DH / Lángoló szárnyak... [ BEFEJEZETT ]

1

- SZÓ SEM LEHET RÓLA! -ordította le a fejemet Enji majd megindult az ellenkező irányba.
- Kérlek Enji! Légyszi, légyszi, légysziiiiiiiiiiiiii! -könyörögtem neki. 
- Erre nem veszel rá! Megmondtam hogy útálom a gyerekeket! 
- Akkor minek csináltál magadnak hármat...? -vontam fel a szemöldököm. 
- Az más! -forgatta meg a szemeit és hátat fordított nekem. 
- Enji kérlek! Csak egy perc az egész! Bemegyünk egy pillanatra, beszélgetünk a gyerekekkel aztán mehetsz is a dolgodra. Amúgy is.... Fuyumi már rég bent van... Biztos lefárasztotta őket.... 
- Azt erősen kétlem.... 
- Kérlek szépen Enjiiiiiiiiiii! -nyafogtam neki. 
- ÁHHHH! Hagyd már ezt abba! Útálom amikor nyafogsz! 
- Tudooooom. 
- Ch... -fogta kereszbe a karját. 
- Na? 
- Csak egy perc... Egyetlen egy! Aztán húzunk haza mint a vadlibák.... Megértetted?! 
- Igen is főnök! -vigyorogtam majd belöktem az óvoda ajtaján. 
,, Már rég el akartam hozni ide Enjit, de sose volt hajlandó eljönni velem... Nem igazán rajong a gyerekekért amit nem igazán értek mivel... 3 is van neki... De mind1 is! Az a lényeg hogy most itt van. Végre...! ,,
Ahogy beléptnk az ajtón a gyerekek valósággal leroantak minket. Azonnal ránk vetették magukat és bombázni kezdtek aranyosabbnál aranyosabb kérdésekkel. 
- Mekkora a szárnyad ha teljesen kitárod?
- Milyen magasra tudsz repülni?
- Ettél már csirkét? 
- Szeretsz Edeavornak dolgozni? 
- Alá írod ezt nekem? 
- Hó hó hó! -csitítottam őket. - Egyszerre csak egy. Nem tudok ennyi felé figyelni. -nevettem el magam mire a gyerekek még közelebb jöttek hozzám és csillogó szemekkel várták a válaszomat kérdéseikre.
- Olyan vagy mint egy tyúkanyó... -hallottam Fuyumi hangját. 
- Hát itt vagy! -örültem meg neki majd átvágva a gyerek tömegen magamhoz öleltem őt. 
- Hogy sikerült apámat elrángatnod ide? 
- Úgy ahogy mondod... Rángattam... 
- Hehe... -kuncogott majd csókot nyomott a számra. 
- Ne itt... -mondtam majd szinte autómatikusan a számhoz kaptam és törölgetni kezdtem az ajkaimat. 
- Hát jó... -forgattta meg a szemeit. 
- Hiányoztál....
- Még csak tegnap mentél el. -nevetett. 
- Arra célzol hogy én nem hiányoztam neked?! 
- Nem dehogy is! -nevetett majd végig símított az arcomon. - Te is hiányoztál... 
- Na azért! 
- SZÁLJATOK LE RÓLAM! NE NYÚLJATOK HOZZÁM A MOCSKOS KIS KEZEITEKKEL!
- Már megint kezdi... -sóhalytott. 
- Szerinted megütne egy gyereket..? -néztem kíváncsian szerelmemre mire ö komoly arcot vágva válaszolt.
- Kinézem belőle... Shotot is folyton verte... Csodálkozom is hogy te hogy maradtál életbe mellette eddig... 
- Eddig...? -vontam fel a szemöldökömet.
- Ha kiszabadul a gyerekek karmai közül akkor már nem sokáig tudhatod magad élő embernek... -kuncogott.
- Oh... Ömmm... Igez is... vakartam meg a fejemet. - Nem akarsz neki segíteni? 
- Miért én?!
