BARLEV

1.) Füstbe ment terv

2009

— Remélem maga csak szórakozik velem katona!
— Sajnálom Barlev tábornok! — Zora Barlev a bolgár haderőnél volt már tizenhat éves kora óta, de sosem gondolta volna, hogy a legnagyobb problémája magukkal a katonákkal lesz. — Nincs hozzáférésünk a teremhez!
— Hogy érti, hogy nincs hozzáférésük egy tárgyalóhoz? Másfél hónapja vagyunk az új bázison és maguk csak most vették észre, hogy nem tudnak bemenni tárgyalni? Mit csináltak eddig itt? Sakkoztak és képregényeket pakolásztak? — förmedt rá a szerencsétlen férfira Barlev tábornok. A lány már fordult volna, mikor látta, hogy a katona nem igazán tudja merre induljon el. Zora nagyot sóhajtva megfordult. — Menjen az A épület, a második emeleten kérjen hozzáférést az ezredeseknek. Mondja majd, hogy én küldtem magát.
— Igen is Barlev tábornok! — a férfi olyan tempóba sietett el, hogy Zora azt hitte eltaknyol a saját lábába. A lány is felvett egy hasonló tempót, ugyanis új arcok érkeztek a tábor területére és neki kellett eldöntenie, hogy kik kerülnek be melyik osztaghoz, feltéve, ha egyáltalán bekerülnek. Mikor megérkezett az újoncok elé egy pillanatra megtorpant. Egytől egyig az ő korosztálya volt, viszont az indok amiért megtorpant, hogy az összes férfi egyed volt.
— Remek... — sziszegte az orra alatt. A nagymamája mindig az mondta neki, hogy a férfiakkal csak gond van, pedig aztán a nagymamájának csak a férjét kellett elviselni, nem úgy, mint Zora-nak. A lány tizenkilenc éves létére a táborba rajta kívül csak egy tizenöt fős lány csapat volt, a maradék kétszázharminc katona mind férfi volt. Ngebjorg ezredes csapódott a lány mellé, miközben ő az újoncokon nézett végig. A férfi mellette aztán erőteljes hanggal megszólalt, mire mindegyik fiatal ránézett.
— Mellettem Barlev tábornokot látják, ne tévessze meg magukat a fiatalsága, kiváló parancsnok és az eddigi küldetései mind sikeresek voltak. Egyetlen embere sem sérült meg komolyabban a hihetetlenül jól működő taktikáinak hála. — Azzal az idősebb ezredes ellépett Zora mellől. Ekkor egy pimasz fiú előrébb lépett a sorból és a tábornok cipője elé köpött.
— Nekem nem fog egy kislány parancsolgatni!
— Elnézést. Nem értettem a nevét újonc! — fordult felé Zora. A srác csak grimaszolt egyet, de aztán felnevetett. A mosoly lehervadt az arcáról, amikor egy fémcsövet érzett a homlokán támasztva. — Azt mondtam, nem értettem a nevét újonc. Nem lesz következő alkalma, hogy válaszoljon, ha most nem teszi.
— Boris Chavdar, Barlev tábornok — lépett vissza a sorba.
— Remek. Chavdar ma maga takarítja fel a küzdő termet a gyakorlás után. A többieknek van esetleg valami ellenvetése, hogy én osztom be magukat vagy elkezdhetjük a kiképzést? — vonta fel a szemöldökét Zora.

