Pack

5. Behind Those Blue Eyes

Az életben az a jó, hogy gyorsan változik. A hónap elején még az erőszakos apád alagsorában olvasgatod a beázástól foszladozó biosz könyveket, csak álmodozva a barátok és az igazi erő okozta érzésről. És a hónap közepén? Már azon pánikolsz, hogy mindezek ne csússzanak ki a kezeid közül. 

- A rémdoktorok - olvasta fel Lydia a kezében szorongatott kopott zöld könyv címét, míg sétáltunk az iskola folyosóján. A könyv Tracy szobájában volt és a borítón szereplő maszkos alakok ijesztően hasonlítottak azokhoz, akiket már korábban láttunk. 
- Olvasta már valaki? - kérdeztem a könyv borítójára bámulva
- Én igen - szólalt fel mellettem Malia - De egy szót sem értettem belőle. 
- Fussunk neki mind - javasoltam miközben arrébb toltam pár alsóbb évest aki épp az utunkban állt, ezzel  egy elismerő biccentést nyerve a mellettem sétáló barna hajú lánytól. Mióta szembeszálltunk Tracyvel, Maliával sokkal jobb lett a viszonyunk. Persze ezt az is elősegítette, hogy egyikünk sem éppen a legempatikusabb típus. 
- Kira most nyomtatja - szólalt fel ismét Lydia
- Miről szól? - kérdeztem, mikor megálltunk az előbb említett szekrénye előtt
- A kisvárosi fiatalokat elrabolják és élve eltemetik.- kezdte el felolvasni szemöldök ráncolva a könyv hátulján található rövid ismertetőt - Napokkal később magukhoz térnek, hogy őrült ámokfutásba kezdjenek a paratudósok ősi rendjének parancsára, ők a rémdoktorok. 
- Ismerősen hangzik. - utaltam arra, hogy Liam korábban talált egy kiásott gödröt az erdő közelében. - Talán ez nem is egy regény, inkább egy ..jóslat. 
Elmélkedésemből az idegesen felénk caflató Asher képe rángatott ki.
- Beszélnünk kell. - ragadott karon és egyenesen a fiú öltöző felé húzott. 
- Később talizunk. - hallottam meg hátunk mögött Malia vigyorgó hangját, viszont nekem csak egy intésre futotta. Ahogy beértünk az öltözőbe felismertem két illatot. Scott és Theo a szekrények mögött. 
- Miről akartál beszélni. - fújtattam idegesen a karomat dörzsölve, megjátszva, hogy kicsit is fájt a szorítása. - Ráadásul itt. - tártam szét a karomat fintorogva az öltözők tipikus szaga miatt. 
- Hogy miről? Tegnap óta hívogatlak, de nem veszed fel. - lépett egyet felém idegesen, majd észbe kapott és meglágyult a hangja. - Reméltem, hogy behajthatom rajtad a megígért könyvtárazást. 
- Sajnálom, de dolgoznom kellett. Ami pedig a könyvtárt illeti..
- Nem ér rá. - arra kaptam a fejem és meg is láttam a hang tulajdonosát. Theo. Feszült testtartással állt be közém és Asher közé, míg Scott zavartan kicsit távolabbról figyelte az eseményeket.
- Hogy lehet, hogy te mindig útban vagy. - kérdezte Ash fogcsikorgatva, miközben próbálta állni Theo tekintetét. Háttal állt nekem, de a megfeszülő izmaiból izmaiból ítélve, tekintete is hasonlóan eszelős lehet. 
- Kösz Raeken, de nem kell helyettem beszélned. - próbáltam lazán feloldani a helyzetet, de az igazság az, hogy kellemetlen volt a szituáció. Nem tudom, milyen játékot akar űzni, és arról meg végképp nincs fogalmam, hogy miért mentem bele múlt éjszaka, de abban biztos vagyok, hogy hiba volt. Nagyon nagy hiba. 
- Szóval mostmár Raeken vagyok neked? - fordult felém Theo ingerülten teljes testével és ezúttal már én is láthattam a kemény pillantását. Azt ami az álarca mögött rejtőzik.
- Mindig csak az leszel. - mondtam végig a szemébe nézve.
- Hagyjuk. Kady, majd később hívlak. - tompán hallottam Ash hangját, de sem engem, sem pedig az előttem álló fiút nem zavart meg eléggé ahhoz, hogy megtörjük a szemkontaktust. Scott megilletődött hangja viszont annál inkább. 
- Ez meg ..várjunk, ti..összejöttetek? - kérdésére felé kaptam a fejem és elhátráltam Tőle.
- Nem. - mondtam enyhe sértődöttséggel a hangomban - Beszéljünk inkább a könyvről. Mi van a szerzővel? Ha ennyi mindent tudott talán dumálhatnánk vele. - sétáltam Scott mellé, majd kikaptam a kezei közül a könyvet, hogy azt felcsapva, megtalálhassam a szerző nevét.
- Eszünkbe jutott, de ez sajnos zsákutca. - mondta csalódottan az alfa, mialatt Raeken a másik oldalára állt és Scott előtt elnyúlva elvette tőlem a könyvet, majd öt másodpercbe sem telt, mire megkérdezte.
- És ez a fickó? - bökött ujjával egy pontra, mire ezúttal én kaptam ki kezei közül. Scott folyamatosan kapkodta köztünk a fejét és a szemem sarkából láttam, hogy olyan arcot vágott, mintha fejben épp most rakna össze valamit. 
- Köszönöm az elmés tudományos észrevételeit Dr. Gabriel Wallack-nek. - olvastam fel hangosan. - Ki ez? 
- Egy volt orvos az elmegyógyintézetből. - feszült meg egy pillanatra Scott, majd vonásai meglágyultak  - Készülj Kady este indulunk. - fordult felém, majd egy mindenttudó mosolyt lövellve Theo irányába, kimarva kezeim közül a könyvet elhagyta a helyiséget. 
Amint kilépett, elmémbe ismerős gondolatok férkőztek. Kételkedő gondolatok. Véletlen lenne, hogy már a suli első napja óta úgy bámul rám, mintha a prédája lennék? Hogy csak úgy felbukkan a helyeken? Hogy ilyen rövid idő alatt "támadt le" csókjaival? Valami itt nincs rendben. A múltban gyenge voltam, magányos és sérült, de manipulálható az sosem. Észre sem vettem, hogy rá bámulok vizslató szemeimmel, amíg hangja ki nem húzott gondolataim mocsarából. 
- Mi az? 
- Véletlen lenne, hogy te találtad meg a fickó nevét? - kérdésem váratlanul érte, de szemeiben azt láttam, mintha nem lepődött volna meg azon, hogy erre rákérdeztem. Nem törődve azzal, hogy választ adjon közelebb lépett hozzám. 
- Figyelj szerintem nem kéne elmenned. - körbetekintett, majd folytatta  - Csak mert, veszélyes lehet.
- Ezt nem te döntöd el. -nevettem fel gúnyosan, mivel látszólag még mindig nem esett ki a manipulátori szerepből. Ekkor firtelen kezei közé vette arcomat és olyan közel préselte magát hozzám, amennyire csak lehetett. - Figyelj. - suttogta - én csak vigyázni akarok rád.
- Miért? - kérdeztem értetlenül 
- Mert szerintem mi ketten ugyanolyanok vagyunk.