Barátságból szerelem (Kirishima x OC)

Egy örök barátság kezdete

Eljött az első nap az oviban.

Mindig is nagyon féltem ettől a naptól.
Legfőképpen azért, mert a sebem miatt mindenki folyton piszkált, csúfolt vagy undorodott tőlem. De az is közre játszott, hogy 2 évvel (5 évesen, vagyis csak két évet jártam oviba) később kezdtem az ovit, így a csoporttársaim már ismerték egymást.

A nagyival beléptünk a terembe. Én már szinte remegtem a félelemtől.

Ekkor az egyik óvónéni kedvesen megszólalt.
- Gyerekek, ő az új csoporttársatok, Naomi Hataroka. Naomi kérlek köszönj a többieknek!
- Sz...Szi...Sziasztok - suttogtam.

Ezután mindenki egyszerre kezdett el beszélni. Leginkább a sebemet cikizték.
- Mi az a homlokán?
- Fúj, de undorító!
- De ronda. Hogy néz már ki?
Ilyen és ehhez hasonló megjegyzéseket mondtak rám.

Éreztem, ahogy a könnyeim elkezdenek lefolyni az arcomon.

- Nézzétek! Bőg! - ordította valaki.
- Sírós - röhögte egy másik.

Itt már nem bírtam tovább és kitört belőlem a zokogás.

- Hogy sír már!

- Elég legyen!! Maradjatok csöndben! - ordította az egyik óvónő túlkiabálva a gyerekeket.

Majd ő bent maradt a csoporttal, minket meg a másik óvónő kitessékelt.

A nagyival tanácstalanul néztek egymásra és elkezdtek engem nyugtatni, mert még mindig zokogtam.
- Semmi baj kicsim. Ha majd megismernek barátságosabbak lesznek veled, meglátod. - mondta a nagyim és közben a fejemet simogatta.

- Bi-hi-ztos ne-hem - mondtam sírva.

Kb. 10 percel később sikerült valamennyire megnyugodnom.

Addigra már az óvónéni is lehiggasztotta a csoportot és elmagyarázta, hogy hogy szereztem a sebet.

Szerencsére nagyjából mindenki megértette, hogy mi történt velem és a legtöbben átérezték a helyzetemet. Voltak páran akik még oda is jöttek, hogy bocsánatot kérjenek.

Ezután mindenki játszhatott valamit.
A többiek mind elvoltak a barátaikkal és rólam tudomást sem vettek.

Egyszer csak egy szőke, gúnyos tekintetű fiú lépett oda hozzám.
Mellette pár barátja jött.

- Na mi van ronda homlokú? - ezt olyan gúnyosan és megvetően mondta, hogy már most rosszúl éreztem magam
- Figyelj, nem akarsz velünk játszani?
- Tényleg játszhatok veletek? - kérdeztem csillogó szemekkel.
Persze. Gyertek labdázzunk! - mondta a barátainak és összeröhögtek.

Akkor még nem sejtettem, hogy mire készülnek.

Kimentünk az udvarra és a fiúk kerítettek valahonnan egy labdát.
(Azért mehettünk ki, mert az egyik óvónéni bent volt a másik meg kint)
- Tényleg még be se mutatkoztam.
Monoma Neito vagyok - mondta nagyképűen.
Valahogy nem volt szimpatikus nekem, de mivel ő volt az egyetlen, aki egyáltalán foglalkozott velem ezt most figyelmen kívül hagytam

Ekkor Monoma megint röhögni kezdett a haverjaival.

- Mit fogunk játszani? - kérdeztem, mert még ezt sem tisztáztuk.
- Célbadobást -jelentette ki az egyik fiú
- A lényeg, hogy állj ide - folytatta Monoma egy fa elé mutatva.

Én engedelmesen odaálltam.
- És maradj is ott - tette hozzá nevetve.

Nem mozdultam. De ez volt a baj.

Akkor a fiúk elkezdtek dobálni mindenfélével.
- A hasa 10-et ér!
- A feje 50-et!
- Az az undorító sebe meg 100-at!!!
Ordítozták és közben tobozokkal, botokkal és a labdával dobáltak.

Én megint elkezdtem sírni és még próbáltam elfutni, de kergettek.

Viszont valaki közbelépett.

Egy fekete hajú, vörös szemű, hegyes, cápafogú fiú állt elém.
- Hagyjátok békén! Miért bántjátok? Nem csinált veletek semmit. Nem tehet róla, hogy van egy seb a homlokán. - védett meg.

Monoma egy "chhh" kíséretében elvonult.

- Kö...köszi - mondtam hálásan és letöröltem a könnyeimet.

- Semmiség. Monoma mindenkit folyton csúfol. Egyébként Kirishima Eijiro vagyok.
- Én Naomi Hataroka, de ezt már tudod.
- Nem akarsz velünk játszani? Ne aggódj mi nem fogunk bántani meg piszkálni.
- Oké

- Egyébként neked mi a képességed? - kérdezte kicsivel később.
- Gondolatolvasás, de még nem megy túl jól. És neked?
- Meg tudom keményíteni a testrészeimet, de még nekem sem megy valami jól.
- Az jó - mosolyogtam rá.
- Aha - mosolygott ő is vissza.

És így kezdődött a mi életre szóló barátságunk.

Itt is van a kövi rész. Tudom nem lett valami jó, de elég nehéz egy óvodás szemszögéből normális dolgot írni.
Azért remélem tetszik.

Azt még hozzátenném, hogy ezt Naomi akkor nem teljesen így élte meg. Azért egy 5-6 éves még nem ismer ilyen "választékos"
szavakat xD
Szóval úgy képzeljétek el, mint ahogy egy kisgyerek látná ezt a dolgot.