𝐒𝐍𝐀𝐏𝐂𝐇𝐀𝐓.↣kookmin ✓

E L E V E N T H

Jeongguk kómás fejjel álldogált hyung-ja szép, fehér házuk előtt. Már kétszer hívta mindkettő férfit, akik azt mondták, nemsokára jönnek, várjon kint...csakhogy rettenet hideg volt aznap reggel. A nap nem sütött, ám a szél dühös fúriaként tépte az utcákat, s szegény nyuszink fekete kabátját, mely alatt kockásingje fedte izmos felsőtestére simuló fekete pólóját.

-Jó reggelt!-lépett ki a bejárati ajtón Seokjin kedves mosollyal, kezében egy csomó műszerrel. Az eddig fagyoskodó fiú gyorsan segítségére sietett, s elvette tőle az egyik nehéznek tűnő dobozt, amelyben talán egy lámpa volt.

-Tudod te mit jelent az, hogy mindjárt jövünk, hyung?!-morogta Jeongguk, miután a csomagtartóba tette a fekete világító eszközt.

-Csak negyed órát vártál. Az nem sok.-vont vállat Namjoon, beleszólva a beszélgetésbe. A legkisebb dühösen nézett rá.

-Befagyott a seggem, amíg ti nyugodtan készülődtetek!-tette a karba kezeit. Soekjin szórakozott mosollyal karolta át a "fiát".

-Úgy vélem, keveset álltál, hogyha még tudsz beszélni. Na gyere, induljunk.-tuszkolta be az autóba, majd maga is elfoglalta a helyét párja mellett.

ʕ•ᴥ•ʔ

Körülbelül háromnegyed énekelgetéssel, és röhögéssel töltött óra után a három fiú megérkezett Namjoon fotóstúdiójába, ahol már minden sminkes, stylist, és fodrász készen várta őket.

Jeongguk szomorú volt. Utálta, ha bámulják, hiszen nem tudhatta, miért teszik, és nehezen viselte, ha az emberek rossz dolgokat gondolnak róla. Úgy érezte magát, mintha a szülei munkahelyén lenne, és az ott dolgozók irigykedve, vagy épp utálkozva merednek rá. "Elkényeztetett"...tényleg ezt gondolnák róla?

-...hahó, figyelsz rám Jungkook?-Jin kedves hangja, s barátságos érintése hozta vissza őt a valóságba. A kisebb rémülten bámult hyung-ja szemébe.

-Mivan, ha elrontok valamit? Megharagszotok?-suttogta. A fotós kedves mosollyal magához ölelte rövid időre felvett asszisztensét.

-Dehogyis...mindenki hibázik. Legfeljebb bezárlak az öltözőbe, ha túl sok gondot okozol.-nyugtatta meg. A kis nyuszifiú nevetve bontakozott ki meghitt pillanatukból.

-És, milyen modell lesz?-kíváncsiskodott aranyosan kivillantva fehér kis nyuszifogait.

-Ismered őt, úgyhogy...de várj, hiszen ott jön!-mutatott az ajtó irányába. A barna hajú izgatottan fordult meg, ám minden egyes érzés egy pillanat alatt kiszállt belőle. Sápadt arccal, remegő kezekkel nézte, ahogy a fiú, akivel napok óta chat-el, elsétált egy fekete ruhás emberkéhez, akitől útba igazítást kér.

-Ne ne ne ne ne ne...-morogta a nemlétező bajusza alatt idegesen. Nem találkozhatnak! Hiszen Jimin világosan leírta, hogy nem akarja látni! De mit tegyen így?

A rémképek egymást követték, s Jeongguk olyannyira elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, de a személy, aki miatt a szíve úgy ver, mint akinek a vére helyén is kávé csörgedezik, odaért hozzájuk. Pontosabban csak hozzá, hiszen Jin hyung tudta, hogy mi van, ezért még épp időben felszívódott.

-Öhm...bocsi, de meg tudnád mondani merre találom Kim Seokjin-t?-szólította meg őt a földre szállt angyal kinézetű fiú bársonyos hangon, amelytől a fiú szája tátva maradt. Hogy lehet, hogy még ez is kurva helyes benne? Hiszen olyan kis vékony, s bátortalan, mégis annyira...elvarázsolta őt.