✔️Egy csepp vér ✔️[Itteki no Chi]✔️

17. Minden visszaállt.

Akutagawa szemszöge:

Miután Higuchi elhagyta a szobámat, kifújtam a felgyülemlett mérgemet. Legalább is amennyire tudtam. De nem volt sok idő, míg ilyen állapotban maradtam, mert furcsa előérzetem támadt. Az ajtóhoz mentem és mikor kiléptem rajta a folyosóra megláttam az okát is. Összetalálkozott Chi -vel és éppen pisztolyt fogott rá. Persze Chi-t nem rémisztette meg. Pont úgy reagált rá, mint legutóbb. De, ami az érdekesebb, hogy én is. Nem tudtam türtőztetni magam.

- Higuchi! – ordítottam feléjük.

Mindketten rám emelték tekintetüket és máshogyan reagáltak. A szőke egyértelműen megijedt a jelenlétemtől. Míg a kékség csak meglepődött, de kicsit örült is nekem.

- Most azonnal engedd el őt! – parancsoltam, amire egyből engedelmeskedett, még a kezeit is a magasba emelte – Chi, gyere ide!

Szavaimra kicsit megrezzent, hiszen nem változtattam a stíluson és érezhette, hogy nagyon nincs jó kedvem. A korábbi veszekedés Higuchival, még hatással volt rám rossz értelemben. Chi gyors léptekkel tette meg a távot hozzám, de láttam rajta, hogy kicsit ideges.

- Maradj itt! – tessékeltem be a szobába, majd rácsaptam az ajtót is a nyomaték kedvéért.

Elindultam alkalmi társam felé, aki jelenleg olyan helyzetben volt, hogy, vagy nem hívhat többé így, vagy nem jut ki élve az épületből. És egyelőre ez utóbbi volt az esélyesebb.

- S-senpai? – dadogta és még onnan is látszódott, hogy reszket, és egyre jobban összehúzza magát, amíg lépéseimet megteszem.

- Elfelejtettem megemlíteni még egy fontos tényezőt. – hangom szinte vágott és ez látszott is azon, ahogy hallgatta, lassan leengedte kezeit.

- M-mi lenne az? – kerülte a szemkontaktust.

Odaértem hozzá. A levegő szinte megfagyott körülöttünk. Mikor az utolsó lépést megtettem még nem voltam biztos abban, hogy életben hagyom-e. De Chi-nek legutóbb sem tetszett ez a fajta hozzáállásom, így végül is elvetettem.

Hatalmasat csattant arcán az a pofon, amivel jutalmaztam a viselkedéséért. A lendülettől hátraesett és leült a földre. Kezét arcára szorítva tekintett fel rám. Szemeiben bánat és értetlenség keveredett.

- Ha még egyszer hozzá mersz érni Chi-hez. Vagy ellene teszel, valamit nem úszod meg ennyivel! – néztem le rá.

Ő nyelt egy nagyot, majd egy „Értettem"-et suttogva feltápászkodott meghajolt és sietve távozott. Én visszamentem Chi-hez, a kabátját az ölében tartva ült az ágy szélén. Amikor beléptem hozzá felállt és tett egy lépést felém. Kék szemeiben láttam, hogy azt kérdezi minden rendben van-e. De én inkább érte aggódtam.

- Jól vagy? - léptem oda hozzá, vállára téve kezeim.

- Igen... Bocsánat, hogy megint gondot okoztam – nézett lefelé.

Ez rosszul esett, hiszen nem az ő hibája volt. Nem akartam, hogy magát okolja miatta. Mindig ezt csinálja, és erről le kell szoktatnom. Pozitívabban kell gondolkodnia! Egyik kezemmel óvatosan nyúltam az álla alá és felfelé billentettem fejét, hogy megint rám nézzen.

- Ez nem a te hibád volt. Ne ostorozd magad! Ő támadt rád. Te semmit sem tettél ellene.

- Nem is sejted, hogy milyen sokat. – felelte miközben felvette a kabátját és elindult az ajtó irányába

- Ezt meg, hogy érted? – fordultam utána

A kilincsen volt már a keze, mikor hátranézett és válaszolt.