- A te apád! Na meg.... ha oda megyek leszedi a fejemet azzal az indokkal hogy ,,EZ A TE HIBÁÁÁÁÁD,, 
- Igaz! -nevetett. -Megyek én... -mosolygott majd közelebb hajolt egy csók erejéig, de én elfordítottam a fejemet...
Ő erre kicsit sértődött arcot vágva elfordult és apja segítségére sietett. 
,, Huh... Ez közel volt... ,, 
- Mióta vagytok együtt? -kérdezte az egyik kis pisis a semmiből, aki még a térdemig is alig érte fel. 
- Ömmm, egy éve...
- És dugod? -tette fel a kérdést mire kicsit elborzadtam.
- Te honnan tanulsz ilyen szavakat? 
- Csak válaszolj a kérdésemre! -erősködött. 
- Oké ,oké!... Nem! Nem... ,,dugom,.. -forgattam a szemeimet. 
- Együtt vagytok egy éve és még nem dugtatok..? Ez szánalmas haver! 
- Hé! 
- Ez az igazság... És... miért nem volt még semmi?
- Ömmm.... Izé... 
- Nyögd már ki! Biztos tudod!
- N-nem! Foggalmam sincs! S-szeretem... -fordítottam el a fejemet. 
- Akkor meg is kéne dugni! Már nem sokáig marad melletted ha nem viszed ágyba.
- Kezdek aggódni érted öcsi... 
- Én a helyedben magam miatt aggódnék... -forgatta meg a szemeit majd elbattyogott.
,, Mekkora hülyeség már ez... És ha nem feküdtem le vele akkor mi van?! Van olyan ember is aki egészen az esküvőg vár ezzel! Miért kell ennyire sürgetni a dolgot...? Ráérek még vele... Nehogy már egy kis pisis oktasson ki... ,,
- Nem is gondoltam hogy ennyi rajongója van az apámnak. -jött vissza nevetve Fuyumi. - Csak ez a pár pisis felér egy kisebb hadsereggel.
- Hát igeeen... De megérte. Legalább is nekem... -mosolyogtam. 
- Ennyire szereted a gyerekeket? 
- Hát... valami olyasmi... I-igen! Azt hiszem szeretem a gyerekeket. Bár ezt még sos mondtam ki így hangosan... Elég fura... 
- Ééééés.... Te nem akarsz gyereket...? -bújt oda hozzám hízelegve. 
- Oh.. hát... Kicsit korai még ezen agyalani nem..? -jöttem zavarba.
- Lassan 20 éves vagy! 1 éve vagyunk együtt és előtte pedig 12 évig legjobb barátok voltunk. Miért lenne korai? 
- Ömmm... én nem is tudom... 20 évesen gyereket vállalni...? Ráadásul Hősként dolgozok ami nem egy veszélytelen munka és... nem is tudom... 
- Attól még hogy 20 éves vagy lehet gyereked! -nevetett. - Igaz hogy néha te magad is elég gyerekesen viselkedsz, de... szerintem jó apuka lennél.... 
- ....nem is tudom.... Lehet az lennék de nem most...
- Anya ennyi idősen már rég megszülte Touyát! Nem lenne korai... De ha úgy érzed akkor várhatunk egy két évet... Nem kell most azonnal ha nem... 
- ,,Touyát,,? Ki az a Touya? -húztam fel a szemöldökömet. 
- Akarom mondani Natsuot! De..
- Ne hülyéskedj a két néz vem is hasonlít! Ki az a Touya? 
- Hawks! Csak félre mondtam! Te viszont tereled a témát! -vetette keresztbe a karjait.
- Nem terelem csak kíváncsi vagyok!
- Hawks!
- Jó oké! Befejeztem... Sajnálom...
- Hawks, ha nem akarsz gyereket akkor mond azt... Tudnom kell róla...
- De akarok! Azt hiszem.... Vagyis.. ÁHH! Foggalmam sincs mit akarok...
- Jó nyugi! -símított végig a hátamon. - Van időd eldönteni mit akarsz... -mondta majd csókot nyomott volna a számra, mire én valamiért elhúzódtam. 
- Miért húzódtál el?
- Nem húzódtam el... -vágtam rá.
