A nemes és nagy múltú Black-ház

Te is, apám, Cygnus?

Elöljáróban

Nem áll szándékomban senkit sem feltartani, de úgy vélem, van néhány dolog, amit elöljáróban érdemes elmondanom.
A történet időrendileg halad, de mindig írok helyszínt és időpontot, hiszen előfordul, hogy két rész között csak pár hetet ugrunk, de olyan is, hogy több évet.
A történeteket a hivatalos Black családfa alapján írom, figyelembe véve a neveket, születési időpontokat, házasságokat. Egészen a családfa elejéről indulok, viszont csak azok a szereplők kapnak saját novellát – akár többet is –, akikről úgy vélem, érdekes történetet lehet elmesélni.
Az olvasásban nehézséget okozhat, hogy a családban több személy is viselt egy-egy nevet. Igyekszem ezeknek a szereplőknek kifejezetten eltérő személyiségjegyeket adni, hogy könnyebb legyen megkülönböztetni őket, bár a többségük nem azonos időben élt. (Mégis úgy gondolom, hogy zavaró lehet a harmadik Cygnusról olvasni, aki épp olyan, mint az előzőleg megismert másik kettő.) Jó olvasást kívánok Mindenkinek!

Te is, apám, Cygnus?
London, Grimmauld tér
1853. november

Tik-tak. Tik-tak. Tik...
A másodpercek úgy teltek el, ahogyan abban az évben a nyár is. Néhány szempillantás alatt.
Kintről beszűrődtek a kocsikat húzó lovak patadobogásai és a szemerkélő eső rideg koppanásai, amik épphogy hozzáértek az ablakpárkányhoz, már le is pattantak róla. De a kisfiú nem foglalkozott velük. Ő csak ült a dívány közepén – ott, ahol a két párna összeért – és nézte az elegáns ingaórát. Szája követte a halk másodpercek múlását jelző kattogást. Tik és tak.

Azt sem hallotta, amikor az öccse bőrcipőjének talpa nyekergett, majd elhallgatott, ahogyan mellé lépett.
- Gyere, Sirius, eszünk.
Az idősebbik fiú lassan elszakította tekintetét az óráról, és testvérére meredt.
- Megyek, öcsém, Phineas.
A kisebb kinyitotta a száját, de végül nem szólt semmit. Helyette megfogta fivére karját és felsegítette vézna testvérét.

A vacsora finom volt, csak kár, hogy az a manó főzött bele borsót is, Sirius nem szerette a borsót, nem akarta megenni.
- Edd meg mindet. – Az édesanyja jelentőségteljes pillantást vetett rá, de ő akkor sem akarta, és remegni kezdtek a kristálypoharak, és sípolni kezdett a szamovár, és szikrázni kezdett a gázlámpa.
- Nem kell, ha nem akarja, Ella. – A drága édesapja halkan, de határozottan szólt. Az anyja bólintott, Sirius pedig köhögött, és suttogva megismételte az elhangzottakat.
- Nem kell, anyám, Ella.

A nő tekintetében mintha megvillant volna valami, de végül nem szólt egy szót sem. Inkább a férjére nézett, aki biccentett, majd vontatottan így szólt:
- Jövő nyáron lehetőségünk lenne elutazni Svájcba. Averyék állják az utat. Annyit kért csupán, mondjam meg, hányan mennénk.
Ella végighordozta tekintetét az asztaltársaságon. Pillantása átsiklott Siriuson, Phineason, és végül Elladorán állapodott meg.
- Vihetnénk őket. Még csak Franciaországban jártak.
A férfi bólintott.
- Akkor öt fő. Erluff! – kiáltott, mire a család vénséges házimaója nyomban megjelent. – Vidd el a tányérokat. És hozd Sirius italát.

Az öreg, ráncos bőrű manó óvatosan körbejárta az asztalt, nehogy esélye legyen Elladorának ismételten a karjába mélyeszteni apró fogait, ahogy tette azt a kislány a reggelinél, majd elkészítette azt a finom, édes italt, amit csakis Sirius ihatott. Te vagy az örökös, mondták a szülei, ez csak neked jár. Phineas és Elladora mindig irigykedve nézték őt, amint issza. Nem ez volt az egyetlen kiváltság, ami neki járt, de Sirius csak nagyon ritkán érzékelte, ha kivételeztek vele. De Elladora azt mondta, gyakran megesik.

