Az idő, és a sors játéka

5 Fejezet

Kinyílik az ablak, és a rengeteg árny közül egyből egy srác ugrik be, kit eddig elrejtett a fekete rengeteg. Egyből befogja a számat míg a valószinűleg társai megkötik lábam és kezemet is eloldják, így gyorsan próbálkozom le venni számról kezét. Viszont puding kezeimnek nem megy, de a fekete pacáknak remekül megy. Ezzel kezem is meg lett áldva kötéllel. Jaj de jó! A kendöt ott hagyják. Nem kell nekik, hisz van saját, ami fekete méghozzá! Beköti gyorsan számat. Feldob vállára az alak és kiugrik az ablakon. Mondhatom életem legjobb napja, és életem legjobb álma! Miközben bujkál velem, és közbe visz... Fogalmam sincs hova!

Á~ kérlek had ébredjek már fel! így is, úgy is rosszul járok! Komolyan ti lenétek END-vel aki kutyaként tekint rád vagy egy idegennel aki ellopott téged END-től, vagy Natsuval aki... Natsu!? Szerintem bárhogy nézzük szörnyű!

Egy épületbe vitt be ami sokkal kisebb és elhagyatottabb helyen volt. Be mentünk az ajtón, majd szépen lerakott a földre. Körbe néztem. Kettő ablak, egy ajtó volt. Semmijen bútor nem volt maximum egy kis szalma az egyik sarokban.

-Megérkeztünk -közölte az elrablóm miután becsukta az ajtót. Ezüstös haja és zöld szeme világított. A kendőt eloldja így már tudok beszélni. Most kiakadjak, hogy elrabolt vagy örvendjek neki?!

- Bocsáss meg, hogy megijesztettelek de mindenképp megkellet tennem -mondja miközben vakargatja tarkóját! Furcsa egy figura!

-Miért is? - vonom kérdőre.

-A főnököm tudod nem nagyon örül, hogy az Urunk ki elfogja pusztítani a földet, elhoz egy ember lányt - magyarázza.

Várjunk csak!

-END el akarja pusztítani a földet? - kérdezem elrabló fiúcskától.

-Hát nem teljesen, de valahogy úgy - mondja mosolyogva mintha ez természetes lenne

-Az Úrfi szeretett volna hinni az emberekbe régen, de ők csak kihasználták. Azt mondta rosszabbak, mint a démonok! Félelmetesebbek, gonoszabbak! Ezért meglepő volt, hogy veled tért vissza -meséli nekem.

-Valamennyire megértem, de ezért szerintem nem kéne elpusztítani a földet. Hisz annyi jó dolog van a világon- mondom neki lehajtott fejel

- Bocsánat rosszul fogalmaztam. Csak a ti vílágotokat pusztítja el. Más szóval ki irtja az emberiséget.

Mondhatom sokkal jobb!

-Peddig vannak kedves emberek is... - mottyogom orrom alat majd a végén sóhajtok egyet.

-Amúgy mik vagytok ti? Mit fogtok velem tenni ezután? Meg nem lesz abból baj hogy ezeket elmondtad nekem? - kérdezem őt.

-Mi démonok vagyunk amit meg most látsz az a emberi formám, minden démonnak van ilyenje. Így az emberek nem tudnak ki szúrni a tömegből. Meg itthon azért vagyunk így mert sokkal kényelmesebb a járás. Például beférünk az ajtón. Veled meg... még nem tudom de szerintem kitöröljük az emlékeid aztán elengedünk, bár most, hogy meséltem neked az is lehet, hogy megölünk- mondja...

Na mondhatom ez remek.

-Elengednél most kérlek! Senkinek nem mondom el! Még fel se tudtam fogni, hogy mi történik velem. Amit meg mesélttél elfelejtem - kérlelem a démont

-Megtenném én híd el, de míg nem kapok parancsot semmit se tehetek - mondja, amitől a maradék reménnyem is elszállt.

- Kérdezhettek valamit?- kérdi, én meg csak bólintok

- Miért hozott magával az Urunk?

-De jó lenne tudnom. Én csak a tóban lévő halakat figyeltem míg megnem jelent END, meg elláttam a karján lévő sebet.- mondom neki