Utókor A múlt árnyékában

7.

 Felsikítok. Ez nagyon hirtelen ért. Androméda felnevet és kimegy a teremből. A bilincs a kezemen kinyílik és anyáék odafutnak és anya átölel.

-Annyira féltettelek kicsim.-suttogja és hagyom, hogy ölelgessen. Galere nézek, őt apa ölelgeti. Hallom ahogy anya szipog, tehát sír.

 Miután hazaértünk anya befektet minket az ágyba, de nem tudok aludni. A kínzás jár a fejemben, Gale ordítása, csak azt hallom, meg azt a fájdalmas nyögést, amikor visszahozták a cellába. Csak most veszem észre, hogy sírok és, hogy valaki simogatja a hátam. Felnézek és meglepődök, Gale ül az ágyam mellet és halkan sír. Engem bámul és ahogy észreveszi, hogy észrevettem megpróbál mosolyogni ami nem nagyon megy neki.

-Félek.-suttogom és a szememből kicsordulnak a könnyek.

-Én is.-suttogja a bátyám. Félrehúzódok és befekszik mellém, átölel, ő az egyetlen aki most megérthet hisz ő élte át azt amit én. Lassan elalszok. 

Amikor másnap felkelek Gale már nincs mellettem és sustorgást hallok a nappaliból. Megpróbálok felállni, hogy megnézzem ki az, de ahogy megmozdulok fájdalom nyilall át az egész testemen, úgyhogy visszadőlök.

Várok.

És pár percen belül ki is nyílik az ajtó és a nagyi jön be.

-Nagyi?-kérdezem halkan.

-Oh, hát már felébredtél, Rue?-bólintok, de ettől a kis mozdulattól is szédülni kezdek.

A nagyi közelebb jön és valami fura növényeket vesz elő és rárakja a sebeimre, amitől azok abbahagyják a bizsergést.

Tényleg, a nagyi gyógyszerész és orvos. Ő a 13.-ban él ezért nagyon ritkán látjuk csak.

-Köszi.-motyogom, a nagyi meg rám mosolyog.

Egy ideig semelyikünk sem beszél csak a nagyi gyógyítja a sebeimet.

-Gale hol van?-ugrik be hirtelen.

-Lent van a konyhában, és jól van, nyugodj meg.-mondja még mindig mosolyogva ezért el is hiszem neki.

Miután a nagyi az összes sebemet kitisztította, ami nem volt valami kevés, segít felállni és lemenni a konyhába. Gale rám mosolyog, teljesen egészségesnek tűnik, és ez megnyugtat.