A kisfiú kiitta a serleg íncsiklandozó tartalmát, majd tovább meredt maga elé. Szóltak neki, hogy ideje ágyba mennie, így felállt, és nyomában a két testvérével a lépcsők felé vette az irányt.
Vékony, sápadt ujjai végigszánkáztak a lépcső korlátján, ahogy felfelé lépkedett és saját költésű dalát énekelte. Azt mondták, nincs is értelme. Pedig hát, volt. És azt mondták, ne énekelje, ha vendégek jönnek, vagy ők mennek vendégségbe. De néha csak kellett.

A fürdőszoba ajtaja előtt megállt, megfordult, és testvéreire nézett.
- Stop! – Így álltak egymással szemben egy keveset, ő pedig jó alaposan megnézte a két kisebbet magának, mintha csak valami gyanús jelet kutatna rajtunk. Talán nem talált, mert kitapogatta a kilincset. – Én megyek elsőnek, aztán öcsém, Phineas, majd húgom, Elladora.
- Miért kell mindig végigmondani a nevünket? – nyafogott a kislány. Olyan éles volt a hangja! Sirius inkább a fülére tapasztotta a kezét. Nem hallotta Phineas válaszát, csak ismét a húgát. – És ha már itt lesz az új testvérünk, az ő nevét is mindig mondja majd?
Sirius nem foglalkozott velük, hanem bement a fürdőhelyiségbe. Megmosakodott, aztán a hideg, fekete csempén állva belenézett a tükörbe. Sápadt volt, talán csak a rossz megvilágítás miatt, és vékony. Apró, és törékeny. Majdnem csak akkora, mint Phineas, pedig ő csak öt volt, de Sirius pár hete töltötte a nyolcat. Arca kikerekedett, a szemei alatt sötét karikák húzódtak, és felrémlett benne, hogy ez nem volt mindig így. Mintha a tükörképe egyszer mosolygott volna, mert rózsaszín az arca, és nem csak tompa a tekintete, hanem vidáman csillog, és mert hátra lehetett kötni a haját, mint a nagybátyjának is. De most rövidebb volt a haja, mert tönkre ment.

Nem akart erre gondolni, vagy nem tudott erre gondolni, vagy tilos volt erre gondolni, de inkább hátrébb lépett, és utat engedett az ajtó előtt várakozó öccsének.

Phineas egyébként jó barátja volt. Ezen az estén is meglátogatta őt a szobájában, és rajzoltak, meg varázslósakkoztak, meg tervezgették a jövőjüket. A hatalmas ágy két végén ültek, Sirius magára húzta csalánzöld, vastag takaróját, mert fázott; Phineas még egy pokrócot sem kért.
- Mardekárosok leszünk, ugye? – kérdezte a kisebb.
- Persze. Mindenképpen.
Phineas mosolygott.
- És prefektusok is.
- Azok is – bólintott Sirius ezt megerősítendő.
- És iskolaelsők.
- Igen.
- És utána?

Az idősebb fiú a távolba meredt. Elképzelte magát, amint elkezdi a Roxfortot, és a szülei büszkék rá, az évfolyamtársai pedig megtisztelve érzik magukat, amiért egy Blackkel együtt kezdhetik meg az iskolát. Aztán kinevezik prefektusnak, iskolaelsőnek, lediplomázik, utána... Ő inkább nem is akarja elhagyni a Roxfortot. Még nem járt ott, de mindenki olyan jónak mondja.
- Tanár leszek – szólt hirtelen. És akkor maradhat. Lehetne Phineas tanára, és akkor együtt lehetnének még egy kis időt a Roxfortban. Tanítaná Elladorát is, meg a kistestvérét, aki majd csak tavasszal fog megszületni.

Odakint egyre inkább rázendített az eső, a távolban dörgött az ég, a szél cibálta a fák lombjait, mintha ki akarná tépni őket a földből.

Phineas elfintorodott.
- Tanár?
Arckifejezését látva Siriusnak nevethetnékje támadt. Erre Phineas is nevetett, és már maguk sem tudták, min nevetnek, amikor az idősebb fiú nevetése heves köhögésbe ment át. Szájára szorította a kezét, hogy csillapítsa, de minduntalan gyötörte a kellemetlen inger. Ilyenkor mindig fájt a mellkasa, mintha belülről tépnék. Phineas aggódva pislogott rá.
Amikor Sirius jobban lett, elvette arca elől vörösbe vont kezét, és rekedtes, mély lélegzetet vett.


