Anya kedvenc szikláján ülök, Galet nézem ahogy apával gyakorolja a kardal való harcot. Gale nagyon ügyes, nekem az íjászkodás megy jobban, úgy mint anyának. Ő most egyedül vadászik az erdőben és gondolkodik. Ha rosszul kel mindig ezt csinálja. Azt soha nem mondja el nekünk, hogy min agyal ennyit, de soha nem is kérdezzük. A szüleink még rengeteg magyarázattal tartoznak nekünk a múltjukról, de nem tudják elmondani. A suliban tanultunk dolgokat az Éhezők Viadaláról és Gale szerint anyáék is részt vettek. Ők már a második lázadásról is tanultak, és a bátyám teljesen biztos benne, hogy anyáék abban is részt vettek. Én nem tudom, de nem is gondolkodok rajta sokat, majd elmondják ha itt az ideje.
Valaki kilép a fák közül, megfeszülnek az izmaim, mindig ez történik ha valaki hátulról közelít meg.
-Szia Rue.-köszön és rögtön felismerem, hogy anya az, megnyugszom.
-Hogyhogy ilyen hamar visszajöttél?-kérdezem és anyára nézek. Nincsenek igazán ráncai, de azért látszik már rajta a kor.
-El kell mondanom valamit kincsem, csak nem tudom hol kezdjem el.- a hangja bizonytalan és halk és amíg elmeséli az egész múltját többször meg is bicsaklik. Galenek igaza lett, anyáék kétszer is megnyerték a viadalt és a lázadásnak is anya volt az egyik legfontosabb embere. Ahogy felidézi a múltat néha sír néha nevet, még soha nem láttam ilyennek.
-Köszönöm, hogy elmondtad.-mondom és átölelem, jó erősen megszorít és nem enged el, úgyhogy végül nekem kell eltolnom magamtól mert nem kapok levegőt.
Gale észrevesz minket először meglepődik, de aztán integet, hogy menjünk le. Talán már előbb is észrevett minket csak látta, hogy anya mesél és nem akarta megszakítani. Lemegyünk a sziklán.
-Peeta,-fordul anya apához.-elmennél Rueval bogyókat gyűjteni a vacsorához, szeretnék kettesben beszélni Gale-lel .
-Rendben.-mondja apa és megöleli anyát, valamit súg is neki, de azt nem hallom. Aztán megfordul és bemegyünk az erdőbe.
-Anya elmondta.-mondom amikor hallótávolságon kívül kerülünk.
-Ideje volt.-válaszol apa, de semmi megvetés nincs a hangjában.-Ez egy nagyon fontos lépés anyukádnak, hogy elfogadja a múltat. Tudod nagyon nehéz neki mert rengeteg embert vesztett el akiket szeretett.-bólintok, de nem szólok egy szót se. Szedünk egy kosár bogyót aztán még felmegyünk egy kicsit a tóhoz amit a nagypapa mutatott még anyának amikor kicsi volt.
-Elmehetnénk a Kapitóliumba.-mondom és ezen még én is meglepődök.
-Ez egy nagyon jó ötlet Rue, persze anyát is meg kell kérdezni.-bólintok és elindulunk lefelé, a réten az izgatott Gale és anya várnak minket, Gale odafut hozzám.
-Elmondta.-mondja büszkén én meg rávigyorgok.
-Nekem is.-válaszolom.
-Mi lenne ha meglátogatnánk Payrol elnök urat?-kérdezi apa. Gale persze igent mond és egy kis gondolkodás után anya is. Hazamegyünk anya vacsorát főz én meg Gale-lel beszélgetek mindenféléről. Anya magához hív.
-Átvinnéd ezt kis ételt Haymitchnak kérlek.-igent mondok és már megyek is át a szomszédba anyáék mentorának vacsorát vinni. Belépek a házba és rögtön ellep az az orrfacsaró bűz ami az öregember alkoholista hajlamaira mutat rá.
-Haymitch.-kiáltom.-Anya küldött önnek vacsorát.
A férfi egy késsel és egy félig kész fafigurával a kezében jelenik meg. Leül az asztalhoz én meg elé rakom az ételt.
-Nézd.-mutatja a figurát. Egy nőt ábrázol madárjelmezben. Gondolom anya az.-Az anyukád fecsegőposzátaként.-erősíti meg a tippemet aztán rájön, hogy mit mondott és káromkodik egy nagyot, de én csak nevetek.
-Elmondta, most már nem kell titkolóznia.-nyugtatom meg.
-Ez elönt büszkeséggel, mégiscsak én tanítottam.-mondja eközben a mellkasát ütögeti a késes kezével azon izgulok mikor szúrja le magát-nézd meg a szekrényben van még pár. Odamegyek és kinyitom az szekrényajtót. Nem tudom Haymitchnak mi a "jó pár", de nekem ez rengeteg. A legtöbbön anya vagy apa van, de találok egyet-kettőt amit nem tudok beazonosítani.
-Ez ki?-kérdezem. Haymitch felnéz a kajából és elmosolyodik.
-Az kérlek Gale Hawthorne, anyukád másik szerelme.-felnevet.
-És ő most hol van?-kérdezem.
-Ha jól tudom a másodikban, persze lehet, hogy azóta már áthelyezték.Nagyon ügyes srác bár elkövetett egy óriási hibát.
-Anya húga igaz?-kérdezem, Haymitch pedig bólint.
-Ott és akkor dőlt el, hogy semmi esélye nincs többé Katnissnél.-Bólintok és lerakom a figurát. Találok még egyet amiről nem tudom kit ábrázol, egy férfit hálóköpenyben és röhög, ennyi biztos.
-És ez?-mutatom a figurát Haymitchnak.
-Ő kérlek szépen Finnick Odair. Vicces figura volt, de sajnos meghalt.
Még egy ideig beszélgetünk, aztán hazamegyek. Vacsora közben végig az utazást tervezzük aztán lefekszem aludni.
![](https://img.wattpad.com/cover/210286230-288-k935578.jpg)
YOU ARE READING
Utókor A múlt árnyékában
FanfictionAnya megint felriad, apa megpróbálja megnyugtatni, de ezt nehéz és mindenki tudja, hogy lehetetlen is. Anya és apa sok mindent titkolnak előlünk, a múltjukról semmit se tudunk, én és Gale. Gale már 15, de még mindig nem mondtak el neki semmit. A mi...