Fekete angyal a jégen/Befejezett/

Tizenharmadik

🖤Andi🖤

Egy újabb csodás napra ébredtem. Arcot-, fogatmostam, felöltöztem, némi smink, és voilà. A konyhában begyűjtöttem a mai szendvicseket, vizet és csokit. Kell a boldogsághormon, na.

A suli felé haladva a szokásos tevékenységemet csináltam. Zenét hallgattam. Minden tök normálisan telt, egészen a negyedik szünetig.

A szekrényben pakolásztam, amikor is odajött hozzám a suli legidegesítőbb sráca. Dominik. Tipikus nőcsábász.

-Szia Andi.
-Szia, mit szeretnél? - kérdeztem továbbra is a szekrényben kutatva.
-Csak gondoltam elmehetnénk egy buliba. Az egyik haverom pont a hétvégén tart egyet. - nézett rám azzal az idegesítő vigyorával.
-Bocs, de a hétvégém már foglalt. - néztem rá.
-Milyen program fontosabb egy csúcsszuper házibulinál? - értetlenkedett.
-Ha annyira tudni akarod akkor elmondom. Edzésem van.
-Ó, ez jól hangzik. Elkísérlek.
-Már van társaságom. Amúgy meg, nem hiszem, hogy annyira érdekelne. - csaptam be a szekrény ajtaját.
-Ó dehogynem, nagyon is érdekel. Milyen edzés lesz?

-Semmi közöd hozzá. És ha most megbocsátasz, megyek órára. - ezzel faképnél hagytam.

Pofátlan majom. Mégis mit képzel ez magáról? Azt hiszi attól, hogy a fél iskola meg volt neki, én is be fogok dőlni a trükkjeinek?

Túléltem a tanítást, és már rohantam is ki az iskolából. Odakint nem várt meglepetés fogadott.

-Szia. - vigyorogtam rá.

-Szia Andi. - ölelt át.

-Hogyhogy itt vagy?

-Gondoltam elkísérlek. Régen láttalak már tornázni. - vonta meg a vállát egy széles mosoly kíséretében.

-Oksa. Akkor még hazaugrok a cuccomért és mehetünk. - bólintottam.

Otthon felvettem a tornacuccom, és elindultunk a csarnokba. Az edzés a szokásosan telt. Miután végeztünk, hazafelé vettük az irányt.

-Szia. - köszöntem volna el a kapunkban Krisztől.

-Andi. Figyelj, lehetne, hogy újrakezdjünk mindent? Kedvellek, és nem akarom, hogy tönkre menjen ami köztünk van. - nézett rám boci szemekkel.

Teljesen ledöbbentem. Mi az, hogy ami köztünk van?

-Legyen. És honnan akarod újrakezdeni? Teljesen vagy van egy pont?

-Nos, én arra gondoltam, hogy onnantól amikor az országos verseny volt. - pillantott rám félve.

-Rendben.

-Akkor... Szent a béke?

-Igen. - nevettem fel, és szorosan magamhoz öleltem.

-Hiányzott az ölelésed. - motyogtam a mellkasába.

-Nekem te hiányoztál. - tolt el magától, és simította meg az arcom.

Erre a mondatára nagyot dobbant a szívem. Elengettem, és még egy utolsó puszit nyomva az arcára, bementem a házba.