IOV-Kornél szemszögéből

7.rész

Reggel korán keltem, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy el sem aludtam igazán. Egész éjjel csak egy bizonyos személy járt a fejemben, és hogy miként tudnék a közelébe kerülni. Egy idő után meguntam a folytonos forgolódást, ezért inkább fogtam magam, s miután felöltöztem, inkább elmentem az étkezőbe. 

Azt tudtam, hogy korán keltem, viszont azért azt nem igazán gondoltam volna, hogy szinte üres lesz az étkező mikor belépek.

Megnéztem a kínálatot, majd szedtem mindenből egy keveset, s leülve a helyünkre, elfogyasztottam. Tekintve, hogy nem nagyon volt társaságom még ilyen korai órákban, miután ellenőriztem az üzeneteim a közösségi felületeken, inkább elindultam a többiek keresésére. 

Azonban ahogy kiléptem az étkezőből, majdnem összeütköztem az álmatlanságom okozójával.

Próbáltuk egymást kikerülni, de mindig azt értük el, hogy ugyanazon irányba indulunk, vagyis úgyból egymás utjába kerültünk. A helyzeten szórakozva felnevettem s megráztam a fejem.

- Újvári Hanna, döntsd el, merre mész.- szólaltam meg, talán már túlságosan is kedvesen. 

- Jó, jobbra. Nekem jobbra.-tette hozzá gyorsan, mire én félreálltam s mosolyogva beengedtem.

A többieket a táborhely közelében találtam meg, akik Zolit figyelték ahogy egyedül játszik. Újabban minket meg sem próbál becserkészni, mert rájött, hogy értelmetlen volna.

-Jó reggelt.-szóltam nekik oda.

-Hát te meg mégis mikor keltél?- kérdezte szórakozottan Bence.- Mikor felkeltem,már nem voltál sehol.

-Nem igazán tudtam aludni.- mondtam kurtán, miközben zsebre dugott kézzel megálltam mellettük.

-Vajon min járhatott az eszed, hogy nem tudtál aludni?- húzogatta a szemöldökét vigyorogva.

-Be lehet fejezni a szekálásom.- nevettem fel kínosan.

-Hagyjátok már békén!-szólalt meg Csenge.- Tök aranyosan viselkednek egymással!

-Hé, én egy szóval se mondtam, hogy ellenemre van bármi is, sőt!-védte meg magát Bence, miközben belekezdett a nyújtásba.

-Nézzétek, ott is van Hanna!-mondta Csenge, miközben vidáman az említett lány felé nézett. 

Én is arra fordultam, amerre ő, s megláttam Hannát, a kerítés tövében telefonálni. Ahogy észrevette Csengét, ő is visszaintett zavartan.

-Nincs kedved pinpongozni?-kiabált felé Zoli a szabad ütőjét mutogatva.

-Öhm... most telefonálok.

-És utána?

-Nem nagyon vagyok jó benne.

-Nem baj, még mindig jobb, mint egyedül játszani, mint tegnap egész nap.-folytatta Zoli. Mi mindannyian próbáltuk figyelmeztetni Hannát, de hogy őszinte legyek, abból amennyire ismerem, kicsit se lepett meg, hogy végül beadta a derekát. Kicsit maradtunk még Zolival, de miután láttuk, hogy Hanna befejezte a telefonálást, inkább elmentünk a házunkhoz. 

Tekintve, hogy nem valami sokat aludtam az éjjel, így én egyből kidőltem, s pár óráig nem is keltem fel. Valamikor délután, miután felébredtem, láttam, hogy senki sincs már benn. Úgy gondoltam, elmegyek kicsit az étkezőbe, mivel kezdtem éhes lenni ismét. 

Ahogy beléptem, észrevettem, hogy az egész étkezőben egyedül Hanna ül s eszeget. Megörülve a szerencsémnek, elengedtem egy mosolyt, majd megindultam a tálalók felé. Miközben az ételt szedtem magamnak, végig azon gondolkoztam, hogy most mégis mihhez kezdjek. Ha leülök mellé, az fura, ha nem ülök le mellé az is fura. Végül a helyzet abszurdításán felnevettem, s leültem az előtte levő asztalhoz, közvetlenül vele szembe. Hallottam ahogy felnevet, de én a lehető legkomolyabban  nekifogtam az evésnek. Olyan jól eső érzés volt hallani a nevetését, hogy a szivem majd kiugrott a helyéről. Kissé megköszörülte a torkát,majd halkan, szinte alig hallhatóan jó étvágyat kívánt.