The king and the clown

Zavartság

Elkísértemígy úgymond Jackson-t, aki mintha nagyon is tudta volna, hogy holvannak a bandája tagjai. S míg én azzal küzdöttem, hogy neájuljak el már csak attól, hogy huzamosabb ideig a közelébenvagyok és még hozzám is ér, addig ő csak lazán mentcélirányosan előre. Mikor aztán úgy látszott megtaláltuk atöbbieket Jackson nem volt rest tovább terelni engem, ígyodavezetve a bandához.
- Nézzétek kivel találkoztam. - mondtacsak úgy lazán, mire Youngjae és Yugyeom intett s elmosolyodott,csak úgy mint a többiek. Akik meg körülöttük voltak szerintemugyanúgy nem értették mit keresek én ott mint én magam.
Kedvesenfogadtak, mintha csak barátok lennénk, vagy valami olyasmik, vagylegalább régóta ismernénk egymást. Megjegyezném, hogy szerintemcsak Kook barátom szemtelen viselkedése miatt jegyeztek meg engem snem azért mert olyan csodálatos személyiség lennék. Na demindegy is. A lényeg, hogy életemben nem voltam még olyan boldogmint azokban a pillanatokban. Mark meg Yugyeom beszélgettek iskicsit velem, ami abból állt, hogy jobbára kérdeztek én megválaszoltam. Néha talán túl részletesen is. Ezzel együttsikeresen zavarba is hoztam magam és talán le is égtem előttük.Eltöltöttem velük így egy kis időt ami utólag derült csak ki,hogy nem is volt olyan kevés mint hittem. Boldog voltam. Emellettrengeteg szép emléket is gyűjtöttem. Főleg akkor mikor Jacksonemlékeztetett s kérte is újra, hogy kísérjem körbe azépületben. Természetesen mivel ez a valóság ez sem volt éppentündérmese sem leányálom. Az igazgató is képbe került, devalahogy mégsem gátolt meg abban, hogy tegyem amire kértek. Na azfurcsa volt. Ahogy az is, hogy láttam vele azt az öltönyös alakotaki a kórházban volt nálam és kivallatott. Persze erre márcsakis akkor tudtam figyelni s gondolni mikor véget ért a szépálom és elváltak útjaink s míg én kissé kábán hazaindultamaddig Jackson... ki tudja merre.
Hazafelé agyaltam ezerrel, devalahogy semmi értelmes nem jött ki gondolataimból. Kook-nak isírtam, sőt, mikor hazaértem fel is hívtam őt, hogy elmondjam mivolt. Persze rögtön videóhívásra váltatott és szó szerintkivallatott. Én meg mert a legjobb barátom és mert benne bízokmeg legjobban, el is mondtam neki mindent. De komolyan, semmit nemhagytam ki. Közben persze nyugtatnom is kellett őt mert a fejébevette, hogy Aron-t elkapja és a betonba építi, s még szépen isfejeztem ki magam arról, hogy mit akart tenni vele. De tudom milyen,nem fogja csak úgy annyiban hagyni a dolgot. Ahogy Aron-t is ismeremés tudom még nem adta fel. De igazából egy egész kicsit hálásis voltam neki. Kérdezhetnék miért és igencsak egyszerű lenne aválasz rá. Ha ő nem zaklat talán sosem terem ott Jackson és nemment meg ezzel együtt lemaradtam volna arról a sok széppillanatról melyet vele tölthettem.
Nem is tudom mit csináltammég lefekvésig, csak az a biztos hogy álmodoztam mint egyidióta.
Másnap aztán emiatt keltem későn, így késvecsináltam mindent. De igazából nem volt túl nagy gond, hisz különfeladataim voltak. Mégis siettem, hisz nem szerettem volnavéletlenül sem letolást kapni. Csak remélhettem, hogy a napomrendben lesz megint s talán egy kis szerencsém lesz ezúttal is.
Nohát ez akkor s ott veszett el mikor a suli kapun túl egyszer csakvalaki leütött. Csakis az lehetett mert egy kis időre eszméletemvesztettem. Mikor aztán újra eszméletemnél voltam akkor az amajom Aron nézett rám. Nagyon elégedettnek tűnt.
- Márkezdtem aggódni, hogy túl nagyot ütöttem. - meg is érintettearcom én meg elütöttem kezét.
- Miért kellett leütnöd? -fura volt, meg amúgy is, kezdtem tőle félni.
- Másként nemjöttél volna velem. - vont vállat s beszélt olyan nyugodtan, hogymár az is elég ijesztő volt.
- Nem tudhatod.
- De tudom! –rögtön szavamba vágott s máris elég ingerültnek tűnt, ám egypillanattal később más lett – Ne haragudj. - meg akart érinteni,de ezúttal félúton megállt a keze s inkább visszahúzta azt –Néha nem tudom kontrollálni magam. - mégis közelebb húzódottazért – Mondd, miért nem tudsz esélyt adni nekem?
