Wine - Mámoros cseppek I. kötete (befejezett)

🇹​🇪​🇳​

Olyan furcsa érzésem van. Az egész hetemet ez a különös, zavaró érzés  pecsételte meg, és úgy érzem, egy ideig nem fog elmúlni.

Hiány érzetem van.

Hiány érzetem, egy olyan ember miatt, aki a többi, engem körülvevő emberekhez képest idegen. Egy olyan ember miatt, akit alighogy megismertem, neki adtam a szívem, és most magával vitte. És nem tetszik. Nem tetszik ez az érzés. Hiába kelek fel ugyanúgy, hiába viszem pontban hétkor a kutyámat sétálni, hiába megyek el dolgozni, veszem meg a kenyeret és egy kávét munka után, majd érek haza este, hiába történik minden ugyanúgy, ez mind mit sem ér, ha nem ül le velem szemben, miután fáradtan esek be a lakásba, és kérdezi meg, hogy milyen napom volt. Vagy ad elő egy régi, vicces történetet, amikor minden a feje tetejére áll, és kilátástalan a karrierem jövője. Vagy egyszerűen ölel át éjszaka, és súgja a fülembe, hogy szeret. Ezek nélkül a gesztusok nélkül mit sem ér egy előre begyakorolt napirend.

A fejemben még a bűntudat érzése is megfordult, miszerint túlreagáltam. És talán igaza volt. Nem bíztam benne eléggé. Majd újra, egymás után szépen sorban előjöttek azok az emlékek, amikor ott állt velem szemben, ideges volt, olyat mondott amit nem akart, és megláttam a nevet...

Chelsea...

Gyönyörű név, biztos gyönyörű lányhoz.

Egy gyönyörű lányhoz, aki tönkretette a kapcsolatunkat...

De Daeron sem bízott bennem annyira, hogy elmondja, mi a baj, mi történt és ki ez a lány.

Chelsea...

Csak egy név, de nekem valaminek a végét jelenti.

Egy nagyon szép korszak végét...

- Elnézést! E - elnézést! - pattogott előttem egy lány, kezét legyezve orrom előtt. Csak épphogy felérte a pultot a galériában, így esélye sem lett volna egészen a szemem elé emelni apró kezeit. Jobban megfigyelve egy gyönyörű szép kislányról volt szó. Szökés barna loknijai bármelyik felnőttet képesek voltak elvarázsolni, amit méregzöld, hatalmas szempillákkal keretezett szeme csak még jobban kiemelt. De valami megállított.

Ismerősek ezek a szemek.

- Jajj, ne haragudj! Elbambultam... Segíthetek valamiben? - mosolyogtam rá kedvesen a kislányra, majd áthajoltam a pulton, hátha jobban látom őt.

- Igazából azért vagyok itt, mert szeretnék dátumot egyeztetni. - mondta komolyan, ami mosolyt csalt ismét az arcomra. Több ilyen céltudatos kislány kéne erre a világra... Ez a gyerek egy az egyben unokahúgom viselkedésével rendelkezik.

- Miben segíthetek?

- Anyukám szülinapjára szeretnék egy ünnepséget itt tartani. Másik államban él, de mivel én az apukámmal és a nagybácsimmal New Yorkban élek, és anya imádja a művészetet, gondoltam, hogy örülne ennek a helyszínnek. Egy kis kultúra nem árt. - rántotta meg rózsaszín ballonkabátba bújtatott vállait, majd egy édes mosollyal pillantott rám.

- Természetesen. Esetleg van itt egy felnőtt, esetleg apukád, aki alá tudná írni a foglalási adatokat?

- Igen, jelzek neki. - biccentett a csöpség, majd kiintegetett az ablakon egy férfinak. A nagy hóvihartól alig lehetett kivenni az arcát, csupán izmos vállai voltak távolról is láthatóak. A férfi a kislány tettére körbenézett, majd vonakodva ugyan, de elindult a bejárathoz. A csengő hamarosan jelezte is a férfi érkezését, ám amikor felkaptam a fejem, csak döbbenten meredtem az előttem álló személyre.

- Te... Te az apja vagy?! - kérdeztem cincogva. - Nem is tudom mit gondoltam. - megszólítottam, de csak némán állt, majd közelebb jött a pulthoz.