Cicám - Yoonkook -

Kiscicám

Yoongi:

Jungkook karjaiban azonnal el tudok aludni, pont annyira ölel magához, hogy biztonságban, de ne megfolytva érezzem magam. Az éjszaka közepén ébredek, érzem, ahogy a hajamba szuszog, azonban hiába megnyugtató, visszaaludni nem tudok, így elindulok mosdóba aztán inni egy kis vizet. Mozgolódásommal pedig felébresztem akaratlanul is.

-Mit szeretnél? – dörmögi fáradtan.

-Csak mosdóba megyek, mindjárt jövök – puszilok ajkaira és felállok az ágyból, amíg ő a másik oldalára fordulva elhunyt szemmel vár vissza.

Halkan nyitom az ajtót, nem akarom felverni Hoseok-ot, ha már olyan egyértelmű volt este... Elvégzem a dolgom, majd a konyhába megyek és leveszek egy poharat, azonban ebben a pillanatban lép a helyiségbe Hoseok.

-Szia, te is kérsz egy poharat? – kérdezem illedelmesen.

-Aha, kösz – nyúl az átlátszó üvegért, amibe már töltöm is az ásványvizet. – Nem hittem, hogy a képes vagy eltávolodni a gyerektől, ha itt van.

-Most hozzam ki magammal inni? – ráncolom a szemöldököm és próbálom figyelmen kívül hagyni a lekezelő hangsúlyát.

Nem tudom – von vállat. – vagy csak neked kapar a torkod a szopástól?

-Mi? – kerekedik el a szemem, el sem hiszem, hogy ezt mondta.

-Ó, értem, a lovaglásban fáradtál el – csinál úgy, mint aki most ért meg mindent.

-Hoseok, ez most nem volt szép, semmi közöd a nemi életemhez – emelem fel a hangom. – Nem azért osztok meg veled dolgokat, hogy aztán felhasználd ellenem!

-Persze, te bármikor kritizálhattad a kapcsolataimat, de én nem mondhatok véleményt a tiedről – mondja, ingerülten az asztalra csapva a poharat. – mert te vagy a szent és megkérdőjelezhetetlen Min Yoongi!?

-Nem ezt mondtam – vágok vissza. – De én sosem mondtam rád ilyeneket, értem, hogy nem kedveled Jungkook-ot, de ne hasonlítsd őt a volt barátnőidhez, a mi kapcsolatunk nem csak szex! – teszem le a poharam én is.

-Nem mintha te első adandó alkalommal nem feküdtél volna alá – forgatja a szemét.

-Hónapokkal ezelőtt volt, akadj már le róla! – dühöngök.

-Ez pont ugyan olyan! – szóra sem méltatom, csak hátat fordítva a szobámba indulok, azonban a nappali és a konyha ajtajához érve megpillantom Jungkook-ot, aki a szobámból lép ki kérdőn nézve rám. Elindul felém, mikor meghallon Hoseok hangját a hátam mögül. – Attól mert ebben a kapcsolatban te vagy a kurva még ugyanolyan szar!

Visszafordulok és állom a dühös tekintetét, ez fájt.

-Áu – mondom érzelemmentesen pedig legszívesebben elsírnám magam, mikor párom elsuhan mellettem és azelőtt, hogy bármit is tehetnék bever egyet Hoseok-nak. – Jungkook! – kiáltok rá, mielőtt adná a másodikat is.

Ahogy rám néz látom a fájdalmam visszatükröződni a szemeiben, ezért inkább csak elhúzom onnan, egyedül hagyva Hoseok-ot. A szobába érve becsukom az ajtót és szembe fordulok Jungkook-kal, aki magyarázkodni kezd:

-Sajnálom, reflexből jött, csak nem bírtam elviselni, hogy azt mondja rád – fogja meg kezemet, pedig nem kell mentegetőznie, nem haragszom rá.

