✔️1. Egyéjszakás kaland 18+ (Jin OS)

2. rész: A játék

Amikor legutóbb Raewon feltette nekem ezt a kérdést - nem akarsz felhívni magadhoz egy italra? -, elvesztettem a szüzességemet. Jin szeme most éjfekete mámorról suttog, és éppen ezért hiába mondta azt az előbb, hogy nem használná ki a gyengeségemet, mégis úgy érzem, veszélyes lenne kettesben maradnom vele egy szobában. Nagyon veszélyes! Viszont nem akarok elköszönni sem tőle, mert igen is többet szeretnék megtudni róla. Vajon mennyi fájdalommal átitatott titka lehet még? Vajon a csinos külcsín alatt milyen férfi lakozik? Illetlen és mocskos képek rajzolódnak ki előttem, amikben mind a ketten izzadtak és meztelenek vagyunk...

- Most nagyon szeretném tudni, hogy mi jár a fejedben – Jin doromboló hangja visszaröpít a valóságba, ahol sajnos nagyon is felvagyunk öltözve.

- Nem vagy éhes? – kérdezem inkább, mert az hót ziher, hogy nem tudhatja meg, min járt éppen az eszem. Már így is éppen eléggé leégettem magam előtte, nem kell, hogy megtudja, éppen róla fantáziáltam. Jin nem válaszol, de a szeme köré apró ráncok surrannak, a tekintete nevetőssé szelídül.

- Be tudnék vágni egy adag toppokit – mondja, aztán hátrébb lép, és újból zsebre vágja a kezét.

- Remek ötlet, sose tudok nemet mondai egy tál forró toppokira.

- Egy lány, aki szeret enni – fejét oldalra biccentve jelzi, hogy induljunk, én pedig mosolyogva követem. – Akarsz még játszani? - kérdezi pár percnyi hallgatás után.

- Nem lenne könnyebb, ha egyszerűen csak megkérdeznéd azt, amit tudni szeretnél?

- Abban mi lenne a móka? – kérdezi huncut hanglejtéssel. Komolyan mondom, Jinnek mintha két személyisége lenne. Az egyik buja álmokat suttogó, veszélyes csábító, míg a másik egy zabolátlan kisgyerek. Totálisan összezavar, pedig én aztán soha nem szoktam egy férfi miatt sem összezavarodni. Legalább is míg Raewonnal voltam, egyszer sem történt meg. Jajj nekem! Nem szabad arra a szemétládára gondolnom, de sajnos már megint késő.

- Tudok egy jó kis utcai árust a közelben, addig játszhatunk – ajánlom, így legalább nem arra fogok gondolni, ahogy azok ketten a szobánkban hancúroznak.

- Játszunk most vagy-vagy-ot. Ismered? – kérdezi lelkesen.

- Nem – sóhajtom, és már előre félek, hogy ezúttal milyen turpisságot eszelt ki.

- Mondok két dolgot, és neked egyet választanod kell közülük. Aztán persze megindokolod, miért azt választottad. Egyszerű. Jobb vagy bal?

- Bal. Arra kell mennünk – mutatok az utca végén lévő kereszteződés felé. Összenézünk és egyszere mosolyodunk el.

- Nagyon jó, látom érted. Te jössz.

- Este vagy reggel? – kérdezem.

- Este. És szerintem nem is kell megmagyaráznom miért – kuncog a nem létező bajsza alatt és most úgy sétál mellettem, hogy a vállunk majdnem összeér.

- Azt hiszem, egészen egyfelé járnak a gondolataid, pedig a reggeli öltözetedből ítélve, biztosan jól alakult a tegnap estéd – incselkedem vele, és a tekintetéből ítélve veszi a lapod, de azért nem szólal meg azonnal, végül inkább megköszörüli a torkát.

- Erre most nem fogok válaszolni, és amúgy is én jövök. Tengerpart vagy hegycsúcs?

- Tenger. Nem szeretem a hideget – igazából ki nem állhatom a hideget és mindent ami azzal jár, legyen az hó vagy szél.

- Mi tagadás én is szívesebben képzellek el bikiniben – hangosabban felnevet, de a testtartása egy kissé még mindig merev. A fülem mögé simítom a hajamat és úgy nézek oldalra, de amikor a tekintetünk találkozik, a szívem egy leheletnyit megsajdul. Képtelen vagyok felfogni, hogy valaki képes volt megcsalni őt. Bár az, hogy ha valaki egy ilyen szívdöglesztő csávót képes volt eldobni magától, megmagyarázza, hogy miért lehetett engem is olyan könnyen elhajítani öt év után.