Mikor belépett az irodájába, kissé csalódottan ült le a számítógépe elé. Az újabb bevetésre kéne egy ember miután az előző őrszem leszerelt, de kit válasszon, ha egytől egyig ügyetlen az összes. Elővéve egy négyzetrácsos lapot, elkezdte felrajzolni a bevetés következő menetét. Negyedóra múlva már oroszul fordította az egyik ezredesnek és pár katonájának. Zora egysége ugyanis csak öt főből állt, viszont öt különböző nemzetiségű katonát választott bele, biztos, ami biztos. Még az volt a szerencséje, hogy ilyen jó nyelvérzéke van és könnyen megtanult franciául és németül. Gyerekkorában a tanárai és a diáktársai mind felfigyeltek a gyors nyelvtanulására, ezért mire a katonasághoz került folyékonyan beszélt angolul és oroszul. Mikor a gimnáziumából beajánlották a haderőhöz kissé meglepődött, de gondolta egy próbát megért, hisz érdekelték a fegyverek, a harcművészet és hogy hogyan kell egy akciót megtervezni és végrehajtani. Akkor lepődött meg csak igazán mikor az első tréningje után egyből a különleges osztaghoz küldték, ahol szinte kéthetente rangot ugrott, magasan lekörözve a vele egyidős társait. Amikor másfél év után felkérték az A osztag vezetésére, örömmel fogadta el a pozícióját. A legfelsőbb vezetőség felajánlotta neki az egész tábor vezetését, de őt nem érdekelték igazán az élelmiszer ellátmányról szóló iratok vagy hogy melyik tiszt melyik épületbe kap lakrészt. Persze nem volt bolond. Tizenkilenc évesen egy különleges osztagot vezetni nem volt teljesen normális. A többi húsz év körüli most újoncként volt itt, maximum őrnagy pozíciókat töltöttek be a hadászatban, nem hogy a különleges szakosztályon voltak vezetők. Az egyik doktor a táborban megállapította, hogy remek érzéke van az új dolgok teljes elsajátításához rövid idő alatt, de ezzel Zora teljesen tisztába volt. Ugyanis mikor először a katonasághoz jött, előtte még sosem fogott fegyvert, majd az első alkalommal, mikor pisztolyt ragadt, mind a három golyója a céltábla szeme közé repült. Az akkori tábornok egyből a következő kihíváshoz vitte őt, külön a többiektől, akik még csak a pisztoly betöltésével voltak elfoglalva. Mielőtt a puszta kezes harc vermébe belökték volna, megnézettek vele egy filmet, ami néhány hatásos mozdulatot mutatott meg neki. Gyerekként sosem verekedett a legnagyobb ütés, amit ő maga mért valamire vagy valakire, az az volt, amikor ritmust kellett visszakopogniuk ének órán. Persze ellenfélnek egy nála húsz centivel magasabb képzett fiatalembert kapott. Nem telt el tizenöt másodperc a katona nagyot csattant a küzdőmatracon. Egy újabb ellenfelet küldtek a lány ellen, de őt is sikeresen padlóra küldte fél percen belül. Mikor azonban a bokszzsákot kellett ütni, háromszor-négyszer is kijavították az ütés technikáját, majd hitetlenkedve összesúgtak mögötte: Így győzte le a két legjobb közelharcosunkat? És az volt a helyzet, hogy maga Zora se értette, hogyan csinálta azt a fiúkkal, vagy hogy hogyan lőtt ilyen jól. Mikor aztán a logikai tervet kellett megcsinálni negyedóra alatt majd élesbe levezényelni az akkori C csapatnak, kissé kifogott Zora-n. Kilencvenöt százalékosra csinálta meg az utolsó tesztet, de szólt az ezredesének, hogy másnap szeretné újra csinálni. Miután egész este taktikai könyveket olvasott és tanulmányozott, másnap maximális pontszámmal teljesítette a feladatot. A Bolgár Katonai Szövetség elnöke aztán egyszer csak megjelent a szobája előtt egy jelvénnyel, majd két héttel később megint. Utána szinte minden hónapban találkozott az elnökkel, aki újra meg újra jelvényeket akasztott az egyenruhájára. Még nagyobb meglepetés volt a Barlev lány számára, mikor az új helyet egy hatalmas lakrészt kapott. A teljesen új épület keleti szárnyában a tisztek lakrészei kaptak helyet, de a legnagyobbat Zora kapta. A folyósóról az irodájába lehetett belépni, onnan pedig egy szobába egy tölgyfa ajtón keresztül. A szobából természetesen külön fürdő is nyílt. Az egész lakrész a legfejlettebb tárgyakkal volt felszerelve, a beköltözéskor tévét, laptopot, asztali számítógépet és egy külön nekik tervezett telefont. Nem kis meglepetés érte a vezetőséget, mikor a lány szólt nekik, hogy a tévére nincs szüksége és igazán eladhatnák, vagy oda adományozhatnák a rászorulóknak. Barlev az első éjszakáját az új könyvespolca előtt lévő foteljában töltötte. A könyvei tíz százalékát elolvasta, néha kiment a közösségi konyhába teáért. Az akkori tábornokok természetesen ezt észrevette, a tévét egy teafőzőre cserélték Barlev nagy örömére.