- De elhúzódtál! Es ez nem az első alakalom volt!... 
- Ezt hogy érted? 
- Mindig ezt csinálod! Elhúzódsz, elfordítod a fejed, össze szorítoda a szád... Mindig ezt csinálod! Egy kezemen meg tudom számolni hogy 1 év alatt eddig hányszor csókolóztunk... NORMÁLISAN! 
- Jó bocsi! Lehet hogy elhajoltam de... 
- Csak be ismered?
- .... 
- Mi bajod Hawks...? Őszintén...
- S-semmi! Mi lenne..? -kérdeztem idegesen és arcom elé húztam a kabátom.
- Nem tudom... Mond meg te! 
- ...Én... 
- Hawks, csak tudni akarom hogy velem van e a baj... 
- MI?! Nem csak...
- Nem jövök be...? Vagy... más tetszik? -kérdezte egyre idegesebb hangon. 
- Nem nem nem nem nem!
- Megcsalsz? 
- Nem! Erről szó sincs csakk.... Csak... -dadogtam, hiszen nem tudtam neki mit válaszolni. Én magam sem tudtam hogy mi bajom van.
- Csak? Bökd már ki! Nem olyan nehéz! 
- Én... én...
- Hawks! -emelte fel a hangját. 
A hangulata pár pillanat alatt megváltozott ami nem volt rá jellemző. És erről én tehettem, én húztam fel...
- ELHALGATNÁL EGY PILLANATRA?! -üvöltöttem el magam miközben a földre rogytam és körbe vontam magam a szárnyaimmal. Nagyon rosszul esett hogy azt hiszi nem elég jó nekem, és hogy én megcsalom. De persze már szimplán attól is ideges lettem hogy erről beszélni akar velem.
Csend lett... hatalmas csend... A gyerekek elhalgattak és mindannyian minket figyeltek. Még Enji is abba hagyta az üvöltözést... 
- Fuyumi ez nekem nem megy... -nyögtem ki nagy nehezen.
- Mi nem megy? 
- Ez az egész... Sajnálom... 
- Kifejtenéd kérlek..?! 
- Nem lehetünk együtt... Ez nekem nem megy... Egyszerűen nem vagyok képes erre! 
- ...
- De ne érts férre, ez nem a te hibád... nem veled van a baj...
- Mindig ezt mondják...
- De most igaz is... Még arra sevagyok képes hogy normálisan megcsókoljalak és... szimplán a gondolatától is rosszul leszek... A szex ről nem is beszélve... Ha csak bele gondolok hogy én és egy nő...
- ... Hawks ... -csendesedett el a hangja.
- Ez az én hibám és nagyonsajnálom hogy egy évet elpazaroltál rám! De... szerintem Aszex vagyok, vagy tudom is én... Ezen még soha nem gondolkodtam... Nem akartam ezen gondolkozni hiszen... Olyan jó volt veled...
- Akkor most szakítassz velem..?
- Kénytelen vagyok... Ez a kapcsolat egyikünknek se tesz jót... Sajnálom.... Én nem tudom megadni azt amite szükséged van... Hiába szeretlek ha nem bírlak megérinteni...  -mondtam majd fellltam a földről és a kijárat felé vettem az irányt. 
- Hawks ne menj el! Beszéljük ezt át... 
- Igen Hawks! Ezt meg kell beszélnetek! Nem lehet ennyivel elintézni, tökéletes pár vagytok! -szólt közbe Enji.
- Most egy kicsit egyedül akarok lenni... Gondolkoznom kell...Sajnálom... -ismételtem meg, szememre hajtottam a szemüvegemet majd valósággal ki lőttem magam az épületből. 
Nem akartam velük beszélni. Se Fuyumival, se Enjivel, se senkivel. Egyedül akartam lenni hogy átgondolhassam a dolgot... Nyugiba...
