obsessed with you;minsung ☑

9

minho most ment be a jyp-hoz megkérdezni ezt a randizós ügyet. persze csak ő ment be, mert gyanús lenne jyp-nek ha együtt kérdeznénk.

- na? - nézek rá, miután kijött az irodájából és sokkolva becsukta az ajtót.

- h-hát.. - nyel egy nagyot. - miután ledebütáltam...három évig nem lehet kapcsolatom, de még csak randizhatni sem randizhatok..

- és akkor most mi lesz velünk? - állok elé, ő pedig félve rámnéz.

- nahát, sziasztok. - jön ide hirtelen damhee.

- szia. - köszörülöm meg a torkom.

- megzavartam valamit?

- dehogy. - néz rá minho.

- akkor én megyek is sziasztok. - nézek minhora aki arckifejezésével jelzi, hogy nem akarja, hogy elmenjek. viszont ez engem nem érdekel, mert minnél előbb el kell felejtenünk egymást.

×××

haza rohantam felixhez, viszont ő nem volt itthon, ezért beletemettem magam a takaromba és fejemet a párnámba nyomva sírtam ki magam, ami több óráig is eltartott. minho öt percenként hivogat, de még nem vettem fel neki.

viszont már nagyon idegesít ezért mikor újra hívott, felvettem.

- igen?

- jisung! mi a retkes kurva életért van telefonod? tudod te hányszor hívtalak?

- tudom..

- akkor? direkt nem vetted fel?

- miért hívtál? - terelem a témát.

- talán mert csak úgy hagytál a folyósón?

- jah értem.

- miért?

- mit miért?

- miért hagytál ott a folyósón? - szinte láttam, hogy megforgatja a szemeit.

- mert el kell felejtenünk egymást.. - nyögöm ki nagy nehezen.

amint kimondtam, kinyomta a hívás. pár percig még ugyanúgy tartottam a telefont a fülemhez, és bambultam magam elé, viszont a csengőhang megzavart ebben.

a lehető leglassabban tettem meg a bejárati ajtóhoz az utat, majd mikor odaértem kinyitottam azt, viszont egy olyasvalaki állt ott, akire nem számítottam..

megdermedve néztem őt, és ő is engem. realizálva a helyzetet, álltam arrébb és engedtem be őt a házba, bezártam az ajtót, majd annak döntöttem a fejemet.

- miért? - szólalt meg ő először, nekem pedig könnyek gyűltek szemeimbe. - miért?! - mondta már szinte kiabállva, amitől lefolyt az első könnycsepp az arcomon.

- mert nem lehet kapcsolatod.

- de attól még lehetünk barátok.. - mondta halkan, majdnem suttogva.

- és az kinek lenne jó? nem bírnám ki, ha csak barátként kezelnénk egymást. - fordulok felé, és állok hozzá a legközelebb. - a barátok nem csókolóznok. vagy talán te szoktál changbinnal?

- n-nem..

- akkor? te tudnál engem barátként kezelni? mert ha igen, akkor nem érzel irántam sok mindent.

- dehogy!

- akkor milyen barátságról beszélsz? - nézek könnyekkel teli szemekkel az övéibe.

válaszolni nem válaszol, csak nyel egy nagyot. megfogja a kezem, amit olyan erősen szorít, hogy egy kicsit megroppan, de nem figyelek rá. azt kívánom bár megállna az idő, és így maradnánk egymást nézve.

viszont ahogy nézem az arcát egyre jobban összetörik a szívem. egyre több könny gyűlik a szemembe, amit lehunyok, és minho vállára döntöm a homlokom beharapva alsó ajkam.

- szeretlek minho.