Pár nap telt el azóta, és ő nem lett jobban. A könyvtár pamlagán gubbasztott, kezében egy ősöreg kötetet szorongatva. Pálcákról olvasott, a készítésükhöz alkalmas fákról, a rugalmasságukról és magjaik tulajdonságairól. Azon elmélkedett, neki vajon milyen pálcája lesz majd. Saját kis dalát dúdolgatta közben, ez mindig megnyugtatta.

Phineas körbejárta a könyvtárat, kezét végighúzta a könyvek gerincén, megforgatta az állványon álló földgömböt, és belepislogott az ablak előtt álló teleszkópba.
- Mit olvasol? – kérdezte végül a testvéréhez fordulva.
Sirius felemelte a könyvet, így Phineas leolvashatta a címet.
- Pálcamágia. Az jó könyv?
- Jó.
Erluff becsoszogott a könyvtárba, kezében Sirius finom italával. A fiú elvette tőle serleget, és belekortyolt a forró nedűbe.

Phineas közelebb lépett hozzá, és a tekintetét Sirius, a könyv és a pohár között kapkodta.
- Megkóstolhatom? – nyögte ki végül. Siriust meglepte a kérdés.
- Apánk, Cygnus, azt mondta, ez csak nekem jár.
- Tudom, hogy azt mondta – legyintett a kisfiú, mintha csak egy legyet akarna elhessegetni. – De én csak egy kortyot szeretnék. Nem meginni mindet.
Sirius az ajtó felé pislogott. Csak ki ne derüljön...
Óvatosan átnyújtotta öccsének a kupát, aki úgy ivott bele, mintha napok óta szomjazna. Aztán gyorsan visszanyomta Sirius kezébe, és megtörölte a száját.
- Nagyon finom.

Phineas nem fecsérelt erre több szót, folytatja felfedezőútját. Az íróasztalhoz baktatott, és belenézett a halálfejes sormintával díszített jegyzetekbe, majd sorrendbe rakta a pennákat, és fellapozott egy vaskos kötetet.
- Nézd, Sirius. A Black-ház gyermeknevelési módszereinek kézkönyve. De mi vagyunk a gyerekek. És minket nem kell nevelni, mert már hibátlanok vagyunk.
Sirius érdeklődését is felkeltette a könyv, így testvére mellé lépett.
- Biztos akkorra kellett, amikor még nem voltunk azok – vélekedett.

Előrelapoztak a könyvben, és beleolvastak az ott leírtakba.

B-2
Átkok, ártások, rontások

A nem kívánt viselkedés esetén ne féljünk pálcánkat bevetni.
Alkalmazása: 6 éves kor fölött, az alatt maradandó károsodásokat okozhatunk (lsd. S45. -> 49.10. (4) Cr.)
Ez alól kivétel:
- Némítóbűbáj (0)
- Kötözőártás (1)
- Sóbálványátok (3)

Léptek zaja ütötte meg a fülüket, így gyorsan becsukták a könyvet, és a díványra visszahuppanva mindketten a pálcás könyv fölé hajoltak.
- Ezt már szeretem – szólt a belépő, megbecsült apjuk. – De nem akarom, hogy túlhajszoljátok magatokat. Phineas, te olvass még egy fejezetet, aztán mehetsz. Sirius – Cygnus hirtelen megállt a mondat közepén, majd halványan elmosolyodott. – Neked elég ennyi mára, végeztél.
Sirius örült ennek, hát felállt, és amíg öccse torokköszörülve nekilátott az olvasásnak, ő elhagyta a porillatú helyiséget.
- Kázmogekt, nyano jáft, ajj ed nyinemre jáft – énekelte közben maga elé meredve. A lépései nyomában kavargott a por. Ujjaival a falat simította, érezte a haragoszöld tapétán átszőtt aranyszálak kitüremkedését. Sípolt a füle, és ő dalolt kitartóan.

Aztán hirtelen valaki megfogta a vállát. A kisfiú feleszmélt, és szembe találta magát az édesanyjával.
- Igen? – lehelte üveges tekintettel.
Ella végigmérte őt, és megcsóválta a fejét.
- Menj, pihenj le. Majd felküldöm Erluffot a vacsoráddal.
Sirius bólogatott, és a lábát fel sem emelve a lépcső irányába fordult. Utána nehéz léptekkel elindult arra.
- Sirius – szólt még utána az anyja, ő pedig megállt. – Nézz rám.
A fiú megfordult, és ráemelte tekintetét, de még ő maga sem volt biztos benne, hogy látja a nőt.
Ella felsóhajtott.
- Menj csak.

