The king and the clown

Megmentőm

(Egy kissé talán rövid, de annál izgalmasabb. Legalábbis remélem így van illetve lesz.  😊)

Aznap már nem igazán történt semmi említésre méltó. Hazamentem, levedlettem a fogadás miatt felvett cuccokat, aztán tusoltam, ettem majd mielőtt lefeküdtem volna tanultam is egy kicsit. Aludni persze sokáig nem tudtam, s azt hiszem mondanom sem kell miért. Túlságosan izgatott voltam.
Még másnap is mikor újabb plakátokat kellett kiragasztanom. Nem bántam, egyrészt mert már tudtam miért kell igazából tennem, másrészt meg mert kaptam bizonyos engedményeket, ezzel együtt plusz feladatokat is amik felmentettek pár tanóra alól. Jungkook ezt kínzásnak gondolta, de én nem. S miért? Hát mert így szabadon álmodozhattam. Egy ilyen álmodozós pillanatomban lepett meg ismét állandó zaklatóm, Aron. Sosem fogadta el tőlem a nemet. Ezúttal sem. Jött utánam, beszélt nekem, tette a szépet míg a suli hátsó kapujához nem értünk. Ott akart engem megcsókolni s én ott pofoztam fel őt.
- Miért nem vagy képes megérteni, hogy nem akarok tőled semmit? Megmondtam, hogy barátok lehetünk, de többek nem.
- Miért? Azt hiszed az a sztárocska majd jön és beléd esik vagy mi? - túl közel jött így ellöktem, de ő elkapta kezem - Én miért nem vagyok elég jó neked? Nem vagyok elég gazdag? Mindent meg tudnék neked adni.
- Nem érdekel a pénz Aron. - szabadulni akartam - Nem azért nem kedvellek úgy téged mint te engem mert nem vagy pénz szűkében. Te nem érted azt, hogy a nem az nem. Hiába mondanám el az okot nem értenél meg engem.
- Te.. Tudod, hogy mit érzek és soha nem adtál egy esélyt. - ismét próbálkozott csókkal és én ismét felpofoztam - Ezt még meg fogod bánni. - úgy tűnt meg akarna ütni. Mindenesetre nem tette, és hirtelen nagyon fura lett. Talán ezért sikerült egy kicsit nagyobb lendülettel kiszabadítani kezem, ezzel együtt neki is ütközni valakinek aki nem tudom hogy került a hátam mögé.
- Te - egy kissé ijesztő volt a hang mely szólt - jobban tennéd ha meggondolnád magad. Ha valaki nemet mond neked nem erőszakoskodnod kellene hanem fejet hajtva eltávozni.- valahogy ismerős volt a hang, sőt, az érintés is mely abban merült ki, hogy a mögöttem lévő vállaimra tette kezeit.
Aron nem szólt, kissé ijedtnek is tűnt. Egy szó nélkül fogta magát s futott el onnan.
- Ah, a mai fiatalok olyan furcsák. - egy kissé sokkban voltam. Nyeltem is egyet mert a hang már túl ismerős volt. Megmozdulni se mertem. - Na mindegy. - sóhajtott, nekem meg valahogy túl hevesen dobogott szívem - Jól vagy? - kérdezett és én bólintani voltam képes - Biztos? - ismét csak bólintottam, hogy közben szemeim töröltem. Észre se vettem egész addig, hogy könnyezem. Ekkor esett meg, hogy elengedett és elém lépett - Nekem nem úgy tűnik, hogy minden rendben lenne. Nézz csak rám. - kérte, de én nem emeltem fel fejem, erre ő állam alá nyúlt és felemelte fejem - Te? - ezt én is kérdezhetném. Sokkolt a jelenléte. Úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok, már csak azért is hogy hozzám ér - Emlékszem rád. - elmosolyodott én meg pirultam ezerrel s könnyeim töröltem - Hoseok.. Ugye? - bólintottam ismét - Annyira ijesztő vagyok, hogy szólni sem mersz?
- Nem... Én... Köszönöm, hogy megmentettél. - nem tudom hogyan, de megtaláltam hangom, szóltam s meg is hajoltam kicsit.
- Ugyan.. Ne legyél ilyen formális. - megérintette karom, ezzel felegyenesedésre késztetve - Csak azt tettem amit mindenki más tenne egy ilyen helyzetben. Ez igazán semmiség. - nekem nagy dolog, igenis nagy dolog, főleg hogy ő tette ezt értem - Hm, mit szólsz, lenne kedved velem jönni megnézni hol vannak a többiek? - sokkokt, ismét.
- Tényleg mehetek?
- Természetesen. - mosolyával elérte, hogy újra beleszeressek - Azért mondtam. Na menjünk. - keze vállamra került s ott is maradt miközben megindult s én is így vele - Egyébként itt leszünk majd egy ideig. Ha lesz időd körbevezethetnél majd az épületben. Rég jártam ilyen helyen. - ismét csak bólintottam neki.
Esküszöm nem értem hogy bírom még ájulás nélkül. Szívem kb a torkomban dobog, és félő le is áll ha továbbra is ilyen közel lesz hozzám.