,, Olyan hülye vagyok, miért kellett nekem szakítanom vele...?! Áhh! Ez volt életem egyik legrosszabb döntése... Egyedül fogok megöregedni... Bár... ha jobban bele gondolok akkor... Ha én nem szakítok akkor ő tette volna meg. Tényleg nem volt jó a kapcsolatunk de akkor is... Annyival könnyebb lenne minden ha normális lennék... Vagy mi... Nem is értem mi van velem... Engem sose érdekelt a szex, nekem sose állt fel egy lányra se... Igaz hogy nem tudok valami sokat a szexualitásokról de nekem nagyon úgy tűnik hogy aszex vagyok.... ,,
Addig addig agyaltam magamban hogy végül teljesen megfeletkeztem magamról. Egyre messzebb és messzebb repültem a városközponttól, végül már a külváros sikátorai felett repkedtem, ott ahol senki se jár. Végül már úgy el voltam a gondolataimban hogy észre se vettem a gyülekező eső felhőket...
,, Hát ez meg mi...? Víz..? E-esik?! Oh a francba! -kaptam a fejemhez. ,,Ne ne ne ne ne! Le kell szálnom valahova még mielőtt eláznak a tollaim! ,, 
DE sajnos mire találtam volna szabad helyet, és neki állhattam volna ereszkedni, a szárnyaim csurom vizekes és nehezek lettek ezért ereszkedni kezdtem. Nagyon rossz érzés volt maga tehetetlenül zuhanni 10 emelet magasból... Bár útólag átgondolva volt az több is mint 10... Olyan gyorsan történt minden, csak egy perc volt az egész és már el is áztam teljesen...
Igyekeztem tompítani a szárnyammal, de... Olyan magasságból még így se lehet épségen megúszni egy ilyen esést... Ezért csak körbe vettem magam velük és vártam hogy elkenődjek a sikátor betonján...
Már azt hittem hogy nincs esélyem. Kész, vége, ennyi volt, ott fogok megdögleni... De nem így lett.
A szemem sarkából láttam hogy valaki van a sikátorban. Úgy tűnt ő is észre vett mivel elkezdett futni az irányomba. Pontosabban oda ahova becsapódtam volna. Többet nem láttam mivel... bekönnyeztem....
Jó na ki ne könnyezett volna be?! Még is csak a halálomon voltam... 
De végül nem csapódtam be! Vagyis... nem a betonba... Éreztem hogy valaki megfog a levegőbe. Viszont annak a valakinek aki elkapott könnyebben ment a felszállás mint a leszállás, ezért neki csapódtunk a mellettünk lévő házfalának. És mivel én voltam a fal felöl én kaptam az első ütést, ő pedig a másodikat mikor lezuhantunk és rá estem. 
- Picsába! -káromkodott. - Ez... fájt... -nyögte, miközen kiszaladt a tüdejéből a megmaradt kevés levegője. - Egy hét szabi és már kijövök a formámból... -mondta halkan majd kinyúlt mellettem a földön és szétdobta a karjait. - Ez meg mi?! -ugrott fel hirtelen mikor hozzá ért a szárnyamhoz az ujjaival. 
Én meg se tudtam szólalni... Valahogy nem jöttek ki szavak a számon, mozogni is alig bírtam. Csak szuszogtam ott a földön elterülve... 
- Bazd meg... -sóhajtott egy hatalmasat majd nagynehezen feltápászkodott a földről. - Megmentettem egy Hőst... csodás... A francba... -legyintett majd megigazította az arcán lévő maszkot és leporolta a ruháját. 
Már épp indult volna dolgára mikor végig nézett rajtam és megtorpant. Mint aki rémet látott úgy nézett rám... 
- Te... vérzel...  -mondta halkan. 
Miután ezt kijelentette 2x olyan gyorsan vettem a levegőt mint előtte. 
- Nyugodj meg... - rázta meg a fejét, mint aki a sokk hatása alol akar szabadulni majd elfordult. - Ha felmegy a pulzusod akkor hamarabb elvérzel... -nyögte ki unott hangon. 
Mikor ezt kimondta még idegesebb lettem és még gyorsabban vettem a levegőt. Éreztem hogy egyre gyorsaban ver a szívem is... 
- Azt mondtam nyugodj le! Meg akarsz hallni...kölyök?
- Ez... nem... segít! -nyögtem ki nagy nehezen.
