Merengő

Szerelem

Gondolom minden kislány arról álmodozik 8-9 éves koráig, hogy egy hercegbe fog beleszeretni, aki viszonozni fogja az érzéseit, megkéri a kezét, és boldogan élnek, születnek gyerekeik, és minden cukormáz.

Hazudnék, ha velem nem így lett volna. Ez a "vágyam" ha jól emlékszem egész sokáig megmaradt nálam, persze közben a szerelem több korszakát megéltem.

Sokáig nem mertem nagyon senkinek bevallani, de aztán mégis megtettem, és jót nevettünk rajta, vagyis azon, hogy még mikor kezdtem az óvodát, testvérembe voltam szerelmes. Vagyis ezt gondoltam, mostmár tudom, hogy az csak egyszerű testvéri szeretet volt.

A következő szakasz az volt, mikor testvérem egyik nagyon jó barátjába "voltam szerelmes", de arra még így utólag sem tudok magyarázatot adni, hogy miért, mivel ma már nagyon nem kedvelem a srácot.

Aztán ahogy jött a suli, kb. egyből találtam magamnak egy srácot, akibe ha jól emlékszem 3 és fél évig voltam belezúgva, de csak azért addig, mert utána iskolát váltott, és azóta nem láttuk egymást, csak ismerősök vagyunk snapchaten. Szóval ez a fiú, legyen a neve Zalán, igazi nőcsábász volt, nem csak én voltam totál oda érte, és tudom, hogy nagyon sokszor irigy voltam valamelyik másik lányra, hogy Zalán, vele játszik, nem pedig velem. De ahogy jött, el is múlt majdnem egyből, miután átment a másik suliba.

Ebben az időszakomban volt pár mellékszálam, de egyik fiú sem hagyott bennem olyan mély nyomot, hogy említést kéne tegyek róluk.

Általános iskola felső tagozatában már azt hittem, hogy tisztában vagyok a szerelem fogalmával, és hogy amit érzek egy fiú iránt, az szimplán csak vonzódás, ezért nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Így jutottam el a gimnáziumig. Ami akkor "történt" velem az is csupán vonzalom volt, de igen erősen. Mikor kilencedikes lettem volt két végzős srác, akikkel nem tudom hogyan, de nagyon jó lett a kapcsolatunk. Eleinte mindketten csak szívattak, de egy idő után egyikőjük megunta, így vele csak néha beszéltem, de a másik srác, legyen Bence, ő folytatta. És a szívatás valahogy átment normális beszélgetésekbe, lelkizésekbe. Mikor elballagtak a suliból nagyon szomorú voltam, hogy ha még találkozunk is, sokkal ritkábban fogunk, majd kiderült, hogy Bencét nem oda vették fel, ahova ő szerette volna, ezért kihagy egy évet, és egy év múlva újra megpróbálja.
Nem volt szép dolog tőlem, de kicsit örültem neki, mivel így többször össze tudtunk futni. De az idő nagyon gyorsan repült, és egyszer azon kaptam magam, hogy megint szeptember van, Bence pedig elment egyetemre. Kezdetben nem volt ezzel semmi baj, majd elkezdtek érkezni tőle olyan snapek, amiken mindig ugyan az a lány van. És ekkor ütött először valami elég erősen mellkason, és gondolkoztam el rajta, hogy vajon szerelmes vagyok-e belé. De nem feszegettem a témát, úgy voltam vele, hogy talán kicsit változtatok a viselkedésemen, hátha kiderül, hogy akar-e valamit tőlem, vagy sem.
A beszélgetéseink továbbra sem szűntek meg, majdnem napi rendszerességgel kommunikáltunk, és amikor hazajött meglátogatni a családját, összefutottunk. De nem lett belőle semmi. Bence összejött a lánnyal, de velem továbbra is tartotta a kapcsolatot, én viszont nem akartam elrontani egy igazán jó barátságot egy olyan érzés miatt, ami talán nem is valódi. Így teltek el a gimis éveim, minden nap eszembe jutott Bence, rengeteg 'mi lett volna, ha...?' keringett a fejemben, amikre soha nem tudtam választ adni.

Már majdnem teljesen sikerült elengednem őt, de azért még bármikor ír, hogy találkoznunk kéne, megdobban a szívem, és a remény, amit igyekeztem jó mélyre eltemetni, újra és újra kiássa magát.

Mert hát ezek szerint ilyen a szerelem, nem?