"- Hogy lehet valaki egyszerre borzalmas szomszéd és csodás apa?"
Baekhyunt körbevette az állandó nyüzsgés, de ő maga sosem volt részese annak.
@kepzeltbuvar 2019 - 2020.
↳ saját történet
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
— ezer százalék.
Baekhyun két napja nem mozdult ki otthonról. A megint csak félbehagyott festményt figyelte, ami a padlóján hevert, körülötte rengeteg sok paletta, amikre ha egy kis időn belül nem tette volna vissza a tetejüket, egészen biztosan kiszáradtak volna. Ma délelőtt fontos találkozója lett volna egy helyi galériatulajdonossal, de oda sem ment el. Miso is ott lett volna, a tulajdonos az olasz srácnak volt az egyetemen a művészettörténelem tanárja -ő szervezte le az egészet hónapokkal ezelőtt Baekhyunnak. A nagy ablakon nézett kifelé, s sehogy sem tudta elkerülni a figyelmét, ahogy egy barna bicikli parkolt le a ház előtt és pár hosszas másodperc múlva Baekhyun lakását felverte a csengő hangja. Lassan kikászálódva ágyából indult meg az ajtó felé és füléhez emelve a telefont felsóhajtott. - Értem én, hogy szarul vagy, de hogy voltál képes kihagyni egy ekkora lehetőséget? - jött recsegve az ideges hang. - Már tök mindegy, Miso - felelte Baekhyun egyhangúan. - Nem lett volna az, ha eljössz - szidta tovább. - Felengedsz? Baekhyun nem válaszolt, csak megnyomta a kapunyitót. Nem mozdult az ajtó mellől, Miso mindig kettesével szedte a lépcsőfokokat. Hihetetlen gyorsasággal kopogott az ajtón és Baekhyun elfordítva a zárban a kulcsot hagyta, hogy a vendége nyomja le a kilincset: - Fejezd be a túldramatizálást! Baekhyun fejét rázva igyekezett vissza nappalijába. - Nézd, tudom hogy én vagyok az oka ennek az egésznek - követte őt Miso -, de nem jelentett semmit, jó? - Az ember nem csókolja meg csak úgy a legjobb barátját. Legalábbis nem így - szólt közbe Baekhyun. - De, ha részeg és szörnyen magányos időszakában van - vágott vissza Miso. A koreai nagy levegőt vett: - Tényleg csak ennyi volt az egész? - Igen, sosem akarnám egy ilyennel elbaszni a barátságunkat - ült le mellé. - Rengeteget ittam aznap este, s még mindig nem sikerült túltennem magam a Brinával való szakításomon. - De az már vagy két hónapja volt - Baekhyun még csak egy szakítást élt meg egész eddigi élete során, de akkor is ő szakított a másik féllel. Misoéknál ez fordítva történt. - Lehet, viszont mégis csak egy majdnem három éves kapcsolatom ért véget - hajtotta le a fejét szomorúan. Baekhyun nem szólt semmit. Úgy érezte, hogy Miso hülyének nézi. Az elmúlt időszakban ő is észrevette a változásokat a barátságukban, s bár benne volt mindenben, hiszen szeretett közel lenni Misohoz, egészen szilveszter éjszakáig soha nem is gondolt arra, hogy egyszer a kettejük között történő intimitás ekkora lépést tenne előre. Mert nem akarta, nem vágyott rá. Igaz, hogy Misoban valaki olyan személyre lelt, akivel az egész további életét együtt akarta tölteni, de sosem élettársi értelemben. Egyszerűen úgy csak nem működtek volna jól. - Figyelj - helyezkedett törökülésbe Miso, hogy teljesen Baekhyun felé tudjon fordulni -, ez az elmúlt szűk egy év, amióta ismerlek, messze a legjobb időszak, amit megéltem. Fontos és meghatározó személy lettél az életemben, s hihetetlenül szeretlek, de töretlenül csak és kizárólag baráti szinten maradva. - Száz százalék? - emelte fel kisujját Baekhyun. - Ezer százalék - kulcsolta rá sajátját Miso, megkönnyebbülten mosolyogva. - Azt akarom, hogy még a halálod után is kísérts! Baekhyun felkacagott. Biztos volt benne, hogy egy ideig még motoszkálni fog a fejében egy fura gondolat, valahányszor Miso társaságában lesz, viszont örült, hogy többé-kevésbé őszintén, de le tudták zárni ezt az ügyet. Miso aztán még egyszer jól leszidta, hogy nem jelent meg délelőtt a galériában, majd már ment is tovább, hogy nekikezdjen egy munkájának a város másik felében. Baekhyun megint magára maradt. A konyhába sétált és kivett egy szelet süteményt a konyhaasztalon pihenő dobozból. Még anyukája sütötte őket az utolsó napon, amíg ő és az apukája egyet sétáltak a környéken. Akkor mondta el neki, hogy egyre gyengébbnek érzi magát, s a következő másfél hetet a kórházban fogja tölteni, hogy megfigyeljék. Baekhyun amióta csak élt, tudta az apjáról, hogy sokat betegeskedik. Otthon fiatal korában élsportoló volt, Olimpián is nem egyszer járt -tagja volt a koreai jégkorong válogatottnak. Az orvosok azt mondták, az terhelte le a szervezetét, hogy szinte egyik napról a másikra hagyta ott a szoros edzéstervet -nem mellesleg azért, hogy családot alapíthasson. A nappali padlójára dobta magát és a plafont bámulta. Lassan húsz éves volt, s az élete semerre nem haladt. Pedig Olaszországba költözött, s hihetetlenül energetikus emberek vették körbe, akik még mindig nem fáradtak bele abba, hogy megpróbálják őt is magukkal rángatni. Ha őszinte akart lenni, az elmúlt egy hónapjában a legizgalmasabb esemény az volt, mikor vigyáznia kellett a szomszédja lányaira. Baekhyunnak be kellett látnia, hogy körbevette az állandó nyüzsgés, de ő maga sosem volt részese annak.
___ Kellemes szünetet! Bocsánat, hogy ilyen régen updateeltem, nem volt tárhely a telefonomon, szóval a wattpadet sem tudtam visszatölteni rá. De most itt vagyok és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni magamból.
