𝐒𝐍𝐀𝐏𝐂𝐇𝐀𝐓.↣kookmin ✓

T W E L F T H

"-Mondd csak Jaesun...meddig dolgozol ma?"

'Jaesun' döbbenten torpant meg ott, ahol épp voltak.

-M-miért?-dadogta. Maga sem értette, hogy tudja elérni ezt nála a modell.

-Gondoltam beülhetnénk valahová.-vakarta meg a tarkóját Jimin, miközben arcát enyhe pír lepte el.

-Hát, sajnos ma késő estig itt vagyok...de esetleg máskor?-tette hozzá látva a kis mochi csüggedt arcát.

-Rendben! Megadod a számod?-nyúlt a fenekéhez reflexből, majd mikor leesett neki, hogy ő most nem az utcai ruhájában van, kínosan felnevetett.

-Ha végeztünk persze.-mosolygott rá, majd újra útnak indult. Jimin - miután kigyönyörködte magát Jungkook hátsó adottságaiban - mellé sietett, és teljesen hétköznapi dolgokról kezdte el beszéltetni. Csak hallani akarta a hangját, mert valamilyen elcseszett módon, de sikerült tőle megnyugodnia.

ʕ•ᴥ•ʔ

A fotózás alatt Jeongguk ide-oda rohangált. Embereket keresgélt, műszereket cipelt, kellékeket hozott...de azért sikerült elkapnia egy-egy, az ő gondolataival élve kibebaszotttökéleteskurvajó pillanatot Jimin pózolásából. Majd tuti ráírt Jin-re, hogy küldje át neki a képeket.

Persze a fotózás nem volt unalmas. Egy csomót nevettek mindenki bénázásán, és a fiúnak egész megtetszett ez az asszisztenkedés. Olyannyira, hogy mikor sikerült meglógnia, ilyesfajta állásokat nézett. Érettségi után talán...

-Jaesun, hol vagy?-hallotta meg az imádnivaló hangot, amit legszívesebben egész nap maximum hangerőn bömböltetne a fülesén.

'Máris vége a fotózásnak?'-kérdezte magában az "említett", miközben feltápászkodott a nehéz ládáról, amin ült, s megmutatta magát.

-Jimin!-szólította meg a fiút, aki épp be akart menni egy raktárba. A vörösesbarna hajú lágy mosollyal fordult felé.

-Azt hittem már elmenekültél előlem.-nevetett fel édesen.

-Mégis miért tettem volna?-ráncolta össze szemöldökét értetlenül a fiatalabbik.

-Hát, elég nyomulós voltam.-vörösödött el.

-Hidd el, ismerek ennél rosszabbat is.-simított végig a karján barátságosan. Jimin kikerekedett szemekkel bámult fel rá, hiszen Jeongguk hiába volt fiatalabb, ha egyszer úgy nőtt, mint a gomba. Egészen tavalyig nyúlt, ami miatt osztálytársai elég szépen ki is csúfolták.

Amint a nyuszifiú rájött, hogy mit is csinált, lángra gyúlt arccal hátrébb lépett. Félve pillantott Jimin csodaszép íriszeibe, amik most meglepettséget mutattak.

-Khm...n-ne haragudj, én...-kezdett el dadogni, mire az alacsonyabbik egy laza mozdulattal elhallgattatta.

-Semmi gond. Na gyere, menjünk.-fogta meg a csuklóját, majd vonszolni kezdte az öltöző felé.

Amíg Jimin elkészült Jeongguk a telefonját nyomkodta. Igazándiból fogalma sem volt, mit fog még kezdeni ezzel az egész Jaesun-dologgal, de jelen esetben nem is érdekelte. Jimin és ő végre beszélgetnek. Személyesen. Senki sem tudja elképzelni, mekkora boldogsággal is töltötte el őt akkor.