-Köszönöm – ölelem meg könnyezve, hálás vagyok, hogy megvédett, kicsit jobban is érzem magam tőle.

Nem válaszol és nem is kell, csak visszafekszünk az ágyba és megpróbálunk aludni.

Most szorosabban ölel, mint máskor, most nagyobb szükségem van az általa biztonságra.

~~~

Az éjszaka történtek ellenére kipihenten kelek ébresztőmre, Jungkook nyöszörögve veszi tudomásul, hogy hamarosan ki kell másznia az ágyból. Többször is aludtunk már együtt, és azt tudom, hogy utál felkelni, ha tehetné egész nap az ágyban lenne. Ez bevallom hívogató, egyszer talán lesz egy napunk csak egymásra.

-Szia, Kiscicám – fordul a hátára.

-Jó reggelt – puszilom meg arcát és közben, ahogy hozzábújnék az orrommal megbököm állvonalát.

-Cicapuszi – kuncog, amibe csatlakozom. – Hogy lehetsz ennyire aranyos minden reggel?

-Csak reggel? – incselkedek, aztán felülök.

-Ilyenkor különösen – ölel meg hátulról.

Mosolyogva állok fel és lépek a szekrényemhez, majd kinyitva kezdek a mai ruháim után kutatni. Nekem valahogy mindig nehezemre esett kiválasztani a ruháimat, pedig semmi különöset nem hordok.

-Tegnap Hope-pal úgy terveztük, hogy dél környékén indulunk Jin-hez, de én... – kezdem vázolni a mai tervet.

-Nem akarsz vele menni, igaz? – kérdezi, mire csak bólintok. – Megértem. Gyere velem, majd azt mondhatjuk, hogy csak a lépcsőház előtt futottunk össze.

-Fel fog neki tűnni, hogy összevesztünk Hoseok-kal – motyogok, miközben kiveszek egy pulcsit és egy farmert – Adjak egy pólót, vagy az túl feltűnő? – nyújtok felé egy egyszerű fekete rövidujjút.

-Köszi – fogadja el. – És? Akkor is rájönne, ha egyszerre értek hozzánk.

-Legyen, úgyis el akarjuk mondani, nem? – fordulok felé miután felöltöztem, de ő csak szótlanul néz végig rajtam. – Mi van? – nevetek.

-Többet kéne előttem öltöznöd – nyel egyet a végén, mire kuncognom kell.

-Azt mondod? – megyek közelebb és az ölébe ülök vele szembe, talán ennyi idő után már belefér egy kis izgatás... Nem?

-Cica... Mire készülsz? – vezeti kezeit vigyorogva derekamra. – Bármi is az, tetszik.

-Ne beszélj most – hajolok a nyakához, amit csókolgatni kezdek, félredönti a fejét, hogy jobban hozzáférjek. Végignyalok az ütőerén és félrehúzom a pólója nyakát, így kulcscsontját és vállát is elérem, majd hátradöntöm az ágyon.

-Cica, nagyon jó vagy, de azt mondtam, hogy tízre hazaérek – az órára pillantok, már csak negyven perc van addig és nem éppen a szomszédban lakik. Még néhányszor megpuszilom, de elhúzódok tőle.

-Oké – állok fel. – Öltözz, ha csak nem így jössz – utalok arra, hogy nincs rajta nadrág.

A hajába túr és elnebetti magát, majd készülődni kezd.

~~~

A bejárati ajtó előtt elengedjük egymás kezét, majd Jungkook ajtót nyit és előre enged, szinte a belépésünk pillanatában megjelenik Jin.

-Kook, jó hogy haza jöttél, mielőtt Yoongi-ék megjönnek... – ekkor pillant meg engem. – Oh,  akkor gondolom Hope is mindjárt itt van, azt hittem csak délben jösztök.

-Egyedül jöttem – motyogok.

-Hogy hogy? – csodálkozik. – Baj van?

