Nehéz

9.

Grace szemszög

Mikor reggel felébredtem kicsit fájt a fejem így egy nagy pohár vízzel kezdtem, de miután az sem akart segíteni bevettem egy fájdalomcsillapítót. Reméltem, hogy attól elmúlik, mert sem lemondani nem szeretném ezt a napot, sem elrontani. Olyan lelkesnek tűnt mikor megkérdezte. Gyorsan lezuhanyoztam langyos vízzel majd felöltöztem. Egy farmert vettem fel és mivel egyre hűvösebb az idő felvettem egy topot és arra pedig egy garbós hosszú ujjút. A hajamat fel fogtam lófarokba majd feltekertem egy kontyba, nem akartam, hogy zavarjon munka közben. Mikor felhúztam a csizmámat is lesétáltam a földszintre ahol a konyhába lépve elég nagy meglepetés fogadott. Még csak háromnegyed nyolc sem volt, de Mr. Taylor már ott volt.

- Jó reggelt - állt fel.

- Jó reggelt - nyögtem ki nagy nehezen - Mr. Taylor, azt hittem csak nyolcra jön.

- Igen, elnézést Grace, előbb értem ide, de nyugodtan kávézzon, megtudom várni.

- Oké – néztem Peterre aki bólintott.

- Igen, láttam, hogy itt parkol a ház előtt és mivel este mondtad, hogy jönni fog, gondoltam ne üldögéljen kint.

- Nem kell nekem magyarázkodni, csak meglepődtem. Csak iszom egy kávét és mehetünk.

- Nem reggelizel?

- Nem vagyok éhes- töltöttem ki a bögrémbe a kávét

- Ott is tud majd enni, ha esetleg megéhezne- nézett rám Taylor.

- Akkor jó, hogy aludtál Gracie?- kérdezte Peter mire először csak bólintottam majd felváltva néztem őket.

- Jól köszönöm – támaszkodtam meg a mosogatóban.

- Adam mondta, hogy haza is hoz majd, de azért egy üzenetet dobj, hogy mikorra vagy várható, jó?

- Persze, nem felejtem el – mondtam majd miután egyikük sem szólalt meg elnevettem magam. – Oké, vagy eddig is ilyen kukán ültetek itt, szótlanul kávézgatva, telepatikusan megbeszélve a világ eseményeit vagy igenis megzavartam valamit mikor lejöttem - tettem le az üres bögrét a mosogatóba, mert látványosan hallgattak és csak figyeltek engem.

- Mit zavartál volna meg? Csak dumálgattunk a suliról meg egyéb... Férfias témákról - vigyorgott nagybátyám, amitől kicsit sem lettem nyugodt.

- Na pont ettől féltem. Még felmegyek a táskámért és indulhatunk - ráztam fejem.

- Rendben – bólintottak így el indultam majd a szobámba érve körbenéztem, elraktam a telefonom és a fájdalomcsillapítót is bedobtam mellé biztos, ami biztos alapon. Mikor leértem szinte rögtön elindultunk, csak gyorsan elköszöntek egymástól.

Ugyanúgy kinyitotta nekem az ajtót, mint a múltkor majd megvárta, míg beszállok és becsukta. Ahogy beszállt még oldalra néztem és intettem Peternek, mosolygott, szélesen. Azt hiszem örült, hogy kilépek egy kicsit a házból és közösségbe megyek anélkül, hogy könyörögnie kellene nekem.

- Hogy van? - nézett rám mosolyogva.

- Jól és ön?

- Én is - sóhajtott- Kicsit fáradtan, de jól vagyok.

- És az édesanyja?

- Olyannyira jól, hogy már haza akar menni. Vasárnap fogják haza engedni.

- Ennek nagyon örülök.

- Tudom Grace – nézett rám - Izgul?

- Inkább ideges vagyok, nagyon sok idegen lesz ott. Nem is tudom, úgy érzem kicsit inamba szállt a bátorságom.