Hope (lgbt story)

Levél

Egyre közelebb érve a sulihoz úgy éreztem, mintha legyökerezett volna a lábam. Talán az izgatottság? Vagy félelem? Mitől félnék? Újra láthatom. Ez csak jó lehet. Azt se tudom milyen órával kezdünk.

- Viki. Milyen óra lesz most? -fordultam gondolataimból barátnőm felé.

- Ha jól tudom német. -mondta. 

Remek. Akkor nem most látom még. Megálltunk egy gyors cigire, Vikinek természetesen én adtam. Talán azért van rajtam a félelem mert nem tudom, hogy reagálnának rá a többiek. Természetesen nem akarom én mindenkinek el újságolni, de Vikinek el szeretném. Fogalmam sincs, hogy mikor veszek erőt magamon és mondom el neki.
Miután elszívtunk bementünk. Volt még öt percünk becsengőig. Örülök, hogy hamarabb beért a busz mert így lazán beértünk.

- Szevasztok! Te velem jössz! -jött egy hang mögülem, majd karomnál fogva vonszolt helyemről a lépcsők irányába.

- Betti? Mit csinálsz? -természetesen nem kaptam meg a választ. Csak figyeltem az előttem sétálót hátulról. A sapka megint a fején helyezkedik, mint mindig. Pedig a nélkül sokkal szebb. Keze még mindig a karomon volt, egészen a második emeleti öltözőig, ahol most se volt senki. - Na mi van már? -kérdeztem kicsit idegesen, mivel fogalmam sem volt, hogy mit tettem amiért ilyen komoly volt.

- Lenyugodnál? Csak nem akartam, hogy velük fecséreld az időd. Nagyon hiányoztál és már alig vártam, hogy lássalak.

- Ez aranyos és te is hiányoztál, de nem kellett volna így elrángatnod. Nem gondolod, hogy ez kicsit félreérthető lehetett nekik? -kérdeztem, mire egyre közelebb lépett.

- Engem nem érdekelnek a többiek. Ugye tudod, hogy engem csak te érdekelsz?

Nem tudtam szóhoz jutni, mivel ajkait egyből az enyémre tapasztotta. Ilyenkor nem érzek semmi mást csak a boldogságot. Borzasztóan jó érzés, ahogy eggyé válunk. Csak ő és én. Na meg persze a becsengő.. Nem igazán akart elengedni, viszont én nem szeretnék késést és leszidást.

- Na most már menjünk. Utána úgyis együtt leszünk. -mondtam a kilincs felé nyúlva, majd ki is nyitottam.

- Ja.. A sok dilinyós között. -forgatta meg szemeit.

- Ahj na. Majd találkozunk. Csók. -köszöntem el és siettem le a másodikról. 

Szokásosan hamar eltelt a német óra. Most egy narancsos sütinek a receptjét fordítottunk magyarra. Mi Fatival fordítottunk le a leghamarabb. Kicsengőkor még elvittem a könyvtárba Vikivel a szótárakat és indultunk fel a 23-as terembe, természetismeretre. Vikinek most már el szeretném mondani. Óra előtt is amikor Betti elvitt, láttam rajta, hogy nagyon furcsálja ezt ami most van velünk. Lehet haragszik is rám amiért tudja, hogy valamit titkolok előle. Neki mindent elmondok és most látom rajta, hogy gyanakszik. Nem tudok ilyen dolgot túl jól elhallgatni és ez sajnos látszik is rajtam általában. Kicsit kevesebbet is beszélünk már, de remélhetőleg jól fogja fogadni. Jól elvan Bettivel is. Nagyon jóba vannak. Nem hinném, hogy gondot jelentene, ha megtudná, hogy együtt vagyunk.
Felérve egyből szembe kerültem azzal a csodálatos barna szempárral és karjaival szoros ölelésbe invitált.

- Csá Betti. Mizu? -ölelte meg Viki is.

- Cső. Hát nem sok. Végig untam az angolt. Már alig vártam, hogy kicsengessenek. Kész rémálom az az óra. Veled?

- Nem sok. A német se sokkal jobb.

- Mi? Dehogynem! Én imádom a németet. Szerintem ez az óra is tök jó volt és hamar eltelt. -vágtam közbe felháborodottan. Szerintem abszolút semmi gond nincs a német órákkal.