Az idő, és a sors játéka

7 Fejezet

LUCY~ - hallom nevemet jobb oldalról. Tekintettem arra vezetem és azt látom, ahogy Ő rohan felém.

Rozsaszin haját a szél fújja meg az is hozzá tesz, hogy felém fut. Tekintette csak én rajtam van. Amikor ide ér megfogja kezem és húz engem ki a parkból.

Semmit nem értek, de ahogy távolodunk attól az embertől annál inkább szerzem vissza az energiám valamilyen oknál fogva.

Kézen fogva futunk. Natsu elöl míg én mögötte. Nézem széles hátát meg vállát melyen jobb oldalt ott van a táskája. A tarkóját mit néhány tincs takar, és végezetül még kezünkre téved tekintettem amitől elmosolyodom. Szívem kihagyott egy ütemet mikor kezemet megfogta. Jelenleg meg szaporán dobog, de hogy a futás miatt e vagy pedig, hogy fogom kezét azt már senki se tudja.

Semmit nem mondok csak megyek vele. Remélem azért tudja hova visz engem.

Egyszer csak megáll, ami után én is így teszek. Látom ahogy forgatja fejét mintha valakit keresne. Miután hatezerszer már körbeforgott tengelyén sóhajt egyet majd megfogja vállam.

- Jól vagy? – kérdi tőlem arca semmit nem mond még is cselekvése és hangja árulkodik hogy aggódik értem.

- Jól vagyok. Te hogy érzed magad? Hallottam rosszul lettél és nagyon magas lázad lett – válaszoltam

- Ja az csak egy kicsi hőemelkedés volt. Nem sokra rá le is ment! Tudod elégé forró körülöttem a levegő -mondja miközben kihúzza magát jobban mint eddig, és egy kaján mosollyal tekint rám.

- Ezt most be kéne vennem? – kérdeztem felhúzót szemöldökkel, és csípőre tett kézzel.

- Várj bebizonyítom – mondja miközben arcán csak még nagyobb lesz a mosolygás.

Ahogy eddig megismertem sejtettem, hogy mi lehet eme szavai után így egyet hátrébb léptem volna, de meg ragadja jobb vállam és magához húz. Arcát az én arcomhoz tartja, hogy már szinte csak egy kettő centi távolság van pofink között. Míg a testével meg próbál a lehető legjobban hozzám simulni. Ezt segíti keze mit a derekamra rakott, másikat amivel eddig vállam fogta hátra a fejemhez csúsztatott. Fülemhez hajolt és bele fujt egyet amitől kirázott a hideg.  Megpróbáltam fejem elhajtani de keze akadályozott. Lehelete a bőrömet égette, de engem nem zavart. Inkább el kezdtem én is bújni hozzá valamiért.

Mondjuk mikor velem szembe volt arca még arra gondoltam hogy lefejelem, de amellett most tekintsünk el.

Majd elengedte fejjem és derekam, ami után pár lépéssel hátrébb ment. Amint ez meg történt diadalmasan közölte velem, hogy: „NYERTEM!" .

- Ott az arcodon a bizonyíték! Teljesen kipirosodtál! – mondja miközben, úgy néz rám mintha arcom piros árnyalata, a kemény munkáinak gyümölcse lenne, és büszkeség és, dicsőség lenne az előbbi tettére.

Zavarban voltam, bevallom. Viszont hirtelen dühös is lettem rá és, saját magamra. Ő reá azért mivel a nyílt utcán játszadozik velem kedvére. Magamra meg, hogy ilyen könnyen hagyom magam, de legfőképp mivel csalódottnak éreztem magam.

Fejemet elfordítottam és nem mondtam semmit.

- Holnap jössz suliba? - vált hírtelen témát.

- Szerintem igen. Ma csak nagyapám miatt nem mentem suliba - válaszoltam kérdésére

-Milyen volt a második napod? Tudtál barátokat szerezni? - érdeklődőm most én, miközben arcom most már felé fordítom.

- Szokásos volt. Meg mint mondtam nem akarok barátokat szerezni. Mivel csak bajt hoznék rájuk. - mondja nekem de az utolsó mondatát olyan halkan mondta, hogy nagyon nehezen tudtam meghallani.