🧿
Szívem, itt ülök,
a sötét szobámban, írok,
mindent, ami az eszembe jut,
közben pedig tudom,
hogy a lapok csak veled vannak tele.
Rám írsz.
A telefon rezeg, a szívem majd kiugrik a helyéről a neved láttán.
Már remeg is a lábam, az ajkamba harapok, nem látom mit írtál
a viselkedésemből pedig egyenesen elegem van már;
nem lehetek a tied, mert neked van ő,
tiszteletben tartom én ezt,
de a szívem nem vallja ugyanezt.
Sok hasonmásod van.
De várj, ők mégsem azok,
mert ők jelentkeznek,
igen, értem,
míg te egy mosolyt se ejtesz meg a jelenlétemben.
Engem nem zavar, szívem, dehogyis,
van nekem jobb dolgom nálad is,
de a tény hogy;
szemet vetek rád, míg te mást szeretsz helyettem,
kérlek,
szabadíts meg ettől.
Alázz, gyűlölj, tiporj a földbe,
ne szólj hozzám,
fintorogj mikor rám nézel,
adj okot hogy gyűlöljelek;
mert nem én vagyok már én többé.
🧿