És ő felment a lépcsőn, minden lépés egy koppanás volt, szinte kattanás, mint az óra (Tik és Tak), de annyira figyelt erre, hogy már el is felejtette hová indult. De látta a sötét szalont, és látta a szalonban a fekete zongorát. Bement hát oda, és leült játszani. Ki volt téve egy kotta, amit pontosan követni kezdett, csak aztán pár perc múlva már azt vette észre, hogy a saját dalát játssza, és énekkel követi, de hát miért ne játszhatná, hiszen az a sajátja, nem? Nem?
- Kázmogekt...
Amikor már harmadszor ért ehhez a részhez, elhallgatott, nem énekelt tovább, és végül a zongorajátékot is befejezte, csak a legutolsó billentyűt nyomogatta, ami újra meg újra magas hangon sírt fel ilyenkor. És ő csak nézett maga elé, már csak azt vette észre, hogy az apja áll ott, mellette, az a drága apja, aki mindig olyan jó volt hozzá. Most az álla alá nyúlt, és megemelte így a fejét, ő pedig végre rendesen rápillantott.

A férfi végighúzta arcán a kezét, letörölve a forró könnyeket.
- Menj aludni – szólt. Sirius bólintott. Felállt, de nem bírta el a lába.
A földön kötött ki, a zongora sötét lábánál. Az utolsó gondolata az volt, hogy biztosan el akarja őt taposni.


Lázálomban szenvedett órákig. Napokig?

Azt álmodta: napfényes parkban ül egy padon, és Phineasszal köveket gyűjtöttek, amiket most alaposan szemügyre vesznek.
Párosítják, cserélgetik, szín és forma alapján, mert van köztük püspöklila, hóllófekete és meggyvörös, meg kör alakú, és recés, csúszós és szögletes. Sokat nevetnek közben, és végül az összes követ behajítják a tóba, amiből rájuk fröccsen a langyos tiszta víz.

Vagy ez nem álom volt?

És ez után futottak.

De nem csak ő és Phineas, hanem Elladora és a másik kistestvére is, aki még nem is született meg, mert majd csak tavasszal fog, de ő most álmában mégis elképzelte.

Ők így négyen átvágtak az erdőn, de amikor hátrapillantott, hogy megvannak-e még, ők már eltűntek, de Sirius nem tudott megállni, csak futott tovább, egyenesen bele a sötétségbe.

A sötétség egy szakadék volt, annak mélyén egy óra ketyegett, még akkor is, amikor valaki azt mondta: Crucio!

- Ne! – mondta erre Sirius.

- Tik-Tak – mondta erre az óra.

De őt megátkozták, és az nagyon fájt, még akkor is, amikor már nem a szakadékban feküdt, hanem egy felhőn. És a felhő mellett feltűnt egy alak, és azt mondta:
- Nem lesz jobb. Talán idővel...
És ő várta azt az időt, meg a szülei is várták azt az időt. Csak ők előtte még azt mondták az alaknak: ecc-pecc memória.

És Sirius továbbra is várta azt az időt, de az óra mindig csak azt mondta: Tik-Tak.

Aztán a felnőttek azt mondták: eleget vártunk. Vessünk véget ennek! Ő is úgy gondolta. Elég volt ebből!

- Idd meg – mondta egy hang.

- Idd meg, jobb lesz – mondta.

- Idd meg, ugye finom? – kérdezte.

Engem megátkoztak – akarta erre mondani, de nem tudta, mert nem is álmában mondták, csak először és másodszor. Harmadszor is?

- Ülj fel – mondták most. Ismét a felhőn feküdt, de felült. – Idd meg.
A kezébe nyomták a serleget. Az anyja volt az. Sirius belebámult a kupába.
- Idd meg – szólt az apja is. Pedig neki tényleg nem kellett volna. Ő mindig annyira nagyra becsülte. Mert az anyja! Ella kimért volt, néha rideg, de Cygnus néha mézesen kedves. – Idd.

Sirius belekortyolt a serlegbe. Most nem is volt olyan jó íze az italnak, biztos a belefolyó könnyek tették olyan keserűvé.

– Ígérem, ez lesz az utolsó.

És ez volt az utolsó.


(Az óra sem ketyegett többé.)