-Csak összekaptunk – vonok vállat, mintha nem lenne komoly... Pedig sosem veszekszünk.

Jin ajándékát eltakarom a kabátommal, majd megyek is segíteni neki, azért mégiscsak születésnapja van. A konyhában segédkezünk Jungkook-kal, mikor legjobb barátom telefonja csörögni kezd.

-Haló, szia – szól bele. – Igen, itt van – néz rám, szóval Hoseok hívja. – Oké,  nyitva az ajtó – teszi le, majd felénk fordul. – Hobi most indul – mosolyog.

Mikor megérkezik érezhetően csendesebb leszek és kerülöm őt, bár nem keresi a társaságom. Nevetünk Jin-ért, hogy szép szülinapja legyen, de valahogy csak a szülinaposé valódi.

-Ajándékátadás – nyújtja át az övét Hoseok, egy könyvet kapott tőle, majd Kook adta át a becsomagolt pulcsit, amit egyszer még reggel mutatott a kocsiból az egyik kirakatban, bevallom, ezt én mondtam neki, mikor kétségbeesetten kérte a segítsége, hogy mit vegyen. Tőlem pedig egy utalványt 5 ingyen kávéra a kávézóban, ahova reggelente járunk egyetem előtt.

-Annyira kedvesek vagytok, de tényleg – néz végig mindannyiónkon. – Örülök,  hogy vagytok nekem. Nagyon boldoggá tesz, hogy Jungkook a kezdeti veszekedéseink ellenére, most már figyel a jegyeire és lelkiismeretesen tanul. Nektek srácok meg köszönöm, hogy igaz barátaim vagytok, akik végre nem beszélnek rólam a hátam mögött. Úgy érzem, mindent elmondhatom nektek és nincsenek egymás előtt titkaink – mosolyog kicsit elérzékenyülve, az én szemem is könnyes csak a bűntudattól, szóval miután megölelget minket ki is megyek a mosdóba, mielőtt feltűnik neki.

A tükörképemet látva szembe köpném magamat, a fejemben viszhangoznak Hoseok és Jin szavai: Ebben a kapcsolatban te vagy a ribanc. Nincsenek titkaink. Jin öccse, felfogtad ezt? Igaz barátaim vagytok. Be kell ezt fejezned! A hátam mögött... Könnyeim megállíthatatlanul folynak.

-Cica, figyelj rám, mi a baj? Történt valami? – rángat ki Jungkook ebből az állapotból, nem is hallottam, hogy utánam jön.

-Be kell ezt fejeznünk – nézek rá elkeseredve.

-Mi? De most mi történt? Reggel még minden rendben volt – sikít arcomra, de elhúzom a fejem, ezúttal komolyan is gondolom. – Kiscicám, ugye nem azért, amit a haverod mondott?

-Nem – tagadom. – Nem csak. Azért is, mert nem helyes, nem tehetem ezt Jin-nel, eddig hazudtam neki, jóvá kell tennem. Nem mondhatjuk el, be kell fejeznünk! – nézek rá.

-Szakítani akarsz? – szorítja meg a vállam kétségbeesve.

-Igen... – engedek meg magamnak még néhány könnycseppet. – Nem tudom tovább csinálni, lelkileg török össze tőle...

-Yoongi, ne csináld, együtt megoldjuk – kérlel, de egyszerűen nem bírom, eddig csak Hoseok, de úgy érzem, most már Jin is... Az összes barátom... Egyedül vagyok, kurvára egyedül.

-Sajnálom – rázom le magamról a kezét és kimegyek, letörlöm a könnyeimet és visszamegyek a többiekhez.

-Te sírtál? – pattan fel azonnal a kanapéról Jin.

-Nem, vagyis... Egy kicsit, mert elérzékenyültem, de nem akartam, hogy tud... – nevetek a legjobb színészi tudásom szerint.

Közben hallom, ahogy egy ajtó becsapódik a folyosón...

Jungkook...