Hullámok hátán

4. fejezet

Perry titkon rásandított Mattre, ahogy a part felé sétáltak. Mióta oly meghitten ültek a konyhában, nem történt közöttük semmi. Vacsoránál nem említette meg a történteket, nem közeledett, ahogy a reggelinél se. Olyan volt, mintha az első napot élnék újra, és ismét csak két fiú lennének, akik alig ismerik egymást.

Ám ez közel sem volt így, jól tudta. Mintha gyorsvonatként száguldottak volna egymás felé. Úgy vélte, ez nem jó, nem lehet jó, hiszen Belé is évek múlva szeretett, vagyis inkább akkor vette észre. De azóta már felnőtt, kenyérkereső, nem ragadják el holmi gyerekes fellángolások. És mégis, úgy érezte, lassan annyira fontossá válik számára a fiú, hogy képtelen lesz elhagyni.

Mikor megérkeztek, Matt indult volna szörfözni, de Perry megállította.

– Ma nem gyakorlunk?

A fiú érdeklődve nézett rá.

– Szeretnéd?

– Mivel még majd' két hétig vigyáznom kell rád, illő lenne tovább folytatnom a gyakorlást. – Habár tudta, az eddigi teljesítménye kicsit sem nevezhető annak.

– Akkor gyere! – nyújtotta felé a kezét, majd rádöbbent, mit tett, és leengedte. – Ideje belehúznunk – fordult el, s elindult.

Perry Matt mellett állt a térdig érő vízben, és követte a fiú parancsait. Meglepődve vette észre, hogy már nem is fél annyira, mint az első nap. Persze beljebb nem mert merészkedni, de ahol érte a talaj a lábát, egész kellemesnek tűnt a víz. Úgy érezte, mintha kezdené átvenni Matt tenger iránti szeretetét. Hiszen ha valami ilyen boldogságot tud okozni egy hozzá közel álló személynek, akkor az miért bántaná őt?

– Most ülj le! – szólt rá a fiú, s letérdelt mellé.

Perryt némi félelem fogta el, mikor a víz a válláig ért. Úgy érezte, a hullámok bármikor felébe kerekedhetnek.

– Nyugodj meg, itt vagyok, és foglak – nézett rá lágyan Matt. – Engedd el magad, és próbálj meg lebegni. Érezd, ahogy eggyé válsz a vízzel!

Érezte, ahogy Matt a hátát tartja, a víz pedig a fülébe megy, de próbált kitartani. Csukott szemekkel csak arra koncentrált, hogy nehogy pánikba essen, és elsüllyedjen.

– Hé, ha nem nyitod ki a szemed, hogy akarod látni ezt a gyönyörű égboltot?

Perry meglepődve emelte fel szemhéját, s az eget bámulta. Egy felhő sem árválkodott rajta, csupán a végtelen kékség nézett vissza rá. Mintha a parton feküdne, csupán a biztonságot nyújtó homok Matt karja lenne.

– Milyen érzés? – kérdezte a fiú.

– Megszokható – próbált mosolyogni.

– Akkor most mozgasd a lábaid!

Perry le-fel mozgatta őket.

– Oké, nem rossz – mosolygott Matt. – Most emeld a karjaid a fejed felé! – Perry teljesítette. – Elindulunk beljebb, rendben?

– Tessék? – próbált felülni ijedtében, és a legelső, amiben megkapaszkodhatott, Matt felsőteste volt. – Erről nem volt szó – zihálta kétségbeesetten. Matt óvón ölelte át.

– Sajnálom, azt hittem, menni fog. Talán még túl korai.

Perry lassan megnyugodott, és amint fejében kezdett alábbhagyni a félelem a víz iránt, valami egészen más vette át a helyét. Már nem csak saját szívének dobbanásait hallotta, de érezte Mattét is, akit szorosan átölelt ijedtében. Furcsállta, hogy a fiú szíve is éppoly hevesen ver, mint az övé. De ahogy Matt végigsimított a hátán vizes ujjaival, már nem a víz volt a legnagyobb problémája, hanem alsó fele, mely éledezni kezdett.