2020.08.24.Kedves naplóm
Wow elég fura az üres oldaladat bámulni, kicsit fura érzés is, mintha magamhoz beszélnék. Anyu aztmondta olvasta valahol, hogy a napló vezetés jót tesz a teenagereknek(?!?) nem tudom miért olvassa ezeket az oldalakat de mostanában egyre gyakrabban ellenőrizget az egyéb "tinikre jellemző furcsa szokásaim miatt" na mindegy. Szóval most itt ülök a szobámban és voltaképpen valóban magamhoz beszelélek.
Egyébként Bettinek hívnak, Horváth Bettinek.
Nem tudom miért írtam le, mintha nem tudnám magamról így is, hogy mi a nevem. Lol hagyjuk. Kezdek megőrülni.
Szóval jövőhéten kezdem a gimnáziumot. Kicsit talán örülök is, hogy eljöttem az általános iskolámból, mintha mindenki be lett volna golyózva azon a helyen. Szóval nem voltak normálisak.
A gimnázium meg valami elit zenei Gimnázium. Nem igazán néztem utána, anya beíratott.
Egyébként szeretek zenélni, és hát, na, van is érzékem hozzá nem fogok hazudni.
Egész kicsi koromban fel tűnt anyáéknak a hangszínem és amint betöltöttem a hetet, anyuék elvittek hangszert vásárolni. Amit először megfogtam az egy elektronikus gitár volt. Hát igen, már akkor is elég jó ízlésem volt.
Szóval azóta játszom rajta. Sok fellépésem is volt az isiben, de mindet utáltam.
Az iskola csak rám erőltette, a zene tanárom meg egyenesen féltékeny volt a zenei tehetségemre.Nos. Ebbe bele kell születni.
Nem értett sok mindenhez. Kicsit tudott énekelni azt is hamisan. Egyébként azóta nem kedvel mióta 6.-ban beszóltam neki, hogy elcsúsztatta a hangokat:D Biztos megalázó volt, de na nem akartam tovább hallgatni, szörnyű volt.
Szóval vissza a gimire. A Black Hearts Schoolba megyek. Nem tudok róla sok mindent. Egyszer jártam ott, mikor mentem szóbelire.
Nem volt rossz, a tanárok is viszonylag rendben vannak. A suli meg mintha a legmodernebbek legmodernebbe lenne.
Ez jó lesz úgy érzem..

YOU ARE READING
Black Hearts School
Teen FictionA történet Bettiről, a gimnazistáról szól aki most kezdte az első évét a Black Hearts zeneművészeti iskolában. Itt megismerkedik pár baráttal és találkozik egy sráccal akivel zűrös lesz a kapcsolatuk..eközben minden erejével azon van, hogy támogassa...