Angel Cakes

2. Féltékenység

Elfelejtettem, hogy ebben a fejezetben egy általam készített karakter szerepel a végén. Ezt most jelzem nektek. ❤️
Remélem tetszeni fog majd későbbiekben Jeremiah barátunk.

Vaggie egész idő alatt - amíg vele foglalkoztam -, nem kérdezett Charlie holléte felől. Ez pedig teljesen jó, ha azt nézzük pont ez volt a tervem.
Addig legalább Vaggie hibáit tudtam magamban kielemezni.

Ő sokkal hétköznapibb, mint Charlie. Hiába tűnik úgy bárkinek, számomra Vaggie ugyanúgy nem vonzó és nem rivális, mint a legtöbb kolléganőm a pornó iparban. Ők nem édesek. Nem érzed azt, hogy ha beléjük harapsz, méz íze lehet. Egyedül a keserűséget. A mételyt.

Sóhajtva döntöttem a fejem a sötét folyosón a falnak. Olyan nehéz...
A lányok közelében mindig is volt egyfajta feszültség bennem. Mert ők tényleg azokat az erényeket, tulajdonságokat kapták meg, amiket én is szeretnék. Akarok. Kell nekem.

Mérgesen ütöttem bele a falba, majd tovább sétáltam. Valakinek neki is mentem. Nem érdekelt, igazából csak a szobámba akartam visszavonulni, ahol magam lehettem a gondolataimmal, a kellékeimmel.

- Valami nyomja a szíved, Angel? - szólalt meg mögöttem egy sejtelmes, recsegő hang. Milyen ironikus, szívesen ráfeküdtem volna, mikor megismertem.
Bágyadt mosollyal néztem hátra rá, miközben alsóbb bal kezemmel legyintettem felé. A felső kettő arra szolgált akkor, hogy az arcom elrejtse, miközben a tarkóm fogtam.

- Nem lényeges, Vigyori. Majd talán elfelejtem - mondtam könnyedén. Csak még nem tudom, hogyan leszek rá képes...

A szobám magányában az ágyon kuporogva sok szemét vett körbe. Az én szemeteim. A drog, amiért meghaltam, és a rengeteg ruhám. A sok smink és még mellette a puha takaró, párnák. Nem nézné ki senki belőlem, főleg a Pokolban, de szeretem a plüss állatokat.
Főleg a szőrös, bolyhos fajtát. Itt mondjuk elég sok inkább szörnyre emlékeztet, de nem baj. Ezek is a maguk módján aranyosak.

Nehezen sikerült elérnem a pihentető alvást, azonban sikerült. Kicsit kimerültebben ébredtem, mint vártam, de sikerült aludnom.
A szobám egyébként egy igazi budoárnak számít. Ha nem tudná valaki, a budoár az a női szoba, ahol a hölgyek gyűltek össze étkezés után, ez a háziasszony pihenő szobája.
Nekem tele van kényelmes kis fotelekkel. Kanapé is van, fésülködő asztal és egyéb női holmik, amik roppant édesek.
Szeretem a rózsaszín sötétebb árnyalatait. Ez is domináns nálam, viszont ezt feketével és mély királykék színekkel tálalom a nagyérdemű közönség elé. Már ha engedem, hogy bejöjjön bárki.

Morogva néztem a tükörképem. Pont olyan pocsék állapotokat mutatott, mint amire számítottam érzés alapján.
Megmosakodtam a külön fürdőszobámban, majd kicsit parriképesebbé varázsoltam magam.

Mire az étkezőbe értem, Charlie és Alastor már egymás mellett ültek és beszélgettek. Annyira meghitt volt az a légkör, ami körbe vette őket. Békés és valahol intim. Szégyelltem, hogy ott vagyok és látom őket.

A Pokol hercegnője pedig mosolygott. Vidám volt és ez teljesen jól állt neki. A ruha pedig, amit viselt teljesen jól kiemelte a hófehér bőrét. Annyira sötétkék volt az anyag, hogy már a csillagok hiányoztak róla csak és simán az égboltot lehetett volna látni.

Olyan szépek voltak. És nekem a mellkasom hirtelen összeszorult, alig kaptam levegőt.
Csak néztem Charlie mosolygó arcát és az a szokatlan érzés kerített hatalmába, hogy szeretném kikaparni a szemét. Pedig ő volt hozzám a legjobb ebben a mocskos világban. Mégis, ő egy gyönyörű és bájos lány volt. Mindene megvan, amit én magaménak akartam életem és halálom után is. A kecses kezek, a vékony derék, mégis homokóra alkat. A feszes combjai most fedetlenül lettek közszemlére téve. Olyan fehér bőre van! Szeretném feltépni valahol, hogy vér szennyezze be. Mi ez a különös érzés? Talán, féltékeny lennék?

Milyen émelyítő, amikor rájössz, mennyire romlott vagy. Ő megkapta, azt amit én akartam. Miért? Milyen alapon jobb ő, mint én, aki mindent megtennék, hogy olyan lehessek? Olyan bájos, olyan ártatlan bombázó, mint Ő?

Az alsó ajkam beharapva néztem félre, majd fordultam is ki, hogy ne legyen belőlem gyertyatartó. Nem akarom őket zavarni, csak hagy jussak ki!

Niffty jelent meg az ajtóban mellettem, teljesen hirtelen és váratlanul. Az elmaradhatatlan portörlője ott pihent kis kezeiben. Az egyszerű démon lány úgy vibrált az izgalomtól, hogy majd' feldöntött.

- Hercegnő! Vendég érkezett! Itt egy vendég! - simította remegve, hogy főnöke tudtára adja a váratlan és csodás hírt.

Az Infernó szülötte pedig azonnal felpattant, oldalán a Hotel menedzsmentjével.

- Jó reggelt, szeretnék egy szobát! - termett az ajtóban egy széles mellkasú, vörös loboncú férfi. A mosolya teljesen magával ragadott. A tekintete akár a fekete mélység, nem sok jót sejtetett, mégis. Akartam.

- A nevem Jeremiah. Van szabad szobája még? - nézett rám, majd a pillantása tovább siklott a hercegnőre.

- Jeremiah? Nem maga volt Hasfelmetsző? - húzta össze szemöldökét Alastor, de elmaradhatatlan mosolya ott virított.

- Ne mondjon ilyet, Rádió ilyen bájos, finom hölgyek előtt!

- Angel hím egyed, Jeremiah - kuncogva közölte a keserű tényeket, mire én szégyenemben elpirultam. Mi az, hogy ezt így elmondja? Pedig végre tényleg azt kaptam meg, hogy hölgy vagyok.

- Hogy mered?! - mordultam rá.

- Oh, akkor egy érzéki fiúval van dolgom - mosolyodott el a vendég, akár egy prédára leső ragadozó.

A térdeim kocsonyás állapotot vettek fel. Hogy lehet így mondani néhány szót? Azt hiszem, bajban vagyok.

És most dobpergés! Bemutatom az általam készített Jeremiah-t. Sajnálom, ha nem lett profi 😅
Sőt azt is, hogy nem teljesen Hazbin Hotel rajzolási stílus. Még nem éreztem rá.