagyunk, ezért megálltunk lélegezni. A nagy hadarásban még levegőt venni is elfelejtettünk. És eközben Réka lecsapott!

- BEFEJEZTÉTEK VÉGRE?!!?? - órditott, mikor mi már majdnem folytattuk volna.

-                . - egyikünk sem szólalt.

- Na végre! Köszönöm! Fogadjunk gőzötok sincs, hogy mi van odakint?

Katával összenéztünk, majd vissza. Ráztuk a fejünket mivel nem is gondoltuk, hogy bármi érdekes lehetne odakinnt.

- Gyertek! - és elindult kifelé.

Követtük egészen a magyar/töri teremig. A terem már nyitva volt de még senki nem volt ott. 

- Gyertek már! - szólt Réka újra, és azzal oda hívott az ablakhoz.

-Látjátok? - kérdezte.

-Mit? - kérdeztem.

- Azt az autót, ott. 

- Mégis melyik autót Réka? Van itt egy pár. Pontosíts légyszi! - kérdi Kata.

- Azt ott. - mondta elhalkulva Réka, majd határozottan rámutatott egy kicsi piros Suzukira.

-Aaaaaahaaaa..... - néztem bágyún a Suzukira. Mintha értettem volna, hogy mit is kéne rajta nézni. Végül halkan megkérdeztem - Igen... És mit is kéne látnunk?

- Igazából én sem nagyon tudom... Csak hát... Valamiért olyan... Fura! - bizonytalanodott el Réka.

- Hé skacok! Csak úgy mellékesen, az az aútó már ott áll egy ideje. - szólalt meg Kata is.

- Nem tudom. Való színűleg csak valaki lepa- válaszólt volna Réka ha Kata nem szakítja félbe.

- Nem nem! Ezt nem kérdeztem! Ezt én kijelentettem! Szinte biztos vagyok benne hogy vasárnap amikor mentem a boltba, ez a kicsi, piros, Suzuki állt pontosan ugyanezen a helyen! Sőt, szerintem minimum péntekóta ott áll! - Határozta el magát Kata.

- Hogy lehetsz ebben ennyire biztos? - kérdeztem.

- Úgy, hogy amikor pénteken mentem haza, akkor is láttam!

- És akkor mi van. Nincs ebben semmi fura. Biztos csak szimplán lelépett a tag vakációzni. - ötleteltem.

- Nem. Mind ketten tévedtek. - mondta Réka egy csipetnyi rémülettel az arcán.

- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem már én is egy csöppet ijedten.

- Ez a kocsi már elég régota áll itt. Tudom! Mert amikor még előző héten anya jött értem, még meg is lepődött, hogy hogy nincs ennek az autónak még büntetése.

Kata is félt.... valamennyire. Olyan rettent arcot vágott!

- Lányok!

Ááááá!!!! - ordítottuk ijedtünkben.

Bár átgondolva, a hang ismerős volt, mégis nagyon megijedtünk.