Tiltott Gyümölcs

7.

-Részvétem. -jött oda a harmadik ember, miközben a sír felett állva néztem a számomra legszörnyűbb feliratot. Fekete ruhámon hamar átfújt a hideg októberi szél de most nem éreztem, hogy megfagyok. Mellettem Alex mereven állva visszafojtott lélegzettel nézte apám sírját aki sajnos belehalt a drogokba. Habár Madison teljesen ki volt öltözve, mégis láttam rajta, hogy teljesen megviselte a dolog velem együtt még akkor is, ha az életünk része sem volt. Margaret szintén érzést sem kimutató arccal állt a másik oldalamon, a férje pedig a hátára téve a kezét támogatta. Anyám pont előttünk állt. Szőkés barna haja csomókban volt a feje tetején kezében a cigarettát szívta. Szemei alatt hatalmas karikák voltak. Ruhája szakadt volt mégis gyászos.

-Mehetünk? -fordult az apja felé Alex aki már türelmetlenül várta, hogy menjünk, és meg is értem, én sem akartam ott lenni, mégis a lábam teljesen belegyökerezett a földbe. Sírtam, akkor is, ha sosem foglalkozott velem. -Amelia, fejezd ezt ba nagyon gyorsan mert ideges leszek. -nézett rám de én nem tiszteltem meg a szemkontaktussal. 

-Menjünk. -szólt Madison mikor meglátta anyánk közeledő alakját. Szemében végtelen lángtengert véltem felfedezni, gyors sétában haladt felénk. Tudtam, hogy hozzánk igyekszik. Kiszúrt engem, pont velem szemben volt. -Amelia az Isten szerelmére indulj már! -szólt rám újra a nővérem mikor anyánk pontosan elém ért. 

-Látod belehalt a bánatba mert nem voltál hajlandó a családdal maradni! -ért elém és köszönés nélkül kapott elém ezzel eltalálva a hajamat de az arcom nem. Alex védően kapta el a kezét és lökte le mire a nő még jobban vérszemet kapott. -Látom, jó itt nektek, majd egyszer vissza jöttök hozzám sírva. -nézett rám aztán Madisonra majd távozott. 

-Amelia állandóan kelted magad körül a feszültséget. -morogta Alex majd apja és anyja mellé lépve velük együtt indult el az autóig, mi Madisonnal pedig hátra maradtunk. -Mondtam, hogy hülyeség ide jönni. -lassított, hogy beérjük őt és csatlakozott hozzánk. -Főleg, hogy mennyire utálom Angliát. Eső, hideg, nem az én világom. -húzta össze magán fekete szövet kabátját, majd beszállt a fekete autóba.

-Elnézést, hogy meghalt apám és kemény 2 órát fagyoskodnod kell amíg én gyászolok egy olyan ember miatt aki semmit sem törődött velem. -morogtam haragosan mikor én is beültem mellé. Tudom, hogy meghallotta de nem is foglalkozva velem vette elő a telefonját ő is a testvéremmel együtt és azt kezdték el nyomkodni. Én is hasonlóan tettem és ráírtam a legjobb barátnőmre. Igazolást írattam a hétre, de viszont a jegyzetekre szükségem volt így ismét megkértem a barátnőm, hogy fotózza le nekem, én pedig a repülőn bepótolom.

--

3 nap telt el azóta, hogy ott voltunk az ominózus temetésen. Teljesen kifordultam magamból, hiszen mégis csak egy családtagomat vesztettem el. A másik bosszantó dolog pedig az volt, hogy anyám szavai csengtek végig a fülemben és teljesen megbabonáztak szavai. Másrészről a téli műsorral sem álltam a legjobban, és az iskolában már folynak a próbák. Pedig még csak szeptember közepe van.

-Amelia? -nyitódott ki a szobám ajtaja én pedig azonnal leraktam a lapot amin a szövegem volt és a bejövő személyre néztem. -Jó lenne, ha holnap jönnél iskolába. Ha persze jól vagy. -mért végig Alex. Szőke hajam csomókban állt melegítő nadrágomba be volt tűrve az egyik sima, kinyúlt pólóm. 

-Jól vagyok, csak ürességet érzek. -magyaráztam és azonnal megéreztem a keserű ízt a számban. -De megyek holnap, ha kell, amúgy sem akarok lemaradni teljesen. -mondtam majd lekapcsoltam az íróasztalomon lévő lámpát. -Vagy lesznek próbák egyáltalán? Kicsit szét vagyok csúszva. -kezdtem el keresgélni a millió papír közül ami az asztalomon hevert.