Merengő

Magány

Mindig azon gondolkoztam, hogy mi lehet velem a baj, miben vagyok más, mint a többiek, de soha nem jutottam semmire. Így visszagondolva szerintem már első osztályban kezdődhetett ez az egész kiközösítés szerű állapot, és nyilván akkoriban a személyiségem igen sokat rontott a helyzetemen.
Általános iskolában bármikor megkérdezték, hogy ki a legjobb barátom, mindig mást mondtam, volt, amikor azt, hogy több is van. De nem így volt. Azért éreztem azt, hogy van több legjobb barátom is, mert egyik időszakban x személy játszott/volt velem sokat, következő időszakban pedig y. Azon nem gondolkoztam el, hogy x miért nem tölt már velem több időt, ennek ellenére is legjobb barátomnak hittem. 7-8. osztályban volt egy lány, aki akkor került az osztályunkba, vele első pillanattól kezde össze voltunk nőve. Most így visszagondolva talán csak róla mondható el az, hogy tényleg a legjobb barátom volt abban az időben. Aztán nyolcadik osztály végére történt valami kettőnk között, azon a nyáron alig találkoztunk, majd jött a gimi(egy gimibe mentünk tovább), ahol egymás mellett szerettünk volna ülni, de a sors nem úgy akarta, így mégjobban eltávolodtunk egymástól, és most ott tartunk, hogy néha elég megvetően néz rám, szerintem ki is szokott beszélni a hátam mögött, ha írok neki üzenetet nem válaszol... Annyira megváltozott a kapcsolatunk, hogy még néhány tanár is rákérdezett, hogy mi történt.
Igaz, lettek új barátaim, ahogy elkezdődött a gimi, de sajnos velük nem olyan mély a kapcsolatunk. Most 11-es vagyok, és kb. 1 hónapja értem el arra a pontra, hogy egy viszonylag összetartó 7 lányból álló "banda" része vagyok, azonban még ezek a lányok is nagyon sokszor kihagynak dolgokból. És at az igazán elszomorító számomra, hogy ezt nem is veszik észre, vagy nem érdekli őket, sőt, benne lehet a pakliban az is, hogy szándékosan csinálják ezt.
Tudom, hogy sajnos nagyon sokan vannak olyan helyzetben, mint én, hogy kiközösítik.
Az évek során már egész jól megtanultam kezelni ezeket a szituációkat, de azért még minden egyes alkalommal szíven üt egy kicsit... Ha éppen az van, hogy a többiek elmentek együtt kajálni valahova, és Snapchaten még el is küldik, olyankor úgy alakítom a délutánomat, hogy legyen néhány óra "me time"-om, vagyis egy kis énidőm. Ilyenkor sorozatozni, olvasni vagy szimplán aludni szoktam, és mikor másnap megkérdezik, hogy mit csináltam, olyan választ tudok adni, amiből nem az süt, hogy otthon gubbasztottam egyedül.
Nem tudom, hogy mit hoz számomra a következő másfél év még a gimiből, de azt tudom, hogy ki fogom bírni, ha továbbra is ilyen marad a helyzetem, akkor is. Az egyetemen vagy főiskolán pedig lehetőségem van egy új kezdetre.