Ki gondolta volna, hogy egy másfél éves kapcsolatnak ez lesz a vége?
Igazából... A környezetemben mindenki ezt gondolta, rajtam kívül, csak nekem ezt nem mondták el, hiszen úgysem hittem volna nekik.Nem is tudom igazából, hogy az egész hol, vagy mikor romlott el. Korábban már egyszer szakítottunk, de akkor nagyjából másfél nap után újra együtt voltunk, mert mindketten beláttuk, hogy hibáztunk.
De akkor talán én nagyobbat hibáztam azzal, hogy újra az életembe engedtem.Elkezdett olyan pletykákat terjeszteni rólam, hogy fűvel-fával megcsalom, de a szemembe nem merte volna ezt megmondani, én meg nyilván nem hittem annak, aki ilyet állított róla.
Aztán jött az a hullám, mikor felhangzottam nevek annak kapcsán, hogy ő kivel csal meg engem, de ezeknek sem hittem. Vakon hittem BENNE, abban, hogy ha már nem szeretne, szakítana, vagy ha bármi problémája lennek, akkor elmondaná.De egy idő után kezdett betelni a pohár. Egyre gyakoribbak lettek a viták, a viták egyre többször mentek át veszekedésbe, kiabálásba, és minden veszekedés konkrétan a semmiről szólt.
Egyre többször vettem azt észre, hogy kerül engem, vagy ha együtt is töltjük az időnket, akkor is néha csak úgy elkezdett bunkózni, és őszintén, kezdett sok lenni.
A lányok az osztályban azt mondták, hogy szakítanom kéne vele minél hamarabb, hogy ne mérgezze tovább az életemet,de ha nem is szakítok vele, akkor is legalább beszélnünk kéne.
Az egész beszélgetésnek indult, de szakítás lett belőle, és az, hogy mindketten sírtunk, én pedig hazamentem.
Sokáig próbálkozott még, hátba is próbált támadni úgy, hogy írt anyának minden hazugságot rólam, és még abból a szituációból is én jöttem ki rosszabbul.
Egyik nap visszahozta a cuccaimat, de nem is szólt, egyszerűen csak letette a teraszra, majd se szó se beszéd elment. Akkor döntöttem el, hogy nem vagyok hajlandó többet szóba állni vele.
Azóta nem beszéltünk.

YOU ARE READING
Merengő
Short StoryAnnak, akit tényleg érdekel: nincs konkrét téma, ami köré íródnának a történetek, egyszerűen csak megpróbálom megfogalmazni a gondolataimat egy adott témával kapcsolatban. Tényleg csak novellák, nagyjából 5 perc alatt végezni lehet egyel, de azért r...