-Itt is vagyok.-nyílt ki az öltöző ajtaja, majd kilépett rajta egy kissé kócos, ám mosolygós mochi, immár a saját ruháiban. A telefonját Jeongguk kezébe rakta, mire az értetlenül meredt rá.-Megadod a számod?-kérdezte a kis mochi.

A barna hajú fiú apró o alakot formált ajkaival, mikor leesett neki, hogy ezért adta oda neki a modell a készüléket. Bólintva pötyögni kezdett a kijelzőn, s par perc múlva már vissza is adta a tulajdonosnak a fekete tokkal ellátott mobilt.

-Köszi!-villantott rá egy csábos mosolyt Chim, s elindult a hosszú folyosón. Jeongguk szó nélkül követte.

A nyuszink egészen a kijáratig kísérte Jimin-t, aki ennek valamiért nagyon örült. A szél rettenetesen fújt, a fák ide-oda hajlongtak előttük, így a fiatalabb kissé rémülten nézett bele a modell szemébe.

-Vigyázz magadra! Elég rossz az idő.-pillantott félre. Nem bírta állni a másik tekintetét, ami mintha a lelke legeldugottabb zugaiba is belelátott volna.

-Köszi Jaesun! Te is!-ölelte magához a fiút hirtelen, mire annak a levegő a tüdejében ragadt. Mint egy szobor, úgy állt ott. Totálisan lefagyva, egészen addig, amíg a tudata hirtelen fel nem ébredt, ő pedig lassan át nem karolta Jimin derekát.

Meghitt pillanat volt. A kis mochi arcát Jeongguk, vagyis Jaesun nyakába temette, miközben apró kezeivel a fiú kockás ingjét gyűrögette, mintha érezné, hogy sohasem látja többet. Eközben a magasabbik Jimin füle mellé hajtotta fejét, s hagyta, hogy a modell jellegzetes rózsa, banán s narancs illata az orrába kússzon, kezeivel pedig szorosan tartotta őt, a derekánál fogva.

-Ígérd meg, hogy találkozunk egyszer.-suttogta Jimin reménykedve.

-Biztos fogunk. Meg sem kell ígérnem.-mosolyodott el óvatosan Jeongguk, majd elengedte a fiút, aki ezután egy szó nélkül elment. A nyuszi csüggedten indult vissza Seokjin-ékhez, mikor a zsebében megrezzent a telefonja.

ISMERETLEN
Örülök, hogy megismerhettelek Jaesun!🖤

-Én is örülök Park Jimin...ne tudd meg, mennyire.-suttogta, miközben visszacsúsztatta zsebébe a készüléket. Csalódott volt, hiszen a fiú nem őt szerette. Nem Jeon Jeongguk-ot. Hanem Jaesun-t. Bár a modell kedvéért szívesen válik azzá, mégis fájt...fájt a tudat, hogy ő maga nem kell senkinek, csak az a maszk, amit felvett, hogy senki ne ismerje fel.

ʜɪ ʙᴀʙɪᴇs!

ɴᴀɢʏᴏɴ sᴀᴊɴáʟᴏᴍ, ʜᴏɢʏ ᴋéᴛ ɪʟʏᴇɴ ʜᴏssᴢú, Rᴏssᴢᴜʟ ᴍᴇɢíRᴛ, ᴜɴᴀʟᴍᴀs Résᴢᴛ ʜᴏᴢᴛᴀᴍ...ᴀᴢéRᴛ  Rᴇᴍéʟᴇᴍ ɴᴇᴍ ᴠᴇᴛᴛᴇᴍ ᴇʟ ᴀ ᴋᴇᴅᴠᴇᴛᴇᴋᴇᴛ ᴀᴢ ᴇɢésᴢᴛőʟ...NᴇᴍsᴏᴋáRᴀ ᴊöɴ ᴀ ғᴏʟʏᴛᴀᴛás, ᴀᴅᴅɪɢ ɪs ᴠɪsᴢʟáᴛ!

𝓒𝓸𝓯𝓯𝓮