- Elmondtammár neked Aron, de te vagy nem figyelsz rám vagy nem akarodmegérteni. Okos vagy, ezért nem tudom felfogni miért nem értesz,miért nem figyelsz arra amit mondok neked. - ijesztő ahogy látommiként változik hangulata.
- De.. - s amin ültem, egy széken,annak karfájára támaszkodott, túlságosan is közel hozzám amiigazán nagyon zavart már, s toltam is volna el, de nem hagyta –én mindig figyeltelek, tudom, hogy mit szeretsz, hogy mit nemszeretsz. - hirtelen rántott fel a székről, hogy meg istántorodtam ezért meg kellett kapaszkodnom benne – Boldoggátudnálak tenni. Én valóságosabb vagyok mint az a majom akiértúgy odavagy. - újfent szabadultam volna, de erősebben fogott éshirtelen egy pofont is adott ami után mintha megijedt volna. Ennekhatására engedett el.
- Neked elment az eszed. - hátráltamtőle és menekülési útvonalat kerestem.
- Ne haragudj.Kérlek.. - ijesztő, nagyon ijesztő ahogyan viselkedik.
- Tudodmit Aron? Utállak! - s mert megvolt az esélyem meg is próbáltammegszökni. Ellökve őt elsiettem, elfutottam mellette, ki ateremből ahol voltunk, végig a folyosón egy nyitott ajtót keresves mert találtam kijutva a szabadba tovább futottam. Sajnálatosmódon az a majom futott utánam és hol szép, hol meg gyűlölködőszavakat kiabált utánam. Ezért, illetve miatta esett meg, hogy egyponton akkorát vágódtam, hogy az még szerintem a köveknek isfájt amikben elestem, hanyatt vágódtam. Nem is lett volna baj, hanem sértem fel lábam. Fel se bírtam állni, csak elpityeredni slábam fogni mely eléggé vérzett. Nem is amiatt sírtam, hogyelestem, sem a seb miatt, hanem amiatt hogy ha komolyabb a dologhogyan fogok majd táncolni. Akkor s ott semmi nem volt fontosabb. Deaz a majom persze így utol ért és mintha megijedt volna. Jött isnagy aggódó pofával, hogy segít.
- Gyűlöllek! - kiabáltamrá és ütöttem el kezét amivel aztán nem próbált újramegérinteni – Tűnj innen. Nem hallod?! Tűnj el a közelemből,tűnj el az életemből. - hogy honnan jött a bátorságom nemtudom, de volt és nem fogtam vissza magam, rázúdítottam mindent.Mindeközben valahogy sikerült felállnom, aztán mikor akart volnamegint segíteni felpofoztam. Talán az adrenalin, vagy a sokk, nemtudom, de éreztem elég erőt hogy elinduljak, még ha bicegve is.El akartam tűnni, elfeledni az egészet és újra ott lenni, azokbana pillanatokban mikor boldog voltam.
Úgy éreztem, hogy ez lesz.De komolyan. Amint valami jó történik velem és elhiszem, hogyminden rendben lesz akkor jön valami szarság és mindentönkremegy.
- Kook.. - felhívtam őt mikor már elfogyott azerőm és meg kellett álljak egy fánál – El tudnál jönniértem?....... Igen még bent...... Majd elmondom csak gyere értem,kérlek..... - eme nem túl tartalmad beszélgetés folyt köztem ésKook közt. Őt hívtam, mert úgy éreztem képtelen lennék egylépést is tovább menni, meg mert nem akartam, hogy esetlegesen másis lásson olyan állapotomban ahogyan voltam.
Kook, nem tudomhogy de elég hamar odaért, jött és felkapott azonnal karjába súgy vitt engem. Nem mondott semmit, nem vallatott s ez egybenmegnyugtatott és kicsit meg is ijesztett. Tudom, hogy tudja valamibaj volt, és azt is tudom, sejtem kire gondol és tudom, hogy mitakar tenni és azt is tudom ezúttal nem fogom tudni megállítani.De őszintén? Egy kicsit hagyni is akartam, hogy a földbe döngöljeazt a barmot, még úgy is hogy egy részem a történtek ellenéresem akart rosszat neki.
- Fogd meg őt. - átadott, s akkor mégnem tudtam eldönteni Jin-nek e vagy másnak, csak az volt a biztosamit ezután láttam. Aron volt és az ahogy Kook nekifutásbólráugrik, leteperi és püfölni kezdi. Csak Jin tudta őt leszedniAron-ról, ekkor tudtam meg nem Jin aki tart hanem a bátyja Nam.Elsírtam magam. De nem azért ami történt s nem is azért amitKook tett és én végig néztem, hanem azért mert a sors csúftréfájának köszönhetően akadt egy kisebb nézőközönségünk.Csak egy pillanatig láttam őket, de az is éppen elégnekbizonyult.