Úgy éreztem nem kapok levegőt. Mint akinek kiszúrták a tüdejét. Akárhogy kapkodtam a levegőt nemjött semmi...
- Nyugi már! -gugolt le mellém szemforgatva. - Ne kapkodd a levegőt! Csak szépen lassan....oké?  Lassan... Be...És ki... Be és ki... Most ismételd.... -mondta és a mellkasomra tette a kezét. - Csak lassan... 
- ÁHHH! -szaladt ki belőlem a levegő mikor megnyomta az egyik bordámat. 
- Ez eltört... SŐT! Minimum kettő törött bordád van... ha csak nem több... A szárnyadról ne is beszéljünk -méregetett. - .............Mihez kezdjek most veled...? -kérdezte magától majd az ölébe vette a fejemet, levette az övét a derekáról és a vérző combomra tekerte azt. - ... Így már nem vérzel el de azért vedd lassan a levegőt továbbra is... -mondta nyugodt hangon majd álla alá tette az öklét és gondolkozni kezdett. 
- O-oké... -dadogtam majd hatalmasokat kezdtem pislogni. 
- Hé! Nem ájulhatsz el! -mondta miközben gyengén megpaskolta az arcomat. - Sok vért vesztettél... tudom hogy fáradt vagy de nem ájulhatsz el. Addig nem amíg ki nem találom hogy mihez kezdek veled... -morgott.
- F-fázom... -sóhajtottam miközben egy könnycsepp gördült le az arcomon. - És fáj mindenem... -sziszegtem.
- Shhh... Nyugimár! -csitított el, mint akit megzavartam volna a gonzodlkozásban. - Mit csináljak veled kölyök...? Mit csi-nál-jaaaak....? -agyalt, majd nézelődni kezdett. - Ha itt hagylak tuti kinyúlsz... -sóhalytott majd végig símított a tarkóján. - De ha kórházba viszlek elkapnak... Van valami ötleted? -nézett le rám kérdőn de én levegőt alig bírtam venni nem hogy válaszolni neki. -Gondoltam... -forgatta meg a szemét majd a fejemet leeresztette a hideg betonra és felállt.
- Sajnálom... A saját szabadságom fontosabb számomra mint a te szánalmas kis életed... Nem kockáztathatok.-rántott vállat, mint akit egyáltalán nem érdekel mi lesz velem, majd ismént elfordult, de nem indult meg semerre. Még mindig bizonytalan volt...
- Ha már... képtelen vagy rajtam segíteni... legalább mond meg Todoroki Fuyuminak hogy sajnálom... -nyögtem ki nagy nehezen majd megpróbáltam feltápászkodni, de természetesen össze estem. A törött lábammal nem bírtam el a saját súlyomat.
- Todoroki Fuyumi...? -kérdezett meglepetten. - Miért kell tőle bocsánatot kérned?
- Mert nem voltam képes kellő képpen szeretni... -mondtam majd ismét össze estem.
- Jajj Istenem... -nevetett. - Ennél drámaibb halált nem tudnál halni? Dráma kiriálylány... Még egy ok amiért ki nem állhatom a fajtádat Hős... -gugolt vissza mellém majd államat az ujjai közéfogta.
- Még is megsajnáltál egy pillanatra... Valld be hogy segíteni akartál! -dobtam neki vissza a labdát mire elhalgatott és idegesen kezdett el mosolyogni.
Már itt tudtam hogy nem fogom kedvelni a srácot. Minden egyes porcikája taszító volt számomra. A viselkedéséről meg ne is beszéljünk.
- Örülj hogy még élsz... -morgott. - Egy mozdulattal véget vethetnék a szánalmas kis életdenek...
- Szívességet tennél vele... Tényleg szánalmas egy ember vagyok... -mondtam majd elrántottam a fejemet az ujjai közül és szomorú tekintettel nyúltam el a földön.
Erre nem válaszolt semmit. Csak csendben gugolt ott velem szemben....
