Hullámok hátán

5. fejezet

A napok ezután közel sem voltak kellemesnek mondhatóak. Együtt voltak, mégis, mintha űr támadt volna köztük. Ugyanúgy eljártak a partra, Perry úszni tanult, de Matt próbált távolságot tartani tőle. Mosolya megkopott, és hiába szörfözött, már nem áradt belőle az a felhőtlen öröm, mint eddig. Elmaradt a beígért városnézés, a szórakozás, ami Perryt nem is igazán zavarta, hiszen úgyis csak az érdekelte volna, hogy Matt-tel lehet.

Perry olykor elkapta a fiú pillantását. Érezte, mondani akar neki valamit, de azok a szavak sose hagyták el az ajkait, ő pedig nem merte elmondani, mit is érez valójában. Hogy nem akarja újra bezárni a szívét, ha Matt már résnyire kinyitotta. Hogy szeretni akarja, és talán képes lenne ismét bízni. Ám túlságosan félt. A bizonytalanság, a fiú viselkedése megállásra késztette.

A következő szombaton is megjelent Eva, és mikor meglátta Mattet, azonnal be akarta küldeni a kórházba. Hiába próbálta a fiú elhitetni vele, hogy minden rendben, látszott rajta, hogy nincs olyan jól, mint ahogy állítja. Perry biztosította, hogy semmi baj, vigyáz rá, de Eva nehezen nyugodott meg. Még akkor is gyanakvóan nézett, mikor elköszöntek tőle.

Eljött a verseny hete, és Perryt kezdte elfogni egyfajta félelem. Azt ígérte, csak addig marad, míg Matt felkészül, de már cseppet sem volt ínyére, hogy magára hagyja, még akkor se, ha tudta, a fiú nem akar tőle semmit.

A verseny előtti nap Perry lassan úszkált a parthoz közel.

– Szépen haladsz – ismerte el Matt. – Két hét alatt rengeteget fejlődtél.

– Jó tanárom volt – nézett rá mosolyogva, de amint meglátta a fiú tekintetét, muszáj volt elfordulnia. Tudta, nem tévedhet ilyen nagyot, nem képzelheti, hogy Matt sóvárgó tekintettel figyeli őt. Szíve mélyén azt kívánta, bárcsak igaz lenne, és térne vissza a régi Matt, aki nem félt megmondani az érzéseit, megragadni a lehetőségeket.

– Már beljebb is mehetsz – vetette fel. Perry nézte a végtelen vizet, a hullámokat, és megremegett. Kevésbé félt, s a sok gyakorlásnak köszönhetően egész jól úszott, de az, hogy beljebb merészkedjen, leblokkolta.

– Nem, még nem.

– Félsz?

– Igen – vallotta be, s maga is meglepődött, milyen egyszerűen csúszott ki ez a száján. Régen biztosan eltitkolta volna.

– Idővel menni fog – biztatta a fiú.

– Igen, szerintem is – bólintott.

– Rendben, akkor úszkálj csak nyugodtan, én megyek szörfözni. Kemény lesz a holnapi nap.

– Én bízok benned – mondta ki hirtelen. Matt meglepődött, majd elmosolyodott.

– Köszönöm.

Perry végig szemmel tartotta őt. Gyanakvását elaltatta a fiú energiája, ügyessége, és a napok telte. Már alig jutott eszébe, hogy baj lehet. Hinni akarta, hogy a havi egy roham biztos pont, és nem kell izgulniuk újévig, pedig orvosként megtanulta, a test nem így működik.

Csodálattal nézte a fiút. Ahogy látott másokat szörfözni, biztos volt abban, hogy Matt elöl fog végezni, talán még meg is nyeri a versenyt, és azt kívánta, bárcsak így lenne. Bárcsak teljesülhetne egy életen át dédelgetett álom.

Matt épp meglovagolt egy hatalmas hullámot, mikor a két héttel ezelőtti eset megismétlődött. Perry már a parton ült, és figyelte őt, miközben a nap melengette a bőrét. A jeges félelem végigkúszott az ereiben. Figyelte, hátha egy másik szörfös Matt segítségére siet, de most senkit nem látott.