IOV-Kornél szemszögéből

2. Rész

A busz egy erdős részen állt meg. Innen kellett tovább sétálnunk a kisérő tanárunkkal.
Egy ajtóhoz jutottunk, amin deszkák voltak egymáson. A feladat pedig az, hogy jussunk át az ajtón.
-Ezt hogyan lehet kinyitni?-húzogatta az ajtót Bence.
-Szerintem valami logikai feladat lehet.- szólalt meg a tanárunk.
-Logikai? De hát mi sport gimiből jöttünk! Kétlem, hogy ilyen feladattal várnának. -értetlenkedett Zoli.
-Azt írja, hogy jussunk át a kapun.-szólaltam meg.- Mi sem egyszerűbb.- s átdobtam rajta a sportáskám. A tanárunk arcán láttam még némi meglepődöttséget és megpróbált magyarázkodni valamiről, hogy nem mindenki tud átmászni, valami logikai kell legyen, de nem törődtem vele, a csapattársaim pedig csak felnevettek halkan. Megfogózkodtam, majd átugrottam én is a kapun. Amint benn voltam, leporoltam magam, majd szóltam a többieknek, hogy ők is jöhetnek.
Mindeközben a benn levők elkezdtek tapsolni. Mintha valami értetlenkedést is hallottam volna, de nem tudtam törődni vele, mert megjelent valaki.
– Nem, nem! Állj! – lépett hozzám a szervező, megállás nélkül rázva a fejét. – Nem ez volt a feladat.
– Miért nem? – kérdeztem.
– Mert a feladat az volt, hogy jussatok be a kapun! – vitatkozott továbbra is velem a szervező.
– Nem – mosolyogtam.– A feladat az volt, hogy jussunk át a kapun – emlékeztettem, majd lazán széttártam a karom. – És átjutottam.
– Ez így nem! Nem, nem! – fújtatott a főszervező. – Meg kell beszélnem a kollégáimmal – fogta a fejét gondter-helten, és elsietett, hogy megbeszéljék a történteket. Eközben a kapu tetején megjelent Csenge, aki rutinos mozdulattal húzta fel magát, és átve-tette a lábát.– Kornél, segíts! – kiáltotta.
Segítettem neki, majd ahogy észrevette az embereket,  megszeppenve megállt.
– Most mit kell csinálni? Hajoljak meg, vagy ilyesmi? – kérdezte teljesen elvörösödve, végül úgy döntött, hogy csak zavartan körbeinteget.
A többiek is átmásztak. Végül a tanárunk is megjelent fenn.
– Kornél, mondtam neked, hogy ez egy logikai feladat. Nem tud mindenki kapukat átugrálni, fiam, máskor gondolkodj! – nyöszörögte, majd felhúzta magát, és ahogyan megpróbálta a lábát átvetni a kapu tetején, elveszítette az egyensúlyát, és szó szerint bezuhant a táborba. Végül viszont felállt, és leporolta magát.
A bent lévők ekkor elkezdtek hangosabban tapsolni, gondolom a tanárom sikeres bejutását díjazták így.
-Na jó, köszönöm, elég lesz, köszönöm, erre semmi szükség – csitította a tömeget lehorzsolódott tenyerét vizsgálgatva.
Ekkor négy narancssárga ruhát viselő szervező lépett hozzánk, amitől mindenki elcsendesedett.
– Nos – köszörülte meg a torkát a főszervező.– A csapat érkezése teljességgel szabályellenes, a logikai feladat megoldása az lett volna, hogy a deszkákat eltolva felszabaduljon a zár! – közölte mérgesen. Úgy látszik csak a tanárunknak volt igaza..
– Azonban… – tette hozzá megenyhülve. – Valóban nem volt benne az instrukcióban, hogy milyen módon kell bejutni a táborba, ezért elfogadjuk, és nem jár kieséssel az extrém bejövetel – mondta, de az utolsó szavait már alig lehetett hallani, akkora taps és fütty-koncert kísérte.
– Köszönjük – bólogatott a tanárunk hálásan.
– De nyomatékosan megkérem a csapatot, hogy a jövőben tartózkodjon az egyéni megoldásoktól – mondta szigorúan.
– Így lesz – ígérte meg a tanárunk.
– És most jöjjön velem a gyengélkedőbe, mert szeretném, ha megvizsgálná a verseny kirendelt orvosa – forgatta a szemét a főszervező.
– Erre semmi szükség, jól vagyok. Maximum néhány bordám törhetett el – legyintett a tanárunk szórakozottan, mire mindenki felnevetett. A szervezők ezt nem tartották annyira viccesnek, ezért elkísérték az orvosi felé, miközben mi összeszedegettük a csomagjainkat amik szerte széjjel voltak.
Végül letettem a sportáskám a többire,  majd körbenéztem, mert még jóformán nem volt időm.
Egy telefont láttam mely felém volt fordítva, s amit egy lány tartott. Piros melegítőt viselt, szép, vállig érő haja keretezte az arcát, melyet a telefonja takart. Kérdőn oldalra fordítottam a fejem, hátha akkor meglátom az arcát, de hiába.
Ahogy észrevette, hogy én felfigyeltem rá, gyorsan elkapta a telefont, amire én felvontam a szemöldököm. Úgy vettem észre, hogy zavarba jött a lebukástól. Másfele fordult, így volt lehetőségem jobban szemügyre venni.
Gyönyörű lány volt, minden értelemben.
Közben többen körbeálltak, így nem tudtam tovább nézni. Mindenki nevetett a belépőnkön, így én sem tehettem mást, bár nem igazán érdekelt, hogy mit gondolnak. Sokkal inkább a lányon járt az eszem.
Visszapillantottam rá, a barátaival épp selfie-t készített.
Egy sárga pulcsis srác karolta át.
Úgy látszik nem csak szerintem gyönyörű.. Inkább el is fordítottam róluk a szemem.
Pár perc múlva azonban a sárga pulcsis srác odajött hozzánk. Elkezdett velünk dumálni, és nem tűnt egyáltalán rossz arcnak, de úgy vettem észre eléggé Csenge fele nézegett.Hamar szót értettünk vele, de kíváncsivá tett, hogy mi lehet közte és a piros pulcsis lány között. Azonban ezt nem kérdezhettem meg, mivel pár perc múlva valaki elkiáltotta magát, hogy jön a következő csapat. És 4 perc alatt be is jutottak. A helyes módon.
Két fiú és két lány érkezett arany melegítőben, egy női kísérő tanárral. Elégedetten sétáltak be a tapsvihar közepette, és megálltak a főszervező előtt.
– Gratulálok, címvédőként elképesztő idővel jutottatok be. Sok sikert kívánok az idei versenyhez is! Jó újra látni titeket – fogadta őket kedves mosollyal a verseny szervezője. Tehát ők a tavalyi nyertesek. 
– Elképesztő idő, halljátok? –fordult körbe a szőke hajú lány vigyorogva a csapattársai közt.
– Tényleg lenyűgöző. A második legjobb – tette hozzá a főszervező, mire megfagyott a levegő a csapaton belül, és a lány meghökkenve nézett az arcába.
– Második? Négy perc alatt bent voltunk, hogy érti, hogy második? – kérdezte idegbetegen.
– Úgy, hogy van egy három perc húsz másodperces eredményünk – tárta szét a karját.
– Negyven másodpercet ránk vert egy kezdő csapat? – kerekedett el a szeme.
– Igen. Majd ismerkedjetek össze. Pirosban vannak. Ne haragudjatok, de nekem ki kell mennem visszahelyezni a deszkákat, mindjárt érkezik az utolsó előtti csapat.
A piros csapat felé néztem. Egy srác közülük nagyon kigyúrt volt, kizárt, hogy ő oldotta volna meg a logikai feladatot. Nem előítéletből, de nem hittem volna. Ott volt Bernadett, akit versenyekről ismerek, ő is inkább a sport területén jeleskedik, kiváló vizilabdás. Volt még egy kis srác, ő valamilyen tudomány területén lehet ügyes, hiszen szemmel láthatólag nem sportol.
Viszont ahogy a videós lány meghúzza magát a többiek mellett, miután őket dícsérték, van egy olyan érzésem, hogy mindez az ő érdeme volt.
Mint mondtam, gyönyörű minden értelemben, és nagyon kíváncsivá tett.