- Csak rajta... Úgy érzem te is vágysz rá hogy kiolsd az életemet... -mondtam majd nyögtem egy nagyot mikor erősödni kezdett az eddig is elviselhetetlen fájdalom. - D-de kérlek siess mert már nem bírom... -mondtam össze szorított fogakkal.
A lábam, a bordáim és a szárnyaim eltörtek, a fejem sajgott és az adrenalin kezdett kimenni a testemből. Ráadásul még csak segítségre se számíthattam.... Szenvedtem és tudtam hogy előbb utóbb meg fogok halni. Csak az volt a kérdés mikor és mekkora kínok között. Túl alartam rajta esni minnél hamarabb.
- Adjam át az üzenetedet Fuyuminak és öljelek is meg? Túl sokat kérsz nem gondolod...? -kérdezte nyugot hangon majd láttam hogy ökölbe szorult keze megenyhül.
- Kérlek...
- Ennyire meg akarsz halni?
- Jelenleg másra se vágyom hiszen a túlélési esélyeim nem csak hogy a nullán vannak de valószínű hogy a fájdalmam is csak fokozódni fog és persze mind e mellett az életem semmit se ér úgy hogy igen! Meg akarok halni! -hadartam kétségbe esetten mire nevetni kezdett.
- Sose tennék szivességet egy magadfajtának... -nevetett.
- Gondoltam... -motyogtam.
- Inkább hagylak szenvedni...
,, Ezt most hogy érti ,,
- Életben tartalak... -vigyorgott majd felkapott a vállára, mire én felordítottam.
- ÁHHH!
- Halkabban! -szólt rám. - Vagy még több törött csontod lesz...
Erre én a számra tettem a kezemet majd szépen lassan elkezdtem elállmosodni.... Már épp úgy voltam hogy feladom és elájulok mikor éreztem hogy menyasszony pózba, előre vesz a karjai közé és úgy visz tovább. Résnyire nyitottam a szemeimet, úgy kémleltem az arcát. Az volt az első alkalom hogy jobban szemügyre tudtam venni őt.
Igaz hogy a maszkja egészen a szeméig fel volt húzva így nem láttam az arcából sok mindent de azok a szemek... Gyönyörűek voltak és úgy éreztem mint ha már találkoztam volna velük valamikor...  De persze nem tudtam felidézni hol láthattam már.
- Miaz? Még nem ájultál be? -kérdezte nyugodt hangon mire én mellkasának döntöttem a fejemet.
,, Milyen jó illata van... ,,
- Jól bírod mit ne mondjak... -mondta, a hangján éreztem hogy mosolyog. -Én nem bírom ilyen jól a fájdalmat...
,, Olyan erős... Olyan könnyedén felkapott és cipel a karjai között... ,, -agyaltam majd ép kezemet lassan végig húztam a karján. ,, És olyan meleg... Biztonságban érzem magam,,
- Tisza kómás vagy... -nevetett. - Ne tapizz már! -rázott meg mire kezem erőtlenül csúszott le karjáról. -Sok vért veszítettél... Azért vagy ilyen... Nemsoká ott leszünk... Addig bírd ki Kölyök... -mondta már sokkal kedvesbb hangon.
Jobb kézfejét a mellkasomon tartotta, így szorított engem magához hogy nehogy véletlen elejtsen. Én ezt kihasználva lassan felhúztam a kezemet a mellkasomra és a kezére vezettem azt. Észleltem hogy valami nem stimmel ezért oda néztem. Azonnal elszörnyedtem a látványától, persze csak magamba.
A kézfeje égett volt és kapcsok tartották össze.
,, Vajon mi történhetett vele? ,, -gondoltam magamba majd meghallottam a hangját.
- Ne érj hozzám! -szólt mérgesen. - Nem szeretem ha megérintik a sebeimet.
Én erre nem szóltam semmit csak símogatni kezdtem az égett bőrfelületet.
- Hiába beszélek neked igaz...? -morogtt. - Nem vagy magadnál... -morgott majd a kézfejét elhúzta egy pillanatra és a mellkasomon össze kulcsolta a sajátommal. - Jobb? -kérdezte szemforgatva mire én a fene tudja miért halvány elmosolyodtam